Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó őszi Nagyünnepek - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 7. (Budapest, 2009)

Jom kipur - Az engesztelés napja

A zsidó tudományok 56 Jom kipur: Zsidó liturgia Ál chét: A bűnök felsorolása zsidó módra A megtérés egyik alapfeltétele, hogy megvalljuk vétkeinket: ezeket sorolja fel ábécérendben az ima. A 24 kifejezésből álló (az utolsó, T - Táv betű háromszor szerepel) Asámnu elnevezése Kis Viduj, míg a kétszeresen betűrendes Al Chét neve Nagy Viduj. Ezeket az imákat Jóm kippur napján mind az öt imában egyszer­­egyszer elmondjuk. A Szentélyben a főpap egy rövidebb bűnvallomást tett maga és a nép nevében, az Engesztelőnapon. A talmudi időkben szin­­tén rövidebb volt a szöveg, nem volt betűrendbe sorolva, később, a 14. század elején már 36 részletezett vétek szerepel benne. Viduj - bűnvallomás Minden bűn említésénél jobb öklünkkel ráütünk mellünkre a szívünk táján. Istenünk, őseink Istene! Kérünk járuljon eléd imádságunk, ne zárkózz el könyörgésünk elől, hisz nem vagyunk oly arcátlanok és makacsok, hogy azt mondanánk élőt­­ted, Örök Istenünk, őseink Istene: ״Igazak vagyunk, és nem vétkeztünk” - bizony vétkeztünk mi is, őseink is. ונמשא Vétkeztünk, árulók voltunk, raboltunk, rágalmaztunk, rontot­­tunk, igazságtalanul viselkedtünk, önhittek voltunk, erőszakoskodtunk, hazugságot koholtunk, rosszat tanácsoltunk, hazudtunk, gúnyolódtunk, lázadoztunk, káromoltunk, félreléptünk, vétettünk, bűnöztünk, gyűlölköd­­tünk, nyakasak voltunk, gonoszkodtunk, romlottak lettünk, elvetemed­­tünk, megtévedtünk és tévútra vezettünk. Eltértünk rendeleteidtől és jó törvényeidtől, bár nem volt érdemes. Te pedig igazságosan jártál el mindenben, ami velünk történt, mert igazul cselekedtél, s mi voltunk a rosszak. Mivel állhatunk elébed, ki a magasban trónolsz, mit mondhatunk Ne­­ked, ki az egekben lakozol, hisz a nyilvánvaló és a rejtett dolgokat egy­­aránt ismered.

Next

/
Oldalképek
Tartalom