Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó őszi Nagyünnepek - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 7. (Budapest, 2009)

Szimchát Tóra - A Tóra örömünnepe

A zsidó tudományok 116 ״utána”, a ״lovat”, az ״és elmentek” végül a ״majd megérkeztek” szavak­­kai kezdődjön. d) a Háázinu ének187 188 189 fölötti hat sor a ״hívom fel tanúul”, az ״után”, az ״útról”, a ״későbbi”, a ״haragra indítva” és a ״gyülekezetének” szavakkal kezdődjön, az ének alatti öt pedig az ״és ment”, az ״elmondást”, az ״ame­­lyekkel”, az ״e” és az ״ahova” szavakkal. A feltétlenül szükséges pontosság 11. §. Az összes fenti részlet mind a micva teljesítésének legtökélete­­sebb módjához szükséges, azonban nem nélkülözhetetlen, így, ha valaki el is tér ezektől, attól még a tekercs nem érvénytelen. Ezzel ellentétben: Ha valaki a rövid formáját írja egy olyan szónak, amelyet hosszú formában kell, vagy hosszú formában írja le azt, amit rö­­viden kellene, akkor a tekercs érvénytelen. Ugyanez a szabály érvényes arra, ha valaki az olvasott szót és nem a leírtat írja az olyan helyeken, ahol a Tóratekercsben leírt szó helyett más szót olvasunk fel - például ahol jiskávená-1 írunk , és jisgálená-1 01- vasunk, vagy ahol uvátöchorim-ot írunk190, és uvápolim-oX olvasunk. Hasonlóképpen: Ha valaki egy nyitott szakaszt zártnak ír vagy fordít­­va, vagy ha egy egyszerű Tóra-szakaszt ének-formában ír le, vagy egy éneket prózai szakasz formájában, akkor a tekercs érvénytelen. Nem hor­­dozza a Tóra-tekercs szentségét, hanem olyan bibliakönyvnek tekintendő, amelyből a gyermekeket tanítják. A javítandó Tóratekercs 12. §. A kijavítatlan Tóra-tekercset nem szabad harminc napnál hosz­­szabb ideig őrizetlenül hagyni, hanem ki kell javítani, vagy el kell temet­­ni. Az olyan Tóra-tekercset, amelyben hasábonként legfeljebb három hi­­ba van, ki kell javítani, ha négy, akkor el kell temetni. Ha a tekercs na­­gyobb része az ellenőrzés után pontosnak bizonyul, a többi részében pe­­dig hasábonként négy hiba van, akkor a tekercset ki kell javítani - feltéve, 187 5Mózes 32:1-43. 188 Lásd még erről a 23. oldaon írottakat 189 Uo. 28:30. 190 Uo. 28:27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom