Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó őszi Nagyünnepek - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 7. (Budapest, 2009)
Szukkot - A sátrak ünnepe
Ill Szukkot: Chászid filozófia kifejeződő egység-motívumokkal. De van különbség az egység megközelítése szempontjából a Szukkot és a ״félelmetes napok” között. A félelmetes napok idején az egységre irányuló figyelmünk e napok személyes spirituális tapasztalatában gyökerezik, mindannyian, de különkülön lépünk túl önmagunkon, és teremtünk kapcsolatot a lelkűnkben mélyen nyugvó isteni szikrával. A léleknek ezen a szintjén nincs elkülönülés az ember és az Isten között, és nincs különbség egyik ember és a másik között. Ros Hásáná és Jom Kippur alkalmával tehát képesek vagyunk egyetlen kollektív entitásként, közös létezőként imádkozni. Ezt a megtapasztalást - legyen bármilyen intenzív - rendszerint viszszaesés követi. Az az egységélmény, amiben a félelmetes napok idején van részünk, a lelkünk olyan rétegében gyökerezik, mely messze túl van azon a tartományon, amit a hétköznapi, mindennapi működésünk érint, és miután elmúlnak az ünnep napjai, visszatérünk a mindennapok világába, újra átéljük az elkülönültségünket. A Szukkot viszont arra tanít minket, hogy meg kell maradnunk az egységben úgy is, olyan szinten is, melyen az individuális létezés sem merül feledésbe, úgy is, hogy egyikünk etrog, a másikunk fűzfa. Legyenek bár különbségek a képességeink és azok fejlettségi foka között, együtt állunk, egyetlen kollektív entitás összekapcsőit részei vagyunk. Az ünnepek egymásra következése igen fontos. A félelmetes napok mindeneket átjáró tapasztalása, a lényegi egység élménye, melyben részesítenek bennünket, előkészítik a Szukkot által tanított leckét az egységről. A félelmetes napok intenzív spirituális történései kizökkentenek bennünkét az öntudatos énélményünkből, és képessé tesznek az értékek újraértékelésére, hogy akként kapcsolódhassunk felebarátainkhoz, ahogy annak lennie kell. Az egység örömteli kötelékei Ez a folyamat, ez az előrehaladás a mélyebb egység felé a Szimchát Torában éri el a csúcspontját, amikor a tudós és az analfabéta, a hívő és a hitetlen, zsidók mindenféle háttérből és életmódból egyesülnek a Tóratekercsekkel bemutatott túláradó örömű táncban. Azok a személyes különbségek, melyek máskor megosztják őket, ez alkalommal elhalványulnak. Ez az egység nyer plasztikus kifejezést a Szimchát Torá körtáncainak hagyományában. A körnek nincs kezdete, nincs vége, minden pontja egyforma távolságra van a középpontjától. Szimchát Torá alkalmával elfeledkezünk arról, ki a ״fej” és ki a ״farok” közöttünk. A közös középooint egyesít minket, és összeolvaszt egyetlen közös entitásban.
