Köves Slomó: Zsidó szakadás - Hamburgtól Nagymihályig (Budapest, 2009)
III. Rész. Berlintől Hamburgig. Az első reform-konzervatív zsidó vallási polémia Európában, a rabbinikus irodalom tükrében
8. FEJEZET Történelmi helyzetkép ÚJ ESZMÉK A KÖZÉPKOR ROMJAIN A középkori világkép a 14. és 15. század táján kezdett széthullani. Ebben a felfogásban a valóság minden megnyilvánulása - a pusztító vihar, a földrengés, a bő vagy sovány termés - vagy Isten akarata, vagy az ördög gonoszságának műve volt. Az 1600-as évekre a csillagászok és gondolkodók egyre több olyan hitelvet látszottak megdönteni, amelyeket a keresztény egyház állított, és amelyek az addigi világkép axiómáit teremtették meg. A térmészetfelettiről és a hitről alkotott nézetekben zavar keletkezett. Ez jelentős bizonytalanságot keltett az emberekben. Ahogy a régi világkép összeomlott, megszűnt vele az ember biztonságérzete is, aki hozzászokott ahhoz, hogy a valóságot valaki más, kívülálló tekintély kormányozza, s arra neki semmiféle hatása nincs. A középkori világkép összeomlásából szükségszerűen mintegy ennek ellenreakciójaként indult meg a francia felvilágosodás folyamata, amely megpróbálta a világmagyarázatot új, kizárólag tudományos módszerekkel megtalálni. A felvilágosodás a 18. század és az azt átölelő időszak európai filozófiáját, társadalomelméleti eszmeáramlatát jelöli. Az irányzat a racionalizmust követte, mint az etika, az esztétika és a tudás irányadó rendszerét. Szellemi vezetői1 bátornak és kiemelkedőnek tartották magukat, céljuk az volt, hogy a világot ״az irracionalitás, a babonák és a zsarnokság hosszú időszaka után a fejlődés útjára vezessék”. A felvilágosodás az Értelem korával kezdődött, ez alatt azt a vonulatot értjük, amelyben a tudást és a stabilitást az axiómatikus filozófiával és az abszolutizmussal próbálták megalapozni. A tudáselmélet Michel de Montaigne és René Descartes írásai-
