Köves Slomó: Zsidó szakadás - Hamburgtól Nagymihályig (Budapest, 2009)
II. Rész. Szakadás és egység példái a zsidó történelemben
Zsidó szakadás - Hamburgtól Nagymihályig 74 és az egyes személyiség fontosságára, hanem a tanulatlanokba is lelket öntött. A haszidizmus lendületteljes terjeszkedése és szellemisége hamar szemet szúrt a korabeli rabbik egy részének, akik elsősorban az alig száz évvel azelőtti Sábtáj Cvi-féle misztika rossz emlékének hatására gyanakvással szemlélték a haszidizmust. A Bál Sém Tov utáni második és harmadik nemzedékben az ellentét igen felerősödött a támogató és az ellentábor között, olyannyira, hogy az ellentábor vezetői haszid hitsorsosaikat a polgári hatóságok előtt is feljelentették. E feljelentések pereket és bebörtönzéseket is eredményeztek.18 Az ellentábor legkarizmatikusabb szellemi alakja a vilnai (Vilnius) gáon, Elijáhu ben Slomo Zalman Kremer19 még chéremet (kiközösítést) is kivetett a haszidókra.20 A táborok közötti feszültséget nagy mértékben élezték a hászkálá21 irányzat képviselői,22 akik felismerték, hogy a haszidizmus akadályt képezhet a zsidóság tömeges asszimilációja előtt. A haszidizmus megjelenése végül nem vezetett szakadáshoz. Épp ellenkezőleg, megerősítette a hagyományos struktúrát, hiszen a haszidizmus alapelve a Tórához és a páráncsolatokhoz való ragaszkodás, amit a kabbalisztikus tanok és filozófia nem gyengít meg, hanem inkább erősebb alapokra helyez. A haszid mozgalom a 18. század elejétől elsősorban Kelet-Eurépában terjedt, főleg Galíciában és Ukrajnában Podolia területén, valamint Fehéroroszországban és a litvániai közösségekben. Valójában a kor történelmi változásainak tükrében a nyugátról terjeszkedő felvilágosult szellemiség, a német eredetű hászkálá mozgalma és a keletről terjeszkedő haszid irányzat volt az akkori zsidóság szellemi fejlődésében a két fő rivális. Míg a hászkálá az emancipációval együtt járó vallási reformokat és az asszimilációt sürgette, a haszidizmus ezzel szemben a vallási gyökerekhez visszanyúló, a vallásgyakorlatot élettel megtöltő irányvonalat képezett. A 19. század derekán e két mozgalom nyert teret a legsebesebben, és valójában kijelenthetjük, hogy a haszid mozgalom nélkül a vallási élet a tömeges asszimiláció hatására végleg veszélybe kerülhetett volna.
