Köves Slomó: Zsidó szakadás - Hamburgtól Nagymihályig (Budapest, 2009)

I. Rész. Az Írott Tan és a Szóbeli Tan

57

I. rész. Az Írott Tan és a Szóbeli Tan

Az európai zsidóság élő szokásjogát elsőként a híres Máháril (Jákov Moelin, 1365-1427) írta le. Ő elsősorban az akkori német (askenáz) szokásokat gyűjtötte össze.

HELYHEZ VAGY KÖZÖSSÉGHEZ KÖTÖTT SZOKÁSOK

A Talmud a különféle szokásjogokról konkrétabban és terjeddmesebben a Pszáchim traktátusban ír. A Peszách ünnepe kapcsán a Talmud kitér különböző szokásokra, és ha már a szokásokát említi, akkor más, nem az ünneppel kapcsolatos szokásokra is utal. A Talmud már az első Misnában arra is rámutat, hogy ha valaki egy bizonyos szokáshoz szokott, akkor milyen módon kell tiszteletben tartania a minhágot, ha más, eltérő szokású helyre kerül. A Misna a következőképpen fogalmaz:

״Azon a helyen, ahol a Peszách ünnepét megelőző napon egészen délig szoktak dolgozni, ott dolgozzanak. Azon a helyen viszont, ahol nem szoktak, ott ne dolgozzanak.

Ha valaki olyan helyről, ahol dolgoznak, olyan helyre megy, ahol nem dolgoznak, vagy olyan helyről, ahol nem dolgoznak, olyan helyre megy, ahol dolgoznak, akkor mindkét hely szigorításai kötelezőek a számára.

És ne változtasson ezen az ember, nehogy az civakodást eredményezzen.”15

Az itt említett Misna csupán az ünnep előtti napon való munkáról szól, de a második rész meghatározása, miszerint ״mindkét hely szigorításai kötelezőek a számára”, általános, mindenfajta szokásra kiterjedő törvény. Ez azt jelenti, hogy mindenki a saját környezetében kialakult szokásokhoz ragaszkodik, ha azonban ideiglenesen egy másik helyre kerül, akkor mindkét hely szokásait tiszteletben kell tartania. Ha pedig végleg oda költözik, magára veheti az új környezet szokásait.

A talmudi felfogásban tehát a szokások egymástól eltérő jellege egyértelműen helyhez, nem pedig a családi származáshoz kö