Köves Slomó: Zsidó szakadás - Hamburgtól Nagymihályig (Budapest, 2009)

I. Rész. Az Írott Tan és a Szóbeli Tan

5. FEJEZET

A szokások

A zsidó jog eddig tárgyalt rendszerében fehéren-feketén kimondott vagy leírt jogszabályokról beszéltünk. Van azonban a háláchának és a zsidó vallásgyakorlatnak egy másik kategóriája is, amely különösen a zsidóság diaszpórába kerülése után vált központi fontosságúvá. A zsidó közösségek egymástól való földrajzi elszakadása óhatatlanul azt eredményezte, hogy a különböző helyeken más-más szokások alakultak ki. Bár az alapvető háláchá mindenütt ugyanaz, ezzel együtt a jellegzetes szokások gyakorlata sok esetben eltérhet egymástól. A szokás - minhág (גהנמ) erejét már az ősrégi mondás meghatározza, amikor kijelenti: ״Izrael szokása Tórának számít...”1 *.

A minhág fogalmának tisztázása nemcsak azért lényeges, hogy megértsük az egymástól eltávolodó közösségek közötti különbségeket, hanem azért is, mert a magyarországi ortodox-neológ szakadás vallási vitájának sarkalatos kérdései közül nem egy a minhág kategóriájába tartozott, ahogyan azt majd a későbbiekben részletesen tárgyalni fogjuk.

A SZOKÁSOK CSOPORTJAI

A minhág kategóriája többé-kevésbé három hierarchikus csőportra osztható:

1. Tákánot (rendeletek)

A Szóbeli Tan felhatalmazásával élve az adott nemzedék bölcsei bizonyos elővigyázatossági rendelkezéseket hozhatnak, amelyekkel óvni akarják a Tóra őrzőit az esetleges áthágásoktól. Attól kezdve, hogy a földrajzi távolságok és a hierarchikus rab-