Köves Slomó: Zsidó szakadás - Hamburgtól Nagymihályig (Budapest, 2009)

I. Rész. Az Írott Tan és a Szóbeli Tan

Zsidó szakadás - Hamburgtól Nagymihályig 44 NEMZEDÉKEK EGYMÁSRA ÉPÜLÉSE Ahhoz, hogy a Szóbeli Tannak ezt a nemzedékek egymásra épü­­lő kultuszát megértsük, kissé jobban meg kell vizsgáljuk a nem­­zedékek egymáshoz való viszonyát a zsidó bölcseletben. A zsidó hagyomány szerint adott a ״nemzedékek ereszkedése” ( ״ תדירי). תורודה Ha az elsők olyanok, mint az angyalok, akkor mi emberek vagyunk, ha pedig az elsők olyanok, mint az emberek, ak­­kor mi a szamarakhoz vagyunk hasonlatosak”11 - írja a Talmud. Ebből a nézőpontból érthető, miért tekinti egy adott nemzedék az előtte járót feltétlenül mérvadóbbnak a sajátjánál. A bölcsesség a zsidó felfogásban ugyanis az istenfélelemel12 jár együtt. így bár le­­hetséges, hogy az egyes nemzedékek nem lesznek butábbak, ám ha őszinte hitük nem éri el elődeikét, akkor azok döntvényei feltétle­­nül mérvadóbbak. Ahogyan a Talmud fogalmaz: ״Ha Isten vele van a törvényben, őt követjük...”13, vagyis kellő isteni segítség nélkül nem lehet a megfelelő értelmezést a Tórában megtalálni. Ez a felfogás már a Misnában is megfogalmazódik: ״Nem má­­síthatja meg egy Bét Din, egy másik Bét Din döntvényét, ha csak számban és bölcsességben is meg nem haladja azt.”14 Érdekes dolog, hogy a zsidó hagyományban egyfelől az előző nemzedéknek valóban mindig nagyobb a tekintélye a későbbiek­­nél, a Tóra ugyanakkor a fentebb említett passzusban arra is utasít, hogy ״és menj el a levita papokhoz és a bíróhoz, aki lesz abban az időben, és kérdezd meg őket, hogy tudtodra adják az íté­­let igéjét”. Vagyis az adott korban funkcionáló Bét Dinnek mégis különleges autoritása van. Maimonidész ezt az ellentmondást az alábbiakban foglalja össze15: A Bét Dinek döntvényeiben három különféle dolgot különbőz­­tethetünk meg. 1. A dolgok, amelyeket a Tóra valamely passzusából a 13 logikai szabály alapján következtet ki egy Bét Din. Ha később egy másik Bét Din ezt másképp látja helyesnek értelmezni, akkor az adott kor Bét Dinjére kell hallgatnunk. Hiszen írva van: ״abban az időben”. 2. Ha egy adott Bét Din egy szokást vagy egy rendeletet vezet be, akkor azt később egy másik Bét Din csak akkor vonhatja visz­­sza, ha számszerűleg is és tudásban is meghaladja elődjét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom