Oberlander Báruch rabbi (szerk.): A rabbi válaszol. Modern kérdések, hagyományos válaszok 3 - Zsidó Ismeretek Tára 37. A rabbi válaszol 3. (Budapest, 2019)

Zsidóság, hit, megtérés

Zsidó ismeretek tára 120 tsuvá lehetősége örökre megmarad: ״Nincs semmi, ami a megtérő útjába állhatna”507. ״Még, ha egész életén keresztül tartósan követ el egy bűnt és csak halála napján tér meg, akkor is megbocsátják azt”508. Ennek ellenére, amíg nyilvánosan megtagadja a vallás előírásait, a Bölcsek ״azzal büntették, hogy nem-zsidónak és pogánynak nyílvání­­tották”509. Korunk hitehagyott zsidói - mint a ״népek között elveszett gyermekek” A vallását megtagadó zsidóra vonatkozó fenti minősítés azonban kizárólag a tudatosan eretnek hittagadóra vonatkozik. Korunk vallás­­tálán zsidói azonban semmiképp sem sorolhatók ebbe a kategóriába. Maimonidesz megfogalmazásában510: ״Azoknak a tévelygőknek a fiai, fiai, és azoknak unokái, akiket szüleik ellöktek [a hagyományok fórrá­­sától], akik hitetlenségbe születtek és így nevelkedtek, ők úgy tekin­­tendők, mint a népek között elveszett gyermek, akit nem-zsidók neveltek saját hitük szerint, és így aztán akaratukon kívül kerültek kényszerhelyzetbe. így ha később hallja is hogy zsidó, és megismeri a zsidókat és vallásukat, továbbra is kényszer alattinak tekintendő... így aztán igyekeznünk kell visszatéríteni, és békés úton a Tóra erényéhez visszahozni őket...”. Ez a meghatározás adja alapját annak, hogy korunk vallástalan zsidóit minden tekintetben zsidónak tekintjük, és semmilyen értelem­­ben nem vonatkozik rájuk az eretnekek fent részletezett megbélyegzé­­se. Annak ellenére, hogy a Tóra törvényeit nem tartják, szombatot szegnek stb., mivel ״elveszett gyermekeknek” tekintjük őket, minden 507 Jeruzsalemi Talmud, Péá 1:1. 508 Maimonidesz, Misne Tora, A megtérés szabályai 2:1. 509 Lásd Schreiber Mózes, pozsonyi rabbi (1762-1839), Chátám Szofer responsum, Jo­­re deá 120. fejezet, Aszód Jehuda, dunaszerdahelyi rabbi (1794-1866), Tsuvát Máb­­rájá responsum, Jure déá 50. fejezet végén. Más vélemények szerint ez a megbély­­egzés nem a Bölcsek, hanem maga a Tóra minősítése. Lásd rabbi Snéor Zálrnán, az első chábád rebbe (1745-1812), Sulchán áruch, Orách chájim 39:1. Továbbá ez sejlik a Talmud (Chulin 5a.) szövegéből is. 510 Misne Torá, A lázadók szabályai 3:3. Lásd még Sulchán áruch, Jore déá 159:3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom