Oberlander Báruch rabbi (szerk.): A héber nyelv és a héberek. Dunaparti haszid hétvége. 5776. ijár 12-14. 2016. május 20-22 - Zsidó Ismeretek Tára 30. (Budapest, 2016)
Történelem
72 Zsidó ismeretek tára csaknem holtra váltan, a héber zsoltárverset122 arámiul123, s ezért készültek talán már ekkortájt vagy nem sokkal később az első Targumok. Tudtak héberül de nem ez volt az első nyelvük Nem azt mondom, hogy a Második Templom kora után, vagy a középkorban a zsidó község, s kivált férfi tagjai, bárhol a világon, nem tudtak héberül, legalább az imák szintjén, tudósok, költők pedig akár mesterfokon is, hanem, hogy az „első” nyelvük nem ez volt: arámi, görög stb., és a hagyomány nyelve, a héber, de - sokkal később - az arámi is, visszaszorult vagy átkerült a szakrális szférába: a gyülekezeti és tanházba, a vallással és a zsidó élettel kapcsolatos írásbeliségbe, szent - és a diakronikus nyelvi változásoknak is valamelyest ellenálló - nyelv lett, csak vallási közegben éltek vele, mintegy Időtlen normának tekintették. A bibliai héber, amelynek alapján a misnai és rabbinikus nyelv, majd a középkori irodalom és írásbeliség nyelve kifejlődött, szociológiailag nézve a Második Templom, illetve a Misna kora után már inkább csak „második” nyelv, amely a hagyományhoz való ragaszkodást testesítette meg a szakrális írásbeliségben, de akár még előszóban is. Irodalmi nyelv, amelyen beszélni és írni is lehet: a hagyományos írásbeliség mintája nyomán. A Talmudban a rabbik a Biblia vagy a Misna héber szövegét jobbára arámiul vitatták meg. Tudtak héberül, persze, hogy tudtak - vagy tudtak volna - akár beszélni is, de számukra élő nyelv mégis az arámi volt. a héber pedig szent és tekintélyes holt nyelv. Mint ahogy később is, az „első” nyelv, amellyel a hétköznapi, családi nyelvhasználat során éltek, az arab, a perzsa, a spanyol, a német, jiddis stb. - nálunk még éppenséggel a magyar. Maimonides arabul írta a leveleit: hálákhikus értekezéseket, s más müveit is; nyilván azért, mert a közönség így jobban értette őket. A Misné Tora nyelve viszont héber: a Tóráról, mondja, csak a szent nyelven lehet értekezni. A zsidóság történetének egyik jellegzetes vonása éppen az állandó két- vagy többnyelvűség, a klasszikus héber nyelv ismerete, sőt, meghatározott körben - igen, a szakrális szférában - való használata, a mindennapi életben beszélt „első” vagy elő nyelv mellett. De a hébert, 122 Zsoltárok 22:2. 123 Vő. Máté 27:46. és Márk 15:34.
