Oberlander Báruch rabbi (szerk.): A héber nyelv és a héberek. Dunaparti haszid hétvége. 5776. ijár 12-14. 2016. május 20-22 - Zsidó Ismeretek Tára 30. (Budapest, 2016)

Chászid filozófia

22 Zsidó ismeretek tára Snéur Zálmán ljadi-i rabbi: Tánjá: Sáár Hájichud Vöháemuná — A hit és az egység kapuja A Teremtés anatómiája A Tánjá a Chábád chaszidizmus klasszikus kézikönyve, „bibliája”. A benne foglalt alapfogalmakra épül a chaszidiz­mus egész sor alapelve, ideológiája. Szerzője Snéur Zálmán rabbi, a Chábád mozgalom megalapítója (1745-1812). Öt részből áll: Likuté Ámárim (Mondások gyűjteménye, vagy más néven „A közepesek könyve”), Sáár Hájichud vöháemu­ná (A hit és az egyistenhit kapuja), Igeret Hátsuvá (A meg­térés dekrétuma) és Igeret Hákodes (A szent dekrétum), Kun­­tresz Ácháron (Utolsó rész). Sok nyelvre lefordították, és vi­lágszerte több ezer kiadásban jelent meg. A fejezetek címét, a kiegészítéseket (a normál betűtípussal szedett szövegrészietek) és a lábjegyzeteket a fordító írta. Megérteni kissé, a Zohárban írtakat miszerint a Smá Jisz­­ráél... (Halljad Izrael...) ima első mondata az isteni egység felsőbb szintjét, az ima második mondata a Báruch sem... pedig az isteni egység alacsonyabb szintjét szimbolizálja. 1. fejezet A teremtő szavak betűi írva van:27 28 „Vedd tudomásul ma, és vésd szívedbe, hogy az Örökkéváló - Ő az Isten fenn az égben és lenn a földön, nincs más!”29 Egyszerűen értelmezve a vers azt jelenti ki, hogy égen-földön 271:18b. 28 SMózes 4:39. 29 Ez a vers egy korábbi vers (4:39.) gondolatát folytatja, amely az nxm nnx („Megmutattatott neked”) kifejezéssel kezdődik, és a Tóra-adás idejére

Next

/
Oldalképek
Tartalom