Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Rabbik, bírák, próféták. Dunaparti haszid hétvége. 5774. ijár 9-11. 2014. május 9-11 - Zsidó Ismeretek Tára 25. (Budapest, 2014)
Bírák és rabbik a Bibliában
86 Zsidó ismeretek tára Meghatalmaztuk és engedélyt adtunk az Ortodox Iroda vezetőjének Morénu Smuel Zánvil Kahana-Frankel rabbi úrnak és helyettesének Reb Jichák Ájzik Dr. Reiner úrnak, hogy a neológ közösséggel folytassanak tárgyalásokat ebben az ügyben. Azonban kinyilvánítjuk és kihirdetjük, hogy mindaz, ami történik, hogy beleegyeztettünk a velük történő egyesülésbe, az csak látszatból és csakis kényszer eredményeként jött létre, ugyanis mindenki tisztában van kényszerhelyzettünkkel. Egyáltalán nincs szándékunkban érvényteleníteni Rabbijaink 5729 [ 1869-ben] kelt döntését. De amint lehetőség nyílik teljesen újra elválni tőlük [a neológoktól], akkor jelen aláírásunk visszamenőleg érvényét veszti és semmissé válik. Minden erőnkkel azon fogunk dolgozni, hogy visszaállítsuk a Tóra régi fényét és új Tóra intézményeket alapítsunk, egészen a Messiás eljöveteléig. Mindezt megszövegeztük és aláírtuk annak a [Vájislách] heti szakasz negyedik napján, amikor azt olvasuk, hogy [Jáákov imádkozott, hogy] Ments meg testvérem kezéből stb., Kiszlév hó 16., [a Teremtés] 5710. évében, itt Pesten, [1950. november 7-én]. A dokumentumot 1950. november 7-én 12 vezető rabbi hitelesítette aláírásával.