Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Rabbik, bírák, próféták. Dunaparti haszid hétvége. 5774. ijár 9-11. 2014. május 9-11 - Zsidó Ismeretek Tára 25. (Budapest, 2014)
Proféták és profécia a Bibliában
Maimonidész: A Tóra alapjainak szabályai 33 re utal az „Ámde halljad csak ezt az igét... Azon próféta, ki béke felől prédikál, midőn bekövetkezik a próféta igéje, megismerszik a próféta, akit az Örökkévaló igazán küldött”68. 5. §. Mikor egy próféta kijelenti, hogy egy másik [illető] szintén próféta, minden [további] vizsgálat nélkül elfogadjuk utóbbit [is] prófétának, így mikor Mózes, a mi tanítónk kijelentette, hogy Józsua [próféta], minden zsidó hitt neki, nem kellett hozzá semmi csodát tennie. Ez a következő nemzedékekre is érvényes. Ha egyszer egy próféta kihirdette próféciáját, és szavai rendszeresen igaznak bizonyulnak, vagy egy másik próféta kijelentette róla, hogy [szintén] próféta, ha továbbra is a prófétaság útján jár, tilos kételkedni benne, vagy kétségbe vonni próféta mivoltának igazságát. [Egy prófétát a valódiságának megállapítása során] tilos a szükségesnél szigorúbb próbának alávetni. Nem próbálgathatjuk őt örökké, mert írva van6'': „Ne kísértsétek meg az Örökkévalót, a ti Isteneteket, amint megkísértettétek Masszában”, mikor [a zsidók] azt kérdezték: „Van-e az Örökkévaló miköztünk, avagy nincsen?”70. Ha egyszer valakiről bebizonyosodott, hogy próféta, hinnünk kell neki, és tudnunk kell, hogy az Örökkévaló köztünk van. Nem szabad [a prófétában] kételkednünk, sem faggatnunk őt, mert írva van71 „És ők... megtudják, hogy próféta volt közöttük.” 68 Jeremiás 28:7., 9. 69 5Mózes 6:16. 70 2Mózes 1 7:7. 71 Jechezkél 2:5.