Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Dunaparti hétvége a Pesti Jesivával. 5768. chesván 21-23. 2007. november 2-4 - Zsidó Ismeretek Tára 13. (Budapest, 2007)
Chászid filozófia
67 Chászid filozófia Mit tanít a fájdalom és a szenvedés? A fájdalom és a szenvedés lehetővé teszik, hogy átgondoljuk az életszemléletünket. Amikor jól mennek a dolgok, természetesnek vesszük az életet, de egy trauma előhozza az élet nehézségeit, és lehetővé teszi számunkra, hogy új, jobb rálátást kínáló nézőpontból vegyük szemügyre. Az igazi kérdés tehát, amit fel kell tennünk, nem az, hogy miért érzünk néha ilyen éles fájdalmat, hanem az, hogy milyen tanulságot szűrhetünk le belőle. Az, aki szerint az élet az ״itt és mosf’-ra, a testi létre korlátozódik, szükségképpen fél mindentől, ami támadja és sérti ezt a létezést. Aki viszont az anyagi mellett a spirituális valóság nagyobb és teljesebb képét is látja, annak a fájdalom csak egy tényező a sok közül. Míg a fájdalom - akár fizikai, akár érzelmi, akár spirituális jellegű - átmeneti jelenség, maga az élet örök, és igazából azok a cselekedeteink számítanak, amelyek hosszú távon hatnak. Éppen ezért a szenvedésünkből keletkező pozitív energiát kell keresnünk. Mint az a pár csepp drága olaj, amit csak úgy nyerhetünk, ha összezúzzuk az olajbogyót, úgy vezethet minket a fájdalom létünk jelentőségének újragondolására, és hogy többet szenteljünk magunkból a spirituális fejlődésnek. Maga a puszta fájdalom gyakran csupán egy jelzés arra, hogy valamivei baj van. Valami mélyebb tényezőnek a szimptómája, amely esetleg nem fedezhető fel egykönnyen, és a megtalálása érdekében szigorúbb szemmel kell nézni az életet. Aki materialista életvitelt folytat, az tévesen értelmezi a fájdalmat, mivel a materializmus a jellegénél fogva átmeneti, és számtalan különálló pillanatra tördelt jelenség. Amikor fájdalmat érzünk, csak arra figyelünk, és semmi mást nem érzékelünk. Előfordulhat, hogy valaki őszszeveti fájdalmát az előző nap boldog percével, és esetleg arra a megállapításrajut, hogy nem érdemes élni. Aki túllát ezen az egydimenziós életen, az adott pillanaton, az rájön, hogy nemcsak teste van, hanem testből és lélekből van összegyúrva, és hogy az életének sokkal magasabb célja van, a fájdalmának pedig sokkal mélyebb jelentősége. Első pillantásra úgy gondolná az ember, hogy az életben az a célunk, hogy a materiális kényelmen keresztül a boldogságot hajszoljuk. Előbbutóbb rájövünk azonban, hogy ez csak egy sekélyes és jelentéktelen cél. Az élet valódi célja az, hogy megpróbáljuk jobbá tenni ezt az anyagi világot. Az élet a kihívás szinonimája, a kihívás pedig a jóra és a rosszra való képesség, illetve az, hogy e kettő között választani tudunk. Az átmeneti elbukás lehetősége nélkül az életben nem lenne függetlenség, következésképp az életnek nem lenne jelentősége.
