Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Pilisi hétvége a Pesti Jesivával. 5766. Elul 22-24. 2006. szeptember 15-17 - Zsidó Ismeretek Tára 11. (Budapest, 2006)
Chászid filozófia
87 Zsidó filozófia geség jele, olyasvalami, melyhez akkor fordulunk, amikor már semmi más nem segít. Eszerint a magyarázat szerint a régebbi korokban a hit szinte szükségszerű volt, mivel az emberek nem voltak képesek megmagyarázni a természet törvényeit; ám a tudomány fejlődése és a csodás emberi vívmányok eredményeképp, ma már nincs szükségünk a hitre. Hiszen a hit nem más, mint elménk szüleménye, melyet azért teremtettünk, hogy érthetővé tegyük a számunkra felfoghatatlan dolgokat. Ennek ellenére mégis azt látjuk, hogy az emberek ösztönösen hisznek valamiben, ami náluk hatalmasabb. Ez az érzés mindannyiunkban fellelhető, s csupán azt kell megtanulnunk, miképpen férkőzhetünk hozzá. Azt már tudjuk, miképpen kamatoztathatjuk értelmünket, hiszen egész életünk e képesség fejlesztésének jegyében telik - az iskolában, munkahelyünkön és másutt. De hogyan fejlesszük hitünket? Nem olyasvalami ez, ami vagy megvan, vagy nincs? Mindannyian hittel születünk. Ez nem szerzett vagy tanult képesség, hanem legtermészetesebb állapotunk. Az egészen apró gyermek ösztönös hittel rendelkezik. Ha csodás elemekkel átszőtt történetet mesélünk el, elhiszí, még ha érzi is, hogy nem ״igaz”. Ugyanakkor a hitet ne tévesszük össze a gyermeki naivitással, hiszékenységgel vagy lustasággal. A hit nem az értelem hiánya. A hit életünk fontos, pozitív hajtóereje, amely nem kevésbé fontos része a léleknek, mint a gondolkodás vagy az érzelmek. A hit szüli azt a képességet, amely felismeri azokat az igazságokat, melyek végtelenül, felfoghatatlanul hatalmasabbak önmagunknál, és ezeket az igazságokat fontosnak és lényegesnek fogadja el. Miért van az, hogy sokan mégis azt állítják: nem hisznek? És miért hisszük azt, hogy a hit és az értelem egymást kizáró, egymásnak ellentmondó fogalmak? Mert félreismertük életünkben betöltött szerepüket. Figyeljük meg a gyermeket. Ahogy növekedik, egyre kevésbé fogad el bármit is első pillantásra. Ez vajon azt jelenti, hogy kezdi elveszíteni hitét? Egyáltalán nem. Ez annak jele, hogy hitét egyre inkább elbizonytalanítja értelme. Sőt, ahogy idősebb lesz, felismeri, hogy hitét folyamatosan kihasználták. Éveken át képmutatás és hazugságok veszik körül, s ezért már saját belső ösztöneiben sem bízik. Védekezésképpen egyedül értelmére támaszkodva dolgozza fel az új gondolatokat s így alakítja ki értékrendjét. Ezáltal elfojtja azt a belső hangot, amely azt súgja: vannak olyan dolgok, amelyek annak dacára, hogy kézzel nem érinthetők és ésszel fel nem foghatók, mégiscsak léteznek. Meg kell tanulnunk ösztönös hitünk ápolását. Nem engedhetjük, hogy értelmünk elfojtsa azt a belső hangot, amely azokról az igazságokról be
