Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Pilisi hétvége a Pesti Jesivával. 5765. Áv 28-30. 2005. szeptember 2-4 - Zsidó Ismeretek Tára 9. (Budapest, 2005)
Chászid filozófia
73 Chászid filozófia mint az első időben: negyven nap és negyven éjjel; és meghallgatott engém az Örökkévaló ekkor is; az Örökkévaló nem akar elveszteni téged.” (5Mózes 10:32 ;.10 ״Mózes 34:1-4.) Felkészülés a leltárra Elült chodes háchesbomak, azaz ״a könyvelés hónapjának” is nevezik, mivel ez a spirituális költségvetési év utolsó hónapja. Ugyanakkor ez a ros hásánával kezdődő új spirituális évre való felkészülés hónapja is. Az elül két tárgya - a könyvelés/elszámolás és a felkészülés - egymást kölcsönösen feltételezik, mivel az, hogy hogyan készülünk fel a jövőre, alapvetően függ attól, hogy miképpen számolunk el a múlttal. Elulban (ez a szó az arameusban azt jelenti: ״keresés”28) megvizsgáljuk az elmúlt év hibáit annak érdekében, hogy ne kövessük el azokat újra. Ez elsősorban azt jelenti, hogy őszintén szembe nézünk azzal, ami fogva tart minket és meggátol a valódi előrehaladásban. Nyilvánvaló, hogy sarkalatos változások nem következnek be azonnal. Az önátalakítás azonban lehetséges, mégpedig olyan mértékig lehetséges, amennyire mi magunk akarjuk. Lényeges, hogy milyen mélységekig hatol le az önvizsgálatunk, helyesen azonosítjuk-e azokat a problémákat, amelyeken dolgozni akarunk, és kellő energiát fektetünk-e célunk megvalósításába. Röviden tehát az, hogy mi fog történni velünk ros hásánákor és jóm kipurkor, nagyban függ attól, hogyan készülünk fel ezekre a jelentős napokra. Bizonyosak lehetünk abban, hogy ha Isten teremtette az életet, akkor felruházott bennünket az élet megváltoztatásának képességével. Ha Isten képessé tett bennünket arra, hogy viselkedésformákat és szokásokat öltsünk fel, akkor nyilván ahhoz is kellő lelkierőt adott, hogy levetkőzzük magunkról ezeket a szokásokat. Ahol bemegy az ember, ott ki is tud jönni. Bármifajta istenhitnek magában kell foglalnia a reménybe és az átalakulás képességébe vetett hitet - a hitet, hogy bocsánatot nyerünk múltbéli vétkeinkért, és a hitet, hogy képesek vagyunk megváltozni. 28 Lásd a Tárgum Onkeloszt azzal a verssel kapcsolatban, hogy Mózes kémeket küldött Kánaán földjének felderítésére (4Mózes 13:2). A felderít/kikémlel igét az Elül szóval fordítja, amely a keresés és felfedezés egy formáját jelenti az arámiban.