Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Pilisi hétvége a Pesti Jesivával. Holocaust megemlékező jogtudományi konferencia. 5764. Elul 24-26. 2004. szeptember 10-12 - Zsidó Ismeretek Tára 7. (Budapest, 2004)
Zsidó ünnepek
Pilisi hétvége a Pesti Jesivával - 2004. szeptember 10-12. 76 * És jönnek. Ezért van zsúfolva a templom, ezért gyöngyöznek izzadságcseppek a homlokokon a kitűnő léghűtés ellenére, és ezért vész bele a kántor hangja az általános mormolásba. Másnap reggel tízkor kezdődik az ima. Eléggé későn, de a chábád imakönyv rövidített kiadású: sok imarész, foként vers — pijutim - nem szerepel benne. Ima előtt mindenki alámerül a mikvában, ima közben pedig minden szem a rebbén csüng. A fő pont - majd azt mondtam: attrakció amikor az izgalom a tetőfokára hág, s amikor egy szem nem marad szárazon, a só/arfüvás. A rebbe maga fújja az első hangokat, de előzőleg hosszú ideig áll az emelvényen, feje a tálitba burkolva s előtte a nagy csomagpidjoncédula. , Jiddise pekíách” - mondja valaki: a zsidó szenvedés, mártíromság és kitartás ״csomagjai”. Vannak, akik még az ima elején jó stratégiai helyeket foglalnak el, ahonnan jól lehet látni a rebbét, amint a sáfárt fújja. Vannak, akik hallani vélik, amit mások nem hallanak, s vannak, akik többet látnak, mint társaik. Ki-ki a maga fizikai, illetve szellemi látó- és hallókészsége szerint. A rebbe kezében ősrégi sáfár, még a dinasztia alapítójától, a Tánjá szerzőjétői maradt a lubavicsi házra. Időről időre szívettépő sóhaj szűrődik ki a túlit alól. S azután - ״Min hámécár kárátiJá״Szorultságomban kiáltottam hozzád, ó, Uram!” Most már egy szem sem marad szárazon, és a női karzat, hagyományaihoz híven, szívettépően zokog. Igaza volt a prófétának, mikor azt mondta: ״Létezik-e, hogy sáfárt fújjanak egy városban, és a nép ne réttenne meg?!” (Amosz 3:6.) Nem létezik. Délután a ״táslich” — egy tömegtüntetésszerű felvonulás, a rebbével az élen - után ״hitváádut” van. Ez egy nehezen lefordítható szó, körűibelül annyit tesz, mint ünnepélyes gyülekezés - vagyis ami más chászidoknál a ״tis”, az itt a ״hitváádut”. Sok ezren szoronganak a nagy templomteremben, lépcsőzetesen elhelyezett lócákon állva, egymás hegyén-hátán, hosszú órákon keresztül, és hallgatják a rebbet, aki egy dobogón ül. Először mindenki áldást mond, papírpoharakba töltött vörösborra, majd a poharakat kézben tartva vadássza a rebbe tekintetét, hogy mondhassa neki - és ami a fő, hallhassa tőle -: ״L'chájim!” Aki nem elég ügyes, vagy nincs jó helye, néha negyed óráig is vár, amíg sikerül a rebbe tekintetét elkapnia. A hitváádut során a rebbe kabbalisztikus chászid fejtegetéseket hallat, majd énekelnek. A rebbe vezényli az alkalmi énekkart. Ismét ״L'chájim!” - és igy tovább, négy-öt-hat-hét órán keresztül. Soha senki nem fáradt,
