Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Pilisi hétvége a Pesti Jesivával. Holocaust megemlékező jogtudományi konferencia. 5764. Elul 24-26. 2004. szeptember 10-12 - Zsidó Ismeretek Tára 7. (Budapest, 2004)
Zsidó jog és etika
33 Zsidó jog és etika meggyőződése alapján tud döntéseket hozni. így minden olyan esetben, ahol az azonos tünetek ismeretében minden valószínűség szerint egy másik orvos is hasonló döntést hozott volna, az orvos hiba esetén fel van mentve a felelőségre vonás alól. Ilyen például az az eset, amikor egy amúgy általánosnak tűnő betegség lelkiismeretes kivizsgálása után is téves diagnosztizálás történt57. Az emberi élet kioltásának három esete Ha az orvosi műhibából kifolyólag a páciens életét veszti, akkor a fenti elvek alapján megintcsak a felelőtlenség mértéke szerint kell az orvossal szemben eljárni58: 1. Ha a hiba közel szándékos, vagy akaratán kívüli, de súlyos gondatlanságból adódott, akkor az orvost meg kell fosztani orvosi engedélyétől ״menesszék szakmájából, és válasszon magának másik mesterséget”59. Ha ezek után az illető orvos megbánja tettét, és kellő figyelmességgel értékeli és óvja az emberi életet, akkor bizonyos megvonás után visszatérhet szakmájához60. Ezen a büntetésen kívül a Rabbik fel vannak hatalmazva arra, hogy más szankciókkal is büntessék az orvost, ha úgy érzik, hogy a büntetés hiányában az emberi élet értéke semmibe veszne61. 2. Ha a hiba önszántán kívüli volt, de kisebb gondatlanság miatt történt, akkor a Sulchán Amch fenti rendelkezése szerint: ״a száműzetés kötelező rá.” A magyarázók szerint azért használja a Sulchán Áruch a száműzetés ma már nem érvényben levő62 fogalmát, mert ezzel akarja a dolog súlyos57 Érdekes ítéletet említ a (uo., 280. hasáb) az Izraeli Polgári Bíróság döntéseibői, mely szerint nem lehet egy orvost azzal vádolni, ha több közül egy bizonyos gyógyászati irányzat mellett döntött, ha az az irányzat széles körben elismert, illetve az akadémián is oktatják azt. Ha azonban az csupán egy vagy egyes orvosok véleménye, akkor nem számít elismert és hiteles irányzatnak. Ennek a döntésnek nem a háláchá volt a forrása, de véleményünk szerint egyezik azzal. 58 Lásd még Encyclopedia of Jewish Medical Ethics, uo., 267. hasáb, és a 133. és a 135. lábj. Ha egy katonai hadjárat esetén egy végzetes hibából adódóan egy fronton harcoló katonák véletlenül egymásra lőnek, akkor is ugyanezek a szempontok érvényesek, habár ott más érveket is figyelembe kell venni. Lásd Prof. Eliav Shochetman, Tchumin XXII., 89-103. old. Midrás Táná dobé Elijáhu Rába 23., idézi Cic Eliezer, V. Rámái Ráchél 23:4. 60 Cic Eliezer uo. 61 Maimonidész, A gyilkosság szabályai 2:4-5. Lásd még rabbi Jehosuá Mendel Aronberg, Dvár Jöhosuá IV., 54. 62 Römá, Sulchán Aruch, Chosen Mispát 425. eleje.