Kraus, Naftali (szerk.): Sámuel imája - Klasszikus zsidó művek magyarul 1. (Budapest, 1996)

Szombati imák

ÁR VIT/ SZOMBAT ELŐESTI IMA 183 3. Nem használhatunk (kanócként) semmi fából lévő anyagot, de lent lehet. Semmiféle fából készült fedett helyiség nem válik tisztáta­­lanná, de a len igen. Ha a kanóc ruhából kihúzott, sodort, de nem perzselt fonalból van, az Rabbi Eliezer szerint tisztátalanná válhat, és nem gyújtanak vele. Rabbi Ákivá viszont azt mondta: nem tisztátalan, és lehet gyújtani vele. 4. Ne helyezzünk (tartályt, például) kilyukasztott tojáshéjat a láng fölé, hogy olajat tegyünk bele, s a mécsesre téve az táplálja (a lángot), még ha a tartály agyagból van is. Rabbi Jehudá megengedi ezt. De ha a fazekas eleve összeépítette őket (a mécsest és a tartályt), szabad gyújtani, mert akkor egy edénynek számít. Nem szabad megtölteni egy edényt olajjal, és a lámpás mellé helyezni, beletenni egy kanócot, hogy az szívja át (az olajat). Rabbi Jehudá megengedi ezt. 5. Ha valaki azért oltja el a lámpást, mert bálványimádóktól, rab­­lóktól, búskomorságtól tart (és a sötétben megnyugszik), vagy hogy súlyos beteg alhassék, az nem büntetendő. Aki (azért teszi ezt), mert sajnálja a gyertyát, az olajat vagy a kanócot, az büntetendő. Rabbi Joszé felmenti mindet, kivéve a kanóc esetében, mert ezáltal szenet készít. 6. Három vétek miatt halnak meg asszonyok szülésben: ha nem ügyeltek a menstruációival kapcsolatos előírásokba, a (tésztából levá­­lasztandó) chálára és a gyertyagyújtásra. 7. Három dolgot kell az embernek elmondania otthon szombat előestéjén, mielőtt besötétedik: ״Adtatok tizedet (az Izraelben termett gyümölcsökből a kohénoknak és a lévitáknak)? Készítettek éruvot? Gyújtsátok meg a gyertyát!” Ha kétséges, hogy már sötét van-e, vagy sem, nem veszünk tizedet abból, ami még bizonyosan nem volt meg­­tizedelve), nem merítjük meg a (tisztátalan) edényeket, nem gyújtunk (már) lámpást; ezzel szemben vehetünk tizedet abból, ami kétséges (hogy meg volt-e tizedelve), készíthetünk éruvot, és betakarhatjuk a meleg ételt. (Misná, Sábát 2. fejezet) אינת így tanították: Rabbi Chániná azt mondta: Az ember vizsgálja át ruhájá(nak zsebeijt szombat előestéjén, besötétedés előtt, hátha ott felejtett valamit, és azt az utcára viszi magával, (ami tilos). Ráv Joszéf azt mondta: ez a szombat lényegbevágó előírása. (Talmud, Sábát 12a.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom