Hertz, Joseph Herman: Zsidó Biblia. Mózes öt könyve és a Haftárák 4. Numeri - Zsidó Biblia 4. (Budapest, 2013)
A haftára-felolvasás dallamai
A HARMADIK KIADAS ELE Örömteli szívvel és a jó Isten iránti hálától telten, történelmi felelősségünk tudatában, adjuk a magyarországi zsidóság kezébe a Zsidó Biblia első részét, Mózes öt könyvét, Dr. J.H. Hertz brit birodalmi főrabbi (zc'7) kommentárjával, közérthető magyar fordításban, új, harmadik, illusztrált hasonmás kiadásban. Az elmúlt hét évben, mikor egyre erősebben érződött egy hasonló mű hiánya, nagy erőfeszítéseket tettünk az öt kötetes mű újrakiadására, de hasztalanul. A mű múlhatatlan fontosságára és pótolhatatlanságára való tekintettel, nem adtuk fel a küzdelmet, amit most, Isten segítségével, siker koronázott. Ez az Isteni segítség Frank Judith személyében jelentkezett, aki felismervén az ügy fontosságát, vállalta a harmadik kiadás költségeinek fedezését. Nem ez az első eset, hogy Frank Judith Istennek tetsző dőlgot tesz. Ő volt az, aki néhai édesapja Frank Sándor emlékére Tóra tekercset íratott Jeruzsálemben és azt a budapesti Vasvári Pál utcai lubavicsi templomban helyezte el. Ő az aki minden igaz zsidó ügyet támogat és mint egy igazi Éset Chájil, a Talmudban említett Helena királynő példáját követve, szíve és ״a bölcsek szavát követve tevékenykedik” (Szukká traktátusa 2b.). Hála és köszönet neki ezért. Adja a jó Isten, a világmindenség ura, ki a bölcseknek eszet, a gazdagoknak érző szívet, a zsidóknak aTórához való ragaszkodást ad, hogy Frank Judith még sokáig végezhesse áldásos tevékenységét a magyarországi zsidóság szellemi fennmaradása érdekében, erőben, jó egészségben, boldogságban és töretlen szellemben. Ezt az öt kötetet tesszük le a magyarnyelvű zsidóság aszta- Iára. Nem rabbiknak, tudósoknak, a judaisztika ״tudományos” művelőinek szánjuk csupán, hanem mindenkinek, aki zsidó anya gyermeke és minden jó szándékú embernek, aki meg akarja ismerni, első kézből, a mózesi tanokat. Szeretnénk, ha e mű a kommentátor eredeti intenciója szerint, közelebb hozná a zsidókat a zsidósághoz, hogy ezzel is siettessük a megváltást, a Messiás eljövetelét, amiben töretlenül hiszünk és bízunk, ״ha késlekedik is” (Maimonides, a 13. Hitágazat).