Zöld Sasok (1990-2005)
1994. augusztus 20.
3 ZÖLD SASOK befelé. A második félidőben sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, más kérdés, hogy ezért nem jár pont... Pásztor József: - A futballhoz szerencse is kell, és Fortuna ezen a mérkőzésen mellénk állt. A Fradi gólja megzavarta csapatomat, hiszen úgy vettük észre, hogy ellenfelünk 2-0-nál már feladta a harcot. Miután gólt szereztek, ismét feltámadtak, és ekkor nem kis szerencsével húztuk ki a hátralévő időt. Szó szerint kiizzadtuk ezt a győzelmet. 1993. november 6. Békéscsaba-FTC 1-0 Békéscsabán utoljára ez a csapat játszott: Szeiler-Hrutka-Simon, Telek- Páling, Lipcsei, Détári (ez volt az utolsó meccse a Fradiban), Keller-Gregor, Kovács, Wukovics. Cs: Cigan, Zavadszki. A 13. forduló slágermérkőzésén, a 13-as szám a Fradinak jelentette a balszerencsét... Persze Békéscsabán - ahogy a Nemzeti Sport is írta „Tizenegyedik éve átok ül a Fradin”. A meccs sorsát eldöntő gól sem akármilyen balszerencsés körülmények között esett: Hrutka hátáról pattant a labda a csabaiak elé... Nyilasi Tibor: - Továbbra is elvagyunk átkozva Békéscsabán. Kilencven percen át rohamoztunk, végig fölényben játszottunk, mégis egy védelmi hibából a Békéscsaba jutott a vezetéshez. De ilyen a futball, ez is elég volt a győzelmükhöz... Gólokkal kellett volna nyernünk, de ez így utólag sovány vigasz. * A Ferencváros az eddigi 17 bajnoki meccsből mindössze egyszer győzött! Az egész NB I viszonylatában - 1901 óta! - a Fradinak messze a Békéscsaba elleni idegenbeli mérlege a leggyengébb, mondhatni katasztrofálisan rossz (17, 1, 8, 8, 12-23). Amikor 20 év siralmas statisztikáját szemléljük, azért ne feledjük tényként megállapítani, hogy a játékvezetők majd minden meccsen kiállítottak egy Fradi-játékost és szép számmal ítélték a büntetőket a hazaiak javára. Valószínű, hogy egyetlen csapat sérelmére sem ítéltek bíróink annyi 11-est a csabai pályán, mint amikor ott zöld mezeseket láttak... No és ugye Fortuna sem az elesetteket segíti. Mindenesetre a Ferencváros egyetlen csabai győzelme idején Novák Dezső volt a Fradi edzője. Most ismét ő, és így a 11 évvel ezelőtti eredmény talán ismételhető... Pásztor József a csabaiak válogatott játékosa volt, napjainkban pedig elismert edzője. Balról: Tusi, a népszerű gyúró, Pásztor József, Dr. Fodor Endre, a Békéscsabai Baráti Kör elnöke Amíg a mérkőzés elkezdődik... Néhány békéscsabai látnivaló A belváros központja egymással érintkező terek láncolatából áll. Ebben a környezetben helyezkedik el a középületek túlnyomó része és itt találjuk az István király tér 2. sz. alatt a patinás Csaba szállót is. A Kossuth téren egy múlt század elején épült háromhajós evangélikus Nagytemplom látható. Oltára és szószéke 1822-ből való. A belvárosi tér láncolattal párhuzamosan keletebbre metszi át a várost a Békéscsabától jó néhány kilométerre folydogáló Körös egyik csatornája, az Élővíz-csatorna, amelynek szomorúfüzes partjai kedves hangulatot lopnak be Békéscsaba belvárosának utcái közé. A csatornaparton húzódik a szoborsétány, amely emléket állít azoknak, akik sokat tettek a városért. Itt találhatjuk Achim András, Lipták András, Munkácsy Mihály, Gyóni Géza, Móricz Zsigmond, Bartók Béla és Kodály Zoltán szobrát is. A Széchenyi utca 9. sz. alatt találjuk a Munkácsy Mihály múzeumot. A világhírű festő gyermekkorának több évét töltötte Békéscsabán. Itt volt asztalosinas és első „művei” a szép tulipános ládák, festett virágmintás karospadok voltak. Emlékére rendezték be a múzeum Munkácsy szobáját, a nagy művész több kitűnő alkotásából és egykori emléktárgyaiból. A Munkácsy utcán egyébként emléktáblával jelölték azt a házat, amelyben békéscsabai tartózkodása idején lakott. A Körös csatorna hídján túl, a fél évszázadosnál idősebb István malomnak, hazánk egyik legelső gőzmalmának nagyméretű épülettömbjét látjuk. A múlt századi építkezések emléke a Kórház utca 4. sz. alatti földszintes sörház, amely klasszicista stílusú. És onnan a pálya már csak egy ugrás... Emlékezés egy Téli Kupa meccsre - nyáron... Húsz évvel ezelőtt az őszi idény befejezése után az NB I-es csapatok - kötelezően - Téli Kupa meccseket játszottak. A Ferencváros így került a decemberi dermesztő télben Békéscsabára. A pálya használhatatlansága miatt a meccset a stadionon kívüli, temető melletti salakos (bokáig érő latyakos) edzőpályán rendezték. A jeges szélben, havas esőben játszott meccsre így is több ezren voltak kíváncsiak! Gyors Fradi gól vezette be a mérkőzést, az első perc végén Brani- kovits indította Magyart, akinek élesen belőtt labdája Tasnádiról kipattant és a berobbanó Kelemen a hálóba lőtte a labdát. Mielőtt újrakezdésre került volna sor, a nézők és a játékosok gyászszünetet tartottak a három nappal korábban elhunyt Száraz Istvánnak, az FTC elnökségi tagjának az emlékére. Ilyen is ritkán fordul elő, hogy vidéki városban gyászolnak - ferencvárosit. A negyedszázadon át klubunknál tevékenykedő „ÉDOSZOS” Száraz István ezt kétségtelenül megérdemelte. A csabaiak megérdemelt egyenlítése a 68. percben következett be, bár a leshelyzet miatt Nyilasi élénken tiltakozott, megsértette a partjelzőt, amiért Somlai kiállította. A hátralévő 22 percben a Fradi így emberhátrányos helyzetben játszott, de a nagy küzdelem végül döntetlenül zárult. A didergés viszont nem zárult le - következtek a 11-esek. A nézők már nem tudtak a havas töltésen helyükön maradni, nagyrészük arra a félpályára tódult, amely szabadon maradt és közelről nézték a másik térfélen zajló 11-es párbajt. 3-3-as állás után a döntés Tasnádi kapusra maradt, így a csabaiak 4-3-ra nyertek és a 2 ponthoz ők jutottak, a szó szerint Téli Kupameccsen. így augusztusban - húsz év múltán - már a fradistáknak is elviselhetőbb az egykori fiaskó és a hajdani hideg...