Zöld Sasok (1990-2005)
1993 / 2.
6 MELLÉKLET Ádám, emlékszel? 1976. október 2-án a Népstadionban rendezték a Ferencváros-Ú. Dózsa rangadót. A telt házat vonzó rangadón a kezdeti öt perc a fradisták- nak nagy élmény volt. Nem úgy Rot- hermel Adámnak, az újpestiek kapusának.- Gondolom fájóan felejthetetlen perceket éltél át... Edződ a 6. percben lecserélt!- Borzasztó volt. A mai napig nem értem, hogy Várhidi Pali miért döntött ily hirtelen a lecserélésemmel - gondolom a gyors 2-0-ás Fradi vezetés okozta idegességében. A 2. percben kiütöttem Magyar Pista lövését, pechemre Nyilasi elé, aki két méterről nem szokott hibázni... Két perc múlva Pusztai is egy általam kiütött labdára csapott rá, és ebből is gólt kaptam. Nem voltam rossz formában, idegileg is, fizikailag is rendben voltam - de ezt a két gólt szerencsétlen körülmények között kaptam. Sem előtte, sem utána soha nem kaptam két gólt öt perc alatt.- A lovagiasság szabályai szerint beszéljünk olyan esetről is, amikor sikeresen védted a kaput a Fradi ellen...- No erről jobb beszélni. 1980 októberében tartalékos csapattal érkeztünk az Üllői útra. Szinte semmi esélyünk sem volt, hiszen a Fradi szeptemberben sorra nyerte a rangadókat. A zsúfolt Fradi pályán aztán mi győztünk 3-0-ra! Nekem is nagyon jól ment a védés, olyannyira, hogy sógorom - Elek Gyula, a fra- dista kézilabdás lányok edzője odajött a Springer szobortól a kapum mögé és bekiabálta: - Ádám! Szétrúgom a segged, ha mindent kivédsz... Piroska - a liláktól igazolt szurkoló... Benedek Piroska napjainkban a Fradi forint klub tagja, egy Fradi szurkoló a milliók közül. Az UTE meccs kapcsán viszont elárulta - nem volt ez mindig így...- Nem bizony - kezdetben az Újpestnek szurkoltam, a Megyeri útra jártam. Az egyik tanárom ugyanis rendszeresen vitte az osztályt a Dózsa meccseire. Töröcsik volt a kedvencem.- Hogyan lettél fradista?- Rájöttem, hogy jobban érzem magam a Fradi meccsein - no meg apukám, aki nagy fradista - ő is az Üllői útra irányított, így lassan megszületett a Fradi iránti szerelem.- És más szerelem nem befolyásolta?- Szerelmem, Szakács Zsolt óriási fradista - a Népligeti FTC pályán ismerkedtem meg vele... Apja zöld-fehér tapétával tapétáztatta ki a szobáját...- Mikortól számíthatjuk fradistasá- god?- 1975-től már tagsági könyvem van.- A mai gárdából ki a kedvenced?- Egyértelműen Telek „Manci”. Nagyon tetszik mind a játéka, mind a futballhoz való hozzáállása,-És a régiek közül?- Albert Flóriánról sokat hallottam, olvastam. Édesapámnak ő volt a nagy kedvence. Tudom, hogy a lánya is az FTC tagja volt - kézilabdázott.- Melyik meccsre gondolsz vissza különös örömmel?- Az őszi FTC-Vasas 3-0-ás meccsre, Lipcsei ragyogó mesterhármasára.- A pozsonyi meccsen kinn voltatok?- Természetesen - és örömmel mondhatom, hogy nem „sérültünk” meg...- Hol szoktatok az Üllői úti nézőtéren helyet foglalni?- A K és a H szektorban - szóval Őrjöngő ü'pus vagyok. Ott a lelkes tábor közepén, ott érzem igazán jól magam. Igazi fradisták vesznek körül, rendesek és kedvesek.- A tavalyi bajnoki élmény gondolom mély nyomokat hagyott benned is...- Úgy érzem a korosztályomnak, a huszonéveseknek is része volt a tavalyi bajnokságban - hiszen a csapat meccsről meccsre érezhette, mi el nem hagyjuk őket, szurkolunk, buzdítunk mindenkit, aki a szeretett zöld mezben a pályára lép. És így tesszük ezt ezután is... Sajtókuriózumok „Szomorú vasárnap” írta: Rejtő' Jenő Torino, 1937 április. A rohanó vonat ablakán szikrázik a napfény. Rizsföldek mentén robogunk, víz alatt álló mezők között. Ahogy meg tudom ítélni, a hangulat bizakodó, de a látszólagos nyugalom alatt, lehet, hogy csak én hiszem, mintha fojtott izgalom feszítené a langyos cigarettaszagú fülke levegőjét. És jön ez a szép szál, hatalmas, matrózmegjelenésű ember, Takács edző, kezében hőmérővel. Dudás láza 37,8. Nézik a hőmérőt. Dudás nem játszhat. Úgy érzem magam, mintha filmszüzsé kellős közepén ülnék. A cselekmény gyorsvonat sebességével közeledik a befejezés felé. Átmegyek a játékosokhoz. Talonmáriást játszanak. A kibicek összedugják a fejüket, mindenki nyugodt, nyoma sincs az izgalomnak, pedig Tikosnak kihajtották az ultimóját. Félrehúzom dr. Sárosit. Kissé mongolos arc, tiszta hideg, világos, északi szem, nagyon megfontoltan beszél.- A csapat jó. Bízunk magunkban. Nagy hendikep, hogy az olaszok annyiszor győztek és nem mindig megérdemelten. Ennek egyszer meg kell fordulni.- Azt írták a budapesti lapok, hogy egyedül magán fog múlni a meccs eredménye. Mit érzett, mikor ezt olvasta?- Hát kérem... Nagy felelősség és túlzás is. A csapaton múlik minden, én csak beleadhatom, amit tudok. De azért sok lelkesítő is van az ilyen előzetes kritikában. Erőt ad! * Zalán úr bemutatkozik. Budapestről jött, drukker, ülőhelye is van néhány vagonnal arrébb, de állandóan itt áll a játékosok fülkéje előtt. Legyek szíves és mondjam meg neki, hogy Dudás játszik e? És ha nem, akkor kit állítanak be helyette? Megmondom neki, hogy Dudás valószínűleg nem játszik és ebben az esetben Polgár kerül a posztjára. Nagyon megköszöni, de nem tartja helyesnek. Polgár még sohasem játszott balhalfot. Kér, hogy ezt közöljem Dietz-cel. Különben golyóscsapágyat képvisel. Megy le a nap. * 8 óra 40 perc. Torino! Tömeg. Karabi- nierik tartják fenn a rendet. A magyarokat Gazzotti a Federale titkára és Mauro, az olasz futballszövetség alelnöke fogadja. Rövid, de nagyon barátságos üdvözlés, magnézium lobban, megindulunk a kijárat felé. A magyar csapat megérkezik a Si- tea szállodába, ahol paprikáscsirke vátja. * Másnap délelőtt tizenegy óra. Zalán úr izgatottan sétál a szálló előcsarnokában. A legszebb futballidő: kék ég, friss, tavaszi nap. A magyar és olasz látogatók 10- 20 lapot vásárolnak és aláíratják mindenkivel. Zalán úrral is. Itt van Feldmann, a régi nagy válogatottból, a torinói csapat trénere. Vaccaro tábornok eljön a magyar csapatért. A Corso Millen áll Kossuth Lajos szobra, megkoszorúzzák. Onnan a Casa Fasci- oba vezetik a csapatot és az olasz hősök emlékművénél is koszorút helyeznek el. És két órakor megindul a nép! Magánautók, taxik, zsúfolt villamosok igyekeznek a félórányira fekvő futballpályára. * A torinói pálya nagyon szép. Kívülről olyan, mint egy hatalmas betonhajó. Töl- csérszerűen szélesedik a tetejéig, még korlát is fut körül a peremén. A hajót 40 000 ember izgalma fűti. Megkeresem a milánói magyar diákokat. Mi a véleményük a csapatról?- Az olaszok most nagyon gyengék. Meg lehetne verni őket. Azt tessék megírni, hogy Telekit kellett volna a centerbe állítani, Cseh Matyit és Sárosit összekötőnek. Akkor biztosan nyernénk. így kérem örülnénk az eldöntetlennek... Nagyon sok magyar mondja a meccs előtt, hogy örülne az eldöntetlennek. Pedig meccs előtt a drukkerek általában elbizako- dottak. Nem találok sehol egy optimistát. Érthetetlennek találják Teleki és Cseh II. távolmaradását. És mikor meghallják, hogy Dudás nem játszik, már lemondóan legyintenek. Úgy látszik, nem hiszik, hogy két Dudás is lehet egy csárdában. Azután jött a dráma. Mégpedig történelmi dráma: mindenki unatkozott. Egyik csapat rosszabb volt, mint a másik. Egyik csapat volt a magyar, a másik az olasz. Ilyen válogatott mérkőzést a legöregebb nézők sem láttak még. Az olasz közönség kifütyülte a saját csapatát. A vendégcsapatnak is jutott a füttyből. Magát a meccset minek írnám le? Hallották élőszóban, olvasták szakleírásban. Legfeljebb a tanulságot írom ide, mint szem- és fültanú: Meg kell hallgatni kérem, válogatásnál a diákokat is. Az autóbusz elindul. Éljeneznek körülöttünk a nézők. Vidám, langyos, olasz vasárnap van. Az egyik játékos búsan mondja: „Ilyenkor szeretnek minket. Kellemesebb érzés, ha szidnak és esetleg kővel dobálnak. Olyankor győzünk”. Ma szeretnek minket. Este tósztokat fognak mondani. Ünneplés lesz, bankett lesz, száz fehér virággal... Szomorú vasárnap... Albert Flóri levelét soha nem feledi Matyi, német barátom fia és Gergely igazi jó haverok. Évente három-négy alkalommal, ha barátom ék Magyarországrajönnek, a két fiú napokra eltűnik szemünk elől, kora reggeltől késő estig titokzatos utakon, csintalanságokkal teszik próbára és erősítik barátságukat. Egy dolog van, amiben nem tudnak egyet érteni. Matyi természetesen Nürnberg szurkoló, bár mindig tisztelettel és kedves hanglejtéssel ejti ki a Ferencváros szót, így aztán ha egymás csapatáról vitatkoznak, néha-néha összevillan kölykösen haragos tekintetük. Hogy aztán megbékélten induljanak egymásnak kapura rúgdosni vagy fejelni. 12 évesek voltak, amikor egy balatoni út után, szokatlanul hosszú ideig maradtak a kertben. Az asszonyok már éppen lódítottak utánuk, amikor Matyi ijedten, szepegve rongott be a házba:- A Gergely leesett a nagy cseresznyefáról. Ahogy egy apa ilyenkor tud, rohantam a sötétségben mindenen keresztül, a 6-7méter magas öreg, azóta már kiszáradt fához. (Mintha csak lelkiismeretfurdalás vitte volna a kandallóba.) Gergely a fa tövében gubbasztott. Sírt.- Magasabbra akartam raknia Fradi-zásztót a Matyiénél - zokogta, nehezen, szaggatottan véve a levegőt. A vállamon rohantam vele a szomszéd orvoshoz, ahol hosszas vizsgálatot követően, megkönnyebbülten hallottam véleményét:- Megúszta néhány kisebb ütéssel. Nyár jött, el is feledkeztünk az esetről, amikor Gergely panaszkodni kezdett, hogy nem lát jól a jobb szemével. A sokadik szemorvos állapította meg, hogy darabokra szakadt a retinája, azonnal műteni kell, megvakulhat. Már másnap, a több mint két órás műtét után, leírhatatlan fájdalommal és kétségbeeséssel hajoltam kisfiam főié a klinika kórháziágyán. A professzor szavai minden ijedséget és félelmet fölülmúlóan lesújtok voltak:- Legjobb esetben 40 %-os lesz a látása. Nagyrészt elhalta retina. Gergely lassan ébredezni kezdett. Amint múlt az altató hatása, egyre fájdalmasabban sírt. Le akarta a szeméről tépni a kötést, nyilván ijedtségében, hogy nem lát. Életem legszörnyűbb pillanatait éltem át csendben könnyező feleségemmel. Az újabb fájdalomcsillapító megnyugtatta Gergelyt. Fogtam kis kezét, s megkérdeztem, elolvassam-e az újságokat, amelyek akkor a Fradi kupasikerével voltak tele. Fájdalmas arccal, de csöndben hallgatott. Amikor végére értem valamennyi cikknek, újra kellett kezdenem, majd pályán, lelátón zajló, kitalált történeteket kezdtem neki mesélni. Többek között egy fiktív interjút Albertiéi, aki persze nagyon dicsérte a fiúkat. Akkor, valamikor az éjszakai órákban futott át megkínzott kis arcán az első, felejthetetlenül boldogító mosoly. Mikor elaludt, az éjszaka hátralévő óráiban ezt láttam arcán, s ez csodálatos reménységet adott nekem. Reggel, magamat is meglepő ötlet jutott eszembe. írok Flórinak, tegye meg, hogy küld fiamnak egy levelet, job- bulást kívánva neki, s azt, hogy lásson még sok Fradi-meccset. Tíz nap után jött ki Gergely a kórházból. Hazáig aludt az autóban, álmosan, bágyadtan szállt ki a ház előtt. Átöleltem, úgy segítettem föl a lépcsőn. Az ajtó kilincséhez hatalmas, barna borítékot préseltek. Gergelynek szólt. Flóri kedves, bátorító levele volt, mellette jelvények, Fradi- nyomtatványok, zászló, dedikált könyv. Fiamat valami nagy-nagy boldogság járta át. Hitetlenül kérdezgette:- Ezt a Flóri bácsi küldte nekem? De hát honnan tudta? Szerencsére nem várt választ, határtalan örömmel kezdte föltűzni a Fradi- jelvényt, majd a tükörhöz rohant. S elkezdődött a gyógyulása. A legutolsó kontroli-vizsgálaton a professzor azt mondta a feleségemnek, hogy csodával határos módon, a műtét után megállapított 25 %-os látása majdnem teljes értékű volt. Gergely lassan elfelejtette rendkívüli fájdalmait, azt, hogy könnyen megvakulhatott volna. Albert Flóri levelét soha nem felejti. Sem ő, sem én. Versenyszerűen nem sportol, de most már nagyfiúként eljár az édesapja baráti társaságába focizni. Akinél a világon csak egy nagyobb játékos volt, a Flóri bácsi. Persze, zöld-fehér mezben játszunk. S legtöbbször laposra verünk mindenkit. Mondják róla, hogy nagyon tehetséges gyerek. LÁT a pályán. Bobory Zoltán
