Zöld Sasok (1990-2005)

2002. július

A válogatott csatár szeretne az Üllői úton is kedvenc lenni - külföldi ajánlatokat utasított vissza a gólkirály Tököli Attila a Ferencvároshoz szerződött Fél Európa nézte bajnoki, váloga­tott- és kupamérkőzéseken Tököli Attilát, a Dunaferr labdarúgóját, vé­gül a csatár csak az Üllői útig jutott: tegnap egy plusz egyéves szerző­dést írt alá a Ferencvároshoz. A 26 éves Tököli eddig 194 meccset ját­szott az NB l-ben, és 98 gólt lőtt, s reméli, hogy a Fradiból könnyeb­ben jut majd külföldi lehetőséghez. Garami József mesteredző, a Fe­rencváros labdarúgóinak szakmai igazgatója a felkészülés kezdetekor azt mondta, hogy négy-öt nemzet­közileg jegyzett játékosra lenne szükség ahhoz, hogy a Fradi a baj­nokságban és a kupákban is úgy szerepeljen, ahogy azt a szurkolói elvárják. A múlt héten már érkezett egy középpályás, a brazil Leandro, de az igazi nagy fogás mégis Tököli Attila, aki 28 góljával a múlt bajnok­ság gólkirálya volt. És a csatár a ko­rábbi évekre sem panaszkodhat, hi­szen tavaly és tavalyelőtt is 22 góllal zárta a bajnoki évet. „Már évekkel ezelőtt is úgy volt, hogy a Fradihoz szerződöm - mondta lapunknak a megállapodás aláírása után a 11 -szeres válogatott Tököli -, ám az akkori klubvezetés megosztott volt, és úgy éreztem, nem mindenki szeretné, ha a Fe­rencvároshoz kerülnék. Én pedig se­hova nem ajánlkozom. Most ismét megkerestek, és bár nagyon szeret­tem volna külföldre szerződni, úgy gondoltam, ha eddig nem kaptam megfelelő ajánlatot, akkor nem eről­tetem a dolgot, és elfogadtam az FTC vezetőinek invitálását. Az 55-ös mez lett az enyém, s ezt a számot azért választottam, mert családi em­lékek fűznek hozzá. Remélem, a Fradiban is sok gólt tudok szerezni, és játékommal hozzájárulok a csa­pat sikereihez. Nagyon jó lenne az Üllői úton is kedvencnek lenni." Garami József mesteredző termé­szetesen nagyon örült Tököli szer­ződtetésének, s elmondta, jól isme­ri a csatár képességeit, és reméli, hogy a Fradiban tovább tud fejlőd­ni. Szeiler József, az FTC klubigazga­tója Tököli szerződtetésének részle­teiről nem kívánt beszélni, de azt megjegyezte: teljesítményorientált megállapodást kötöttek a csatárral. Ez annyit jelent, ha Tököli gólokat szerez, akkor nagyon elégedett lesz a fizetésével. A klubigazgató azt is elmondta, hogy Tököli megszerzé­sével még nem fejeződött be a csa­pat erősítése, jó esélye van a szer­ződésre a cseh Homolának és a ro­mán Andodénak. Végül Szeiler be­számolt arról, hogy hétfőn megálla­podnak az MTK-val abban, hogy Szili Attila további egy évig az Üllői úton marad kölcsönben. (Magyar Hírlap) •Tököli a harmadik gól­király, aki a Fradiba érke­zett. 1927-ben Takács II Jó­zsef a Vasasból, 1947-ben Deák Ferenc a SZAC csa­patából érkezett NB l-es gólkirályként a Ferencvá­rosba. • Leandro a harmadik brazil játékos, aki az FTC- hez érkezett. Korábban Oliveira majd Arruda visel­te a Ferencváros mezét. Igaz, Oliveira csak próbajá­tékon - mindössze két meccsen... •Az FTC első vidékről igazolt labdarúgója Payer Imre - Győrből került az Üllői útra. Most, 92 évvel később, ismét Győrből erő­sített az FTC. Károlyi Sán­dor személyében új zöld mezes érkezett a győri zöl­dektől az Üllői útra. • Bogdan Andone a ro­mániai Otelul Galati csapa­tából igazolt hozzánk. Az első idegenlégiós román, aki a Fradiban játszott - magyar volt! Sőt, még a második is... íme a lista: Szenes Sándor és Patkós Csaba 1990-ben, Mihail Majaru - próbajáték 1991­FRADI futballk©ktél ben, Eugen Neagoe és Sorin Cigan 1992-ben, Vasilie Miriuta 1996-ban, Marius Cheregi 2000-ben. • Payer Imre ezt a kora­beli képeslapot a vidám fradistáktól kapta, amikor az FTC tagja lett. A ceruzá­val írt szöveg: „Szívélyesen üdvözöljük, mint az FTC igazolt játékosát." Az alá­írók közül a képen számo- zottak: Weinber (1), Bródy (2), Weisz (3), Schlosser (4), Ungár (5)

Next

/
Oldalképek
Tartalom