Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)
1944-08-29 / 195. szám
matmmmammmm ZALAMEGYEÍ ÚJSÁG 1944. augusztus 29. Agyonszúrta ittas fiát egy hetvenhét éves gazda Hirdessen a Eretintátiyes-DIÓ gyors £s biztosi Lenti vavásárhe y. augusztus 29. Megdöbbentő csaiá ii dráma színhelye volt augusztus 27-én. vasárnap, éjféltájban Horváth János lendvavásárhelyi gazda portája. Horváth János 77 éves gazdálkodó feleségével együtt már a koraesti órákban nyugovóra tért. Éjfél tájban arra leit figyelmes, hogy valaki bemegy a lakásba. Világot gyújtott. s akkor látta, hogy az illető nem más, mint József nevűi fia. aki ugyancsak 42 éves ember. Az öreg látva, hogy agglegény fia részegen tért haza, hangos szóváltásba kezdett vele s a következő pillanatban egy hatalmas konyhakést ragadott s azzal támadt a fiára. Az öreg Horváthné is közéjük állt, hogy megakadályozza a véresnek induló drámái, de az öreg Horváth félrelökte s kisebb szúrásokat is ejtett az asszonyod, majd pedig teljes erővel ittas fiára támadt, akit úgy összeszurkált, hogy az reggelre kiszenvedett. A fiúgyilkos öreggazdát beszállították a zalaegerszegi ügyészségre, ahol rövidesen döntés lesz ügyében, lehet, hogy rögtönítélőbíró- ság elé kerül. Leszúrta kezelőorvosát a gyógyíthatatlan tüdőbeteg Zalaegerszeg, augusztus 29. Tegnap szállították be a zalaegerszegi kir. ügyészségre Miké Kálmán sümegi aszialosse- gédet, aid rendelés közben leszúrta kezelőorvosát, dr. Tóth Károly sümegvidéki főorvost. Kihallgatása során fény derült a gyilkos merénylet lefolyására, valamint a merénylet hátteréről is meglepő dolgok kerültek napvilágra. Mike Kálmán már évek óta dr. Tóth Károly kezelése alatt állott, mint tüdőbeteg, de az orvos fáradozása kevés eredménnyel járt, mert Mikének súlyos tüdőbaja gyógyíthatatlan s egyre jobban gyengült a szerencsétlen asztalossegéd, ami idegessé és elkeseredetté tette. A szerencsétlen ember abban a hitben volt, hogy kizárólag az orvos az oka annak, hogy állapota rosszabbodik s ezért elhatározta, hogy bosszút ál] az orvoson. Elhatározását végre is hajtotta olyképpen, hogy egy tőrszerű szerszámot készített magának, azt ruhájában elrejtette, s mint máskor is, szabályszerű rendelésre ment az orvoshoz. Megvárta azonban, amíg Tóth dr. valamennyi betegét ellátja, s csak azután ment he a rendelőbe. Amint belépett az orvoshoz, nyomban előrántotta tőrét és számos szúrást ejtett Tóthon,/aki eszméletlenül esett össze a szúrások következtében. Ezután kiugrott a rendelő ablakán és futásnak eredt. Hamarosan elfogták s mialatt Tóth doktort a kórházba szállították,, addig Mikét bekísérték a zalaegerszegi kir. ügyészségre. Csöndes beszélgetés egy székely tanítóval a második csíki veszedelemről Tanulságos apróságok a román megszállásról Románia vajúdásával és árulásává! kap- j csolaíostan közöljük ezt a riportot, amely élénk képet fest Románia kultúráíis belső értéit érői. > Zala, augusztus hó. Tikkasztó meleg van. Árnyas hars alatt ülünk és hideg sörrel hűtjük magunkat. Többen vagyunk és kettes-hármas csoportokban beszélgetünk. A szomszéd csoportból hangosabb beszédet hallok: — Szóval székely góbé vagy. Na, akkor van itt egy rokonod, egy göcseji góbé. Ez a göcseji góbé rám vonatkozott. Valóban, a székelyek és a göcsejiek rokonok: közös építkezés, közös népszokások stb. Megörültem az új rokonnak. Külön telepedtünk ie és beszélgetni kezdtünk. — Hová való vagy? — kérdeztem. — Mádéíalvai. Csíkmádéfalvai. — Ott is születtél? — Ott. Olt voltam állásban is — felelte valódi székely h irígszínnel.. — A magyar nyelv tiltva volt nálatok is? — Hogyne 1 — válaszolta. — De nem értek el vele eredményt a románok, dalán azért, mert tűi gyorsan és nem válogatott eszközökkel akarták ezt kivinni. De, ha kívülről románul kellett is beszélni, belülről megmaradtunk magyaroknak, székelyeknek- A tanítványaim is. — Tanító vagy? — Az. A megszállás alatt is tanítottam. — Mesélj erről valamit! — Erről sokat lehetne mesélni, barátom. Talán nem is keli külön mondanom, hogy milyen helyzete volt ott a székely tanítónak. Havonta 600 lejt kaptam, ami 20 pengőnek felel meg. — Hogyan tudtál ebből megélni? — Ebből sehogyan. Van pár hold földem, apai örökség. így valahogy el tudtam tartani a családomat. Éjjel kettőkor keltem, fölvettem a ha 1 ina-posztót és mentem szán tanivetni. 0 órakor pedig már iskolában voltam, így ment ez minden nap. Mert a székely gazda télen se pihen. Akkor kezébe veszi a fejszét és megy az erdőre. Gondolhatod, milyen fáradtan mentem tanítani. De ott is állandó zaklatásnak voltam kitéve. Előrebocsátom, hogy Mádéfaiván volt még egy román állami iskola. Én csak úgy írhattam be a gyerekeket, ha a szülők az állami iskola igazgatójától hoztak egy igazolványt, hogy ott már jelentkeztek. Áz igazgató természetesen megtagadta az aláírást. így érvénytelennek nyilvánították a beírásokat és le akarták csukni az iskolát. Kijött hozzám a »generál inspektor« és három napot adott, hogy addigra szüntessem be a tanítást. El voltam keseredve nagyon. De ugyanakkor megmondták, hogyha román állami tanító leszek, akkor 70(H) lej kezdő- fizetéssel szabadon választhatom a helyemet. A három nap eltelt, jött az inspektor, a'gyerekeknek kiadta volt a parancsot, hogy menjenek haza. Elfutott a keserűség. Odaadtam az ajtóba és azt mondtam neki: »Uram, csak rajtam keresztül viheti ki a gyermekeket! Ezt pedig megírom a minisztériumnak, s ha az se csinál semmit, akkor Genf be írok a Népszövetségre!« Akkor az inspektor azt kérte, hogy ő hadd menjen ki. Mehetett. — Nem • volt folytatása a dolognak? — Nem. Azaz, hogy részben. Nyelvvizsgára küldött és el buktatott, katonának behívatott. — Katona is voltál? Voltam. • Két hónapig katonáskodtam, mint istá'lóűr. Akkor hazaküldtek és kéf év múlva megkaptam a katonakönyvet. Később is behívtak munkaszolgálatra. Akkor már családos ember voltam. Kivittek a hegyekbe. Onnan aztán másodmagammal megszöktem. Hazamentem. Csak lopva tudtam éjtszaka a földemen dolgozni. Köröztek. Később a feleségemet megkínozták, hogy árulja el, hol vagyok. Nem mondta meg. Akkor egy raj katonaságot küldtek, hogy fogjanak e! engem. Továbbmenti bújkáIhattam. Pár darab ruhát csomagoltam be magamnak és bementem Csíkszeredára. A legrosszabbra voltam elkészülve, dá*a legjobbra értem oda: megtörtént a döntés, visszacsatoltak bennünket. — örültél?- Életem legnagyobb öröme volt! Most már taníthattam Szent Istvánt, nem úgy. mint azelőtt. A tanfelügyelő egyszer azt mondta, hogy adják le egy tanítást Stefan cel Mare-ról, az oláh vajdáról. A tanítás végén azt mondta, hogy jó volt, módszeres volt, csak nem volt lélek benne. Azt kérdezte, hogy Stefan cel Sfant-ról (Szent István) biztosan máshogyan tanítanék. És leste az arcomat. Nem tudom — mondtam —, mert még nem próbáltam. Nem tudott rajtam kifogni. Mi valamennyien megálltuk a helyünket. Inkább nyomorogtunk havi 20 pengővel, de magyarok maradtunk, székelyek, s a gyerekeket is magyaroknak neveltük. Sokat szenvedtünk, de tudtunk 20 esztendeig várni a szebb jövőre! Közben lement a nap s a székely tanító tovább mesélte, hogyan tanította a Talpra magyar-1, a magyar népdalt és a magyar törié- | nelmet, s liogyan gyúrta, formáígatta a székely i gyermekleiket, és hogy a sok apró mozaik ho- • gyan tevődött össze a gyermekekben azzá, : amit úgy hívnak, hogy nemzeti öntudat. v Most is magam előtt látom az érdekes ! székelv arcot, az öntudatos szemeket, a nyílt i homlokot. Mikor elbúcsúztunk, útravaíóuí nem I tudtam neki szép szavakat adni. de a meg- j becsülésem és meghatottságom jele volt az a s forró kézszorítás! K. Íj. i Ü esni u:: fsuifii András István honv éd az M. 658-rói üzeni j Szentgyörgyvölgyre Síposoknak: én jól vagyok, több levelet várok és millió csókot küldök. | Pista. i MESallYiLT az újonnan á t al a k í t o 11 lii fc « n é> & v* &>« &! ¥ igynlm«« Minden este F MftiRGÓ énekel. Szives pártfogást kér ICanatA» kávés
