Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)
1944-08-24 / 191. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. augusztus 24. '4zónák a Jóisten. — Talán még egy felnőtt néni tudná a kötelességhárítás sorrendjét ilyen hamar. S akkor még gondolkodik is a Laci, régre kiböki: , — Nekünk is, a Jóisten parancsol. Tehát az isten két ágra fonja a kötelességek ostorát, fegyiket vágja a felelősek közé: — ezt parancsold! — a másikat vágja m[közénk: ezt tedd! — És nekünk* 1 tényleg meg kell tennünk, ami törvény, vagy rendelet...! Hát kérem. így gondolkodik a mai gyermek, ha még olyan kicsi is. Magam képedek el legjobban. Mit kezdjek velük, mikor nékik épp olyan magasztos felfogásuk van már a kötelességről, Hazáról, mint egy idealistának, ha az felnőtt is! Két riadó közt végzem a — kötelességemet. 1, í, — u, r, r, — ír ri, ur, ír... Ilároinfai. ■ — A kanizsaiak nem hajlandók megveszni! A. Kanizsai Közlöny című testvéri apunk legutóbbi szál,na érdekes cáfolatot közöl egy jólér résük egerszegi híradással kapcsolatosan, amely szerint Nagykanizsán három ember megveszett. A lap közli a városi állatorvos.nyilatkozatát, amely szerint még kutya sem veszett meg az elmúlt időszakban Kanizsán. A városi orvos szerint semmiféle emberi veszettség nem fordult elő a délzalai városban, de még veszettség gyanús sem volt senki. — Általában a híradás leszögezi, hogy Kanizsán senki sem hajlandó megveszni, mégha azt az egerszegi híradás elég szép számmal előlegezi is a város lakosságának. — Megkezdődött a munkásság szervezése Nagykanizsán. A kormány az egész magyar munkásságot egy hazafias és a munkásság érdekeit önzetlenül szolgáló érdekképviseleti szervbe, a Magyar Ipari Munkások Szövetségébe (MIMOSz )kívánja tömöríteni. Miután a szociáldemokrata szakszervezetek megszűntek, a több, mint 30 év óta működő keresztény- szocialista egyesületek és szakszervezetek, továbbá a Nemzeti Munkaközpont ezentúl is működnek, hiszen felbecsülhetetlen szolgálatot teljesítettek hosszú éveken keresztül a keresztény nemzeti munkás érdekvédelmének kiépítése terén. A MIMOSz a Nemzeti Munkaközpont keretében, kötelező alapon szervezkedik és valamennyi munkavállalónak érdeke, hogy a MIMOSz-mak tagja legyen, s hogy messzemenő érdekvédelmét élvezhesse. >A kormánynak ezzel az intézkedésével az volt a törekvése, hogy a munkásságot kiemelje a nemzetköziség bomlasztó állapotából és minden tekintetben visszaadja őket a magyarságnak. Nagykanizsán a szervező munkát Horváth Vendel, a Nemzeti Munka központ kerületi főtitkára végzi. — Tízhóniapos kereskedelmi tanfolyamot nyit Budapesten a Baross Szövetség a 1 .7. életévüket betöltött keresztény ifjak és leányok számára, akije a polgári iskolának, vagy a gimnáziumnak legalább 4 osztályát elvégezték. Beiratkozhatnak a középiskolában érettségizett, vagy tanítóképzőintézetet végzett fiúk és lányok is. Tantárgyak: kereskedelmi és jogi alapismeretek, magyar kereskedelmi levelezés, könyvvitel, kereskedelmi és politikai számtan, gyorsírás, gépírás. Az előadások folyó évi szeptember hó 11-én délután háromnegyed 3 órakor kezdődnek és délután 3-tól 7-ig lesznek. Beiratkozási díj 40 pengő. Tandíj 300 pengő, amely havi 30 pengős részletekben is fizethető. A beiratkozásoknál benyújtandó a születési anyakönyvi kivonat és az iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány. Beiratkozni hétköznaponként délelőtt 11-től 2-ig és délután 3-től 7-ig Budapest, Vili., Vas-utca 9. szám alatt lehet. Távolabb lakók beiratkozhatnak a születési anyakönyvi kivonatnak, az iskolai végzettséget igazoló bizonyítványnak és 40 pengő beiratkozási díjnak postán való beküldésével. — Testvér! Ne. kiedkez* meg n faomiMft” Áros hí.iákról ; Hoz4 be adományodat a bswfeéJztSségb*; — Postai korlátozások megszüntetése. A posta vezérigazgatósága közli, hogy egyrészről az wngi és m árama roes zigeti közigazgatási kirendeltség, továbbá Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék, valamint Ungvár város területe, másrészről a hátország között a posta - és táviróforgalomban augusztus 6-tól fennállott korlátozások a hátországból az említett területekre irányuló viszonylatban augusztus 21-én 0 órától kezdve megszűntek. A táv- beszélőforgalomban augusztus 6-a előtt is fennállott korlátozások továbbra is hatályban maradnak. Az említett területekről a hátországba irányuló forgalomra vonatkozóan a hadműveleti területek kormányzói biztosa fog rendelkező i. — Három év után csípték el az egyházi pénzek sikkasztóját. ..Még 1941-ben Gyovay János 36 éves budapesti lakos a homokko- máromi templom ,renoválását végezte. V javítási költségekre összegyűjtött összegből a neki járó jutalékon kívül 300 pengőt saját céljaira fordított, amelyről nem tudott elszámolni. Amikor megindult ellene a vizsgálat, Gyiovay váratlanul eltűnt. Országos körözést adtak ki ellene, de éveken keresztül nem sikerült elcsípni, míg most aztán a Horthy- ligeti csendőrörs értesítette a nagykanizsai ügyészséget, hogy a nyomozólevél alapján elÍ fogták Gyovayt, akit bekísértek a budapesti ügyészségre. Gyovait rövidesen Nagykanizsára szállítják. — A székekről a mozdony elé ugrott egy maiakon gazda. A muraközi Dráva vásárhelye } községben halálos szerencsétlenség történt a j vasúti átjáró közelében. Egy gazda hozzátartozóival ökrösszekéren a mezőre ment, miközben a vasúti átjárón is át kellett haladniuk. Az átjárónál az őrháztól nem vettek! észre, hogy egy vonat közeledik feléjük. Már át is ért a szekér a síneken, amikor váratlanul a szekér végében termett a mozdony, amelytől a gazda megijedt és leugrott a szekérről, de oly szerencsétlenül, hogy a mozdony elkapta és maga alá sodorta. A szerencsétlen embert kihúzták a kerekek alól, nyomban beszállították a Csáktornyái kórházba, de súlyos sérüléseibe rövidesen belehalt. A nagykanizsai ügyészség a holtest felboncolását indítványozta. AUTÓBUSZ MENETREND — o — Érvényes 1944. augusztus 9-től. — o — Zalaegerszeg—Keszthely. 34-45” i. Zalaegerszeg Széchenyi-fér é. ”10*35 15*17 é. Bak Hangya szövetkezet i. 10.03 35-20 i. Bak Hangya szövetkezet é. 9 45 15-45 ‘ á. Zalaszentmihály—Pacsa p. u. i. 9 20 1735 á. Keszthely Hungária szálló L 7*25 17-45 é. Keszthely pályaudvar l 710 —•— i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é„ —’— —•_ é. Bak Hangya szövetkezet s. —-— 8-25* s. Bak Hangya szövetkezet é. *16-30 8-55 é. Zalaszentmihály—Pacsa pu. i. 16 05 10-40 é. Keszthely Hungária szálló L 14-15 11 50 é. Keszthely pu. l 14 — Bak—Nova. 8-30** i. Bak pályaudvar é. **—• — 8-15 L Rak Hangya szövetkezet A 10'— 9-10 L Nüva í. 920 15*25**1. Bak pályaudvar é. **18*15 15*30 i Bak Hangya szövetkezet f. 1805 16*10 é. Nova i. 17-25 — Ismét súlyos pénzbüntetések zsidó- j vagy önre jteget és miatt. A rendőrkapitánysá- j gon szerdán délután is folytatták a zsidó- | vagyonrejtegetők bűnügyeinek tárgyalásait. A j tárgyalások során dr. Kecskémethy Albertnét 3000 pengő pénzbüntetés és rendőrhatósági felügyelet, Fellner Sánclomét pedig 20 napi elzárás és rendőr hatósági felügyeletre ítélte. — Testvér! Ne leiedkezs meg a bomb©« károsaitskróll Boád he udonaáiüyodM' » iseejfSZOiBATHELY mint a Vetőmagelszaporító és Értékesítő Rt. kizárólagos főbizományosa mindennemű vetőmagot a legmagasabb áron ve«ü én w©t§ms»ö*«e termal黫 ban köt« A termeltetett vetőmag után a törvényes felárat fizeii. Vetőid s*l é sokhoz bizomáinytssttkat felvesz. Zalaegerszeg—Bánokszenlgyörgy —■— l Zalaegerszeg Széchenyi tér é. —— 18’ 13 i. Bak Hangya szövetkezet t 7*00 18*19 1 Söjtör Búza-vendéglő 6 42 19*40 é, Bánokszentgyörgy í. 5*50 *) Csak hétfőn, szerdán és pénteken köz lekedík!. **’) Csak kedden, csütörtökön és «zou baton közlekedik. Az autóbuszköziekedés vasár- é* ünnep oap minden viszonylatban szünetel, Szerkesztői üzenet »Aggódó Bajtárs« jeligére üzenem, hogy, sajnos, kérésének nem tehetek eleget, mert az újság semmiképpen sem arra v an hivatva, hogy az asszonyok hűsége felett őrködjék. A magyar asszony ugyanis csak addig méltó erre a névre és arra, hogy a magyar honvéd hitestársa, legyen, amíg becsülettel megállja a helyét- A dolog természetesen a mi erkölcsi érzékünket is mélyen sérti, sajnos, azonban nem adhatunk helyet ennek a kényes témának. Igyekezzék talán az asszonynak a lelkére beszélni katona férje érdekében, ha megbizonyosodott, de természetesen mende-mondákra semmiképpen sem alapíthatja senki a vádját, akkor, amikor a férj a háborúban harcol mindannyionkért. örülünk azonban, hogy ilyen becsületesen gondolkodik a kérdés felől, üdvözöljük. próMiréetéseá Aa üzlet,, az ipar és a mai kereskedelmi I Siet lelke « hirdetés. Hirdesse minden eladni-, ^agy Tennivalóját a Zalamegyei «ágban. Minden «zó 8 fillér. A vastag betű duplán számít A »Cím a kiadóban« feladott hirdetések kezelési díja 50 fillér. Alkalmazott-hiány miatt felvételeket augusztus 20-tól szeptember végéig csak kedden, pénteken, vasárnap eszközlünk. Kivétel: \ menyasszonyi felvételek, miket kérném előre I bejelenteni. Bendly fényképész. Jókarban lévő gyermek sportkocsi eladó. Uj kórház-utca 3. ZALAMEGYEI ÚJSÁG Politikai napilap A kiadásért felel: SZAKÁL FERENC I Készült a Zrínyi Nyomdaipai: Rt. gépein. | Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. NyomckabécHk I GAÁL ISTVÁN