Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)
1944-08-19 / 187. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. augusztus 19. BARÁTH FERENC Az újság halála Alig van szomorúbb múlandóság az újság halálánál. Az olvasó észre sem veszi, hogy az újságnak is szabályos emberi pályafutása: születése, élete és halála van. A szülök mi vagyunk, az újságírók, a (bábák a nyomdászok:, a rikkancsok és az újságárusok az újság tünékeny, tiszavirágéletét biztosítják, az események pedig az újság gyilkosai. Az újság tartalma óráról-órára változik, a szerint, hogy hány várost foglalnak! lel a katonák, hány hajó süllyedt el, mikor lültek össze a miniszterek, mit határoztak a sztrájkoló munkások. Hajnalban még félig elájultunk a szenzációktól, délben már inas híreket repített felénk a rádió, a hírszolgálat, a minisztérium és a riporterek fürge szimatjának leadóállomása. Készül az újság a szerkesztőségekben. Újságírók repülőgépen, autókon, vonaton, hajón, .villamoson, gyalog sietnek, telefonon diktálják a híreket: forr a szerkesztőségi katlan, a szedőgépek bent a nyomdában éhesen falják a sorokat és lassankint megindult a rotációsgép: százezerszámra nyomja a betűbe öntött vallomásokat politikáról, öngyilkosságról, katonai hőscselekményekről, házasságról, halálról, érdemrendekről és mindenről, ami manapság az újságok hasábjaira kerül... Jönnek a rikkancsok, ezek a szapora- ezavú, eleven harsonák, kiáltozzák a lapok címeit. Egyes városrészekben olyan üres lenne nélkülük az utca, mint valami hatósági kitelepítés után. Az olvasók szeme teleissza maigát betűkkel. Vannak szemek, amelyek fölényesen átugranak politikát, harcot, más szemek kacéran bámészkodnak bele a házassági rovatokba és amikor a lap megjelent, a miniszter, akiről a magasztalás szól, rendszerint mái* őszibarackot eszik otthon ebéd után, a gyilkost már ki is végezték, az érdemrend pedig, (amelyet hősi katonák mellére akasztottak, bársonybélésű tokba keiül, a vitrin főhelyére. Az újságírónak egyik legszebb élménye, amikor szemtől-szembe találja magát az olvasóval. Nincs valamire való újságíró, akit nem hatna meg egy kicsit, hogy nini, most az én cikkemet olvassa az a morcarcú, evikkeres úr a hatos villamoson. De, jaj, milyen rövid ideig tart az újság élete! Megjelenik a reggeli lap, elolvassák, aztán a szív és az agy megtelik új kíváncsisággal. Újdonságok kellenek és a háború, a politika, ,az emberi jóság és gonoszság, a szerelem és a halál, a sport és a színház, a közgazdasági élet meg is termi a maga gyümölcsét. Heggel fél tízkor mái* korszerűtlenül hatnak az Újságárusoknál a reggeli lapok, mert j megölte őket az élet. Mennyi szív és munka, mennyi forró szerelem vérzik el egyetlen óra alatt. Az olvasók xíj eseményekre szomjaznak, háttérbe kerül a reggeli újság és csak egy primadonna veszi meg, aki telefonon értesült arról, hogy nagy cikk magasztalja, vagy szidja. Már csak a gyilkos vásárolja suttyomban valamelyik külteleki korcsma környékéji, hogy megnézhesse, hogyan nyomozzák és kiszimatolja, hogyan menekülhessen. A délelőtti lapok lépnek a szenzációk nyílt versenyének a porondjára. Testes, komoly újságok adják át a helyüket a friss, fiataloknak, az öreg, a régi újság leköszön és visszavonul. Ezek a percek a legedzettebb újságírót ia meghatják és elérzékenyítik. A küzdelem a régi és az új szenzációkká? teleírt újságok között néma és véres. A nagy birkózók életre-halálra menő, utolsó erőfeszítése izzik ilyenkor a levegőben. Az újságvásáxló, akinek az újsággal csak annyi kapcsolata van, hogy elolvassa, nem érez ilyenkor semmit. Az újságírónak a szíve azonban megreszket é* fájdalom suhan át rajta: lám, mennyire a pillanatnyi múlandóság részesei vagyunk, menynyire nem örök a munkánk, sarokba állítja ia szellemet az ágyú, és a géppuska, aa ököl nagyobb úr, mint az agy,. Ez a néma és heves versengés újságok és újságok között, déltájban már gyilkossággá fajul. Délben három nagy napilap jelenik meg Budapesten. Ahogyan a rikkancsok az egyes lapok címeit kurjantják1 szét a csupafül varasban, az újságíró már a harci kiáltásokat hallja. Újság újsággal párbajozik. Az egyik rikkancs hangja haragos és elszánt, a másiké alázatos, a harmadik lázadozva, büszkén kiáltozza lapja címét, mint egy zsoldos zászlótartó a hadsereg élén. A »huj huj haj rák« mohó és kapzsi pillanatai ezek. Pénz lesz a szellemből, fillérekre váltják a hírszerző újságírók verejtékét és sokszáz telefonját, amelyekből létrejött a cikk. Az olvasó pedig a terített asztal lakomái között válogat: melyiket válasszam a potom húsz fillérért? Nekünk majdnem mindegy. Engem csak a hír pusztulása érdekel és szomorít, ffeg- gelenkint, amikor megcsap a szenzációéhség sorvasztó narkotikuma, még nem tudom, mit is írok aznapra. De az élet bőségesen gondoskodik napi anyagról. Szívünk és agyunk, vérünk, hitünk, lelkesedésünk, érdekünk csorog bele a közleményekbe: három sor talán az egész és ki tudhatja, hány államtitkártól kellett rá eaigedélyt kérni. Csak mi tudjuk, hány telefon és hány titkár kisasszonynak kézcsók, minisztereknek »alázatostiszteletem«, képviselőnek »kedvesbátyáin«, primadonnának jó ígéret a legközelebbi premierre... Mintha nem is lenne igazságos, hogy néhány érára szabják meg az újságíró munkájának életét. A lakatos egész életében gyönyörködhetik kovácsolt vas díszkapujában, a kőműves mindaddig nézheti a magaépítette vállát, amíg a bomba szét nem zúzza. Végeredményben mi saját magunknak vagyunk gyilkosai. Kolléga a kolléga ellen tör új és új híreivel: fehér asztalnál barátok vagyunk, a munkában halálos ellenségek. Milyen furcsa és szomorú szerep, amelyre vállalkozunk. Az olvasót talán nem is érdeklik ezek a belső műhelytitkok. Nekünk ez az életünk és a halálunk. Annyiszor halunk meg naponkint, ahány sort írunk. Kiszakítunk magunkból egy'-egy darabot, átadjuk szívünket a nyomdásznak, az utcára dobjuk agyunkat és reggelre esetleg ócska cipőtalpat csomagolnak az újságpapírba- Láttam egyszer egy asszonyt, aki pacalt vitt a kutyájának: abba az újságpapírba csomagolta, amelyben írtam. Azt hittem, felszisszenek, hogy lázadásban török ki és soha többet nem írok egyetlen betilt sem. Ha a közellátási miniszterek volt újságírókból lennének, alighanem megszüntetnék az újságpapírnak csomagoló papírrá való felhasználását. Legszebb Halai lenne az újságok részére az elégetés, vagy a papírból új papír gyártása. Az, hogy I horgászásra siető emberek, jobb híján, újságpapírba csomagolják a kukacot, bocsánat, ez egy' kicsit fáj. Most hirfcelenül írtam le ezeket a panaszokat, mert láttam, hogy' egyik ligetben egy, döglött macska tetemét négy újságlappal takarták le addig, míg meg nem érkezik a sintér. Nem nagy' ügy, sokkal jelentéktelenebb, mint egy bakancsszeg meglazuiása. Ez indította el bennem mégis a panaszt- Mi lesz annak az újságnak a sorsa, amelyben ez a cikk megjelenik, nem tudom. vLehet, hogy moslékos v ödröt takarnak le vele. Mindegy. De úgyr érzem, el kellett mondanom most I ezt a kis panaszt... 1 • Augusztus 20-ától nem kell lakóházi riasztóügyeletet tartani A Magyar Távirati Iroda jelenti: A lakóházi riasztóügyeleti szolgálat terén az utóbbi i dőben mindig több és több Irata- talommal való visszaélés és nehézség volt tapasztalható. Az őrségparancsnokok egy része önkényes basáskodásra használta fel a szolgálat megszerv ezése terén kapott jogkört, amivel a légoltalom gondolatát a lakók körében egyáltalán nem tette népszerűvé. Ettől eltekintve azonlmn a vasárnapra virradó éjfélkor életbelépő újabb riasztási rendelkezések, melyek értelmében éjtszaka 5—6 perccel korábban kell riasztani és mind nappal, mind éjt- ezaka, a szirénák a légi veszélyt is jelzik, egy szer félperces, egyenletes magasságú búgással, feleslegessé tették, hogyr külön riaszt óügy cl etes virrasszon. Ezeket a körülményeket figyelem heve ve, a honvédelmi miniszter új rendeletével, amely a hivatalos lap pénteki számában került kihirdetésre, a lakóházi riasztóügyeleti szolgálatot ideiglenesen, további intézkedésig, beszüntette éa ide vonatkozó rendeletét hatályon kívül helyezte. így szombatról Szent István király napjára virradó éjtszaka éjféltől kezdve nem kell riasztóügyeletet tartani. Általában az köteles ezentúl riasztani, aki a szirénák hangját elsőnek meghallja. Elsősorban a házfelügyelő kötelessége, aki legtöbbször legközelebb lakik a házi riasztóeszközhöz. Itt ismét felhívják illetékes helyről a lakosság figyelmét, hogy a lakóházi riasztóeszköz- zeí (síndlarab, gong, csengő stb.) a légi veszélyt, amit azután a szirénák jeleznek, külön jelezni nem szabad. A légi riadót viszont a házi riasztóeszkjözökkel továbbra is az eddigi rendelkezésiek szerint, változatlanul közölni kell. Székimondó, független, friss és színes, katolikus újság ZflLAMEGSEi I3SÁG amely mindennap részletesen és budapesti napilapokat 12 órával megelőzve kézH a világszenzációkat. Ha tehát lépést akar tartaná a világeseményekkel areideij» Am havi 3°40 P. ■wi ! ~11
