Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)
1944-07-05 / 149. szám
í ■ t \ ' ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. júí/cus a. menye előtt biccentett egy üreg paraszt, hogy — ti oh át, ez szép, Csalló komám, akárcsak *z erdőben lennénk. Ni, még őzikét is rajzoltál a tuskóhoz. No, erre igyunk. És ittak. Mert Csalié bácsi szerette a nedűt. Mintha örökös lágy mámorban akart volna rin- gani tőle s kifogy hatatlan humorral árasztani, el örökké voltozó környezetét. A gyerekeket különös, ijeszt ős morgáséi, pipaszippogáaával •sődítette maga köré. Fcstékszaga midig elárulta, merre járt. V* * L)e voltak ám művészi pillanatai is képeinek. Például: tórészietek, hattyús falusiak’, erdei tájak, hegy vonnia tok, partirészietek stb. Most is előttem fekszik egy kis festménye: erdőrészlet rétszéllel s távval. Elég zsúfolt gondolat, de a nyírfák élethű hajlása, a figyelő őzike s az apró fenyők között bámuló lefilreszelt fenyőtő, kedvesek és szépek? Biztosan megismerné a legapróbb1 falusi is. S Csal ló bácsinak ez volt a varázsszere. Ezért szerették. Emlékszem, egyszer a nagybátyámmal beszélgettünk, aki műveSzismerő ember tvolt s egyik világhírű művészről azt említette »reg, hogy olyan élethű függönyöket festett, hogy a barátai bele akartak mrkolni, hogy félrehúzzák. A nagyapám, aki ezt hallotta, rögtön Csalló bácsival hozakodott elő: hogy az meg erdőket tudott olyan élethűen festeni. A nagybátyám, aki kicsit ingerült lett a hasonlaton, halkan megjegyezte: — Ugye, el is lehetett volna tévedni abban az e i dőben ? ♦ De bizony az szép volt. Tudott az öreg Csalló olyanokat festeni, hogy megnézhetnéd, fám — felelte a nagyapám. Mosolyogtunk1. S én azt hiszem, igaza volt a nagyapámnak. Mert hiába lett volna Csalló bácsi nagy, ha nem a falunak festette volna sokszáz képét, nem emlegetnék meg az öreg parasztok. S éppen ezért, mert a miénk voltál Csalló bácsi, hálával emlékezünk Rád s bár poraidat a keleti népek takarják, nem felejt el Zala, ahol annyit dolgoztál, a nyugati végeken. ... Isten jutalmazza hazatért lelkedet!-iVí : i . 7 ! ' —AK— Jézusom, irgalmazzl óvóhely-falragasz és ima kapható a ZRÍNYI könyvkereskedésben — Az új burgonya termelői ára. A Belföldi Burgonyakereskedelmi Egyesülés a közellátási miniszter rendeleté alapján július 1-től a további intézkedésig a termelőknek budapesti paritásban az idei termésű, I. osztályú étkezési minőségre válogatott, mosatlan új- burgonyáért mázsáiikint 55, a II. osztályú, 3 •m-nél kisebb, apró burgonyáért mázsánként 23 pengőt fizet feladóállomáson vagonba, vagy hajóba rakva. A megállapított árból vasúti •zállításnál a Budapest és berakó állomás közötti. távolságnak megfelelően a 15/c kocsi- osztály, fuvardíja, hajófuvarozásnál pedig a tényleges szállítási költség vonható le. * — Volt zsidó villát talált a honába — ♦előkerült a rejtett rézgálie. Az egyik nemrégiben lezajlott angolszász berepülés alkalmával légiharc fejlődött ld a Balaton zalai részén s néhány ellenséges bomba is hullott. Egy bomba Badacsony táján egy volt zsidó- pincébe vágott s kidöntötte a falat. A szétömlő falból nagymennyiségű rézgálie került •lő, amit a zsidó korábban elfalazott. — Árdrágítás# ítélet. Gelencsér Férme kaskomáromi gazdát árdrágításért a törvényszék 80 pengő pénzbüntetésre ítélte jegerőso». Hirdessen a MIAMEGYEI ÚJSÁGEredményes — gyors és biztosi Pályázati hirdetmény Zalaegerszeg megyei városnál a temetőén- sírásói teendők ellátására újonnan szervezett és a mindenkori jogszabályokkal megállapított illetményekkel egybekötött két kisegítői szolgái állásra pályázatot hirdetek. Ezen állásokra az 1931: III. t. c., illető- le» az 1938: IV. t. c. alapján elsősorban igazolván yo9 honvédségi altiszteknek, ilyenele hiányában vitéz, tűzharcos, I.. o. tüzkeresztes, hadirokkant, illetőleg katonaviselt folyamodóknak — feltéve, hogy a 45. életévüket még nem töltötték he— elsőbbségi igényük van. A felfogadandó kisegítő szolgának alkalmazása 5 évig ideiglenes jellegű és ezen időn belül minden igény nélkül az alkalmazásból bármikor elbocsájtható, A pályázók saját kezű leg írt kérvényüket hozzám címezve, pontos lakcímük feltüntetésével, legkésőbb 1944. évi augusztus hó 5. napjának déli 12 órájáig a városi iktatóhivatalhoz nyújtsák he, vagy postán küldjék be. A pályázati kérvényhez a következő okmányokat kell csatolni: 1. A magyar állampolgárságot igazoló hatósági bizonyítványt; 2. születési anyakönyvi kivonatot (nősöknél a házassági anyakönyvi kivonatot is) és nagyszülőkig bezárólag a saját, valamint a házastárs leszármazását igazoló összes iratokat; 3. hat hónapnál nem régibb keletű hatósági erkölcsi bizonyítványt; 4. közszolgálatra alkalmas testi- és szellemi épséget igazoló, új keletű tisztiorvosi bizonyítványt; 5. iskolai végzettségét igazoló bizonyítványt; 6. igény jogosultságot igazoló okmányt, éspedig : a) igazolványosoknáUaz 1931. évű III. t. c.-ben előírt »A« mintájú igazolványt, b) vitézeknél a Vitézi Rend Főszúkható- eága által kiállított eredeti igazolványt, c) tűzharcosoknál a Károly csapatkereszt, vagy I. o. tüzkercszt viselésére való jogosultságot igazoló eredeti igazolványt, d )hadirokkantakiiál a hadirokkantságot megállapító okmányt, 7. az eddigi szolgálatot, illetve foglalkozást igazoló okmányokat. A kérvényeket három pengős, a bélyeg- telen mellékleteket ötven filléres okmánybélyeggel kell ellátni. Az 1931. III. t. c.,,valamint az 1938. IV. t. c. szerint elsőbbségi igénnyel bírók1 folyamodványai és mellékletei bélyegilleték mentesek. A pályázati feltételeknek meg nem felelő, kellőképpen fel nem szerelt, vagy elkésve érkező folyamodványokat nem fogom figyelembe venni. Zalaegerszeg, 1944. július 3. , i Dr. vitéz Tamásy István s. k. polgármester. ZALAMEGYEI ÚJSÁG Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széclienyi-tér 4. Nyomdabérlő: GAÁL ISTVÁN . _ \ Felelő s kiadó: CSORDÁS JÁNOS AUTÓBUSZ MENETREND. Érvényes 1944. június 5-tfÉ Zalaegerszeg—Keszthely. i. z.aiaegerszeg ozeciieny*-ici 15*17 é. Bak Hangya szövetkezet 15*20 i. Bak Hangya szövetkezet 15*45 é. Zalaszentmiháiy—Pacsa p. 17*35 é. Keszthely Hungária szálló 17 45 é. Keszthely pályaudvar 17*25* i 18*07 8*25 155 10*40 10*58 8-30** i. 8*15 i. 9*16 é. Bak Hangya szövetkezet Bak Hangya szövetkezet Zalaszentmihály—Pacsa pi Keszthely Hungária szálló Keszthely pu. Bak—Nova. Bak pályaudvar Bak Hangya szövetkezet Nova é. *"18$5» i. IMS é. 9 46 u. i. 9*M > i. 7*36 i. 7*1# é, * 17*05 i. 16*33 á. 16*36 i. i. 1§#6 i. 14*15 i. 14*— L ** _• t 1#*— i. 9-3f t** 18*15 i. 18*6 i. 17*26> 15*25** i, Bak pályaudvar 15*30 i. Bak Hangya szövetkezet 15*10 é. Nova Zalaegerszeg— B án okeze* tgyttrpy 17*35* í. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. *10*35 1107 t Bak Hangya szövetkezet é. 7*05 18*19 é. Söjtör Búza-vendéglő i. ő‘4£ 19*40 é. Bánokszentgyörgy i. 5*55 *) Csak hétfőn, szerdán és péntelfac késlekedik. **) Csak kedden, csütörtökén és szem- haton közlekedik. *** Szerdán nem közlekedik. Az autóbuszközlekedés vasár- és Äwu*- »xp minden viszonylatban szünetel. Bunda, boa akkor jó, ha 1 Bundák mérték után, mikádók bélelése és gftllémása legolcsóbban Lakj sílcstal üli ZALAEQERSZEO Bethlen Qábor-u. 5. sz. ifj.Uaky Sándor szfiesmesternél késztUnek c&préfiiréetéseá Az üzlet, az ipar és a mai kereskedelmi élet lelke a hirdetés. Hirdesse minden eladni-, vagy vennivalóját a Zalamegyed Újságban. Minden szó 8 fillér. A vastag betű duplán számit. A »Cím a kiadóban«; feladott hirdetések kezelési díja 50 fillér. Tanulóleányt és segédet nőiezabóságho« felveszek. Biró M.-utca 4. Vennék használt irodai íróasztalt. Címeket a kiadóba kérek. Gőzgépek, huzatos és magán járók, üzemre kész állapotban eladók, bérbeadók. Szilvást, Arany, János-utca. Vízmentes ponyva, 30 négyzetméter, eladó. Szilvási Arany, János-utca 22. Igen szép, új konyhabútor eladó. Uj-utq» 18. — Teatvér! Ne feiedkex meg ■ bombn- UnwMr#l! Hoad fate adományodat n mer? I i, n jf,, iCaifcli. t 7 ví® utW*. *8j«PC *