Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)

1944-07-05 / 149. szám

2. ZALAMÉGtÉÍ ÚJSÁG 1944. |ufe 5­a védőkép segítségévéi. Két temfeerr© vüai szük­ség a .kezeléséjnél. I Ezek az írj fegyverek nagyon egyszerűek ég «Mn kényesek. Speer birodalmi miniszter ! elrendelte ezeknek nagymértékű gyártását. :—o—• -• Nagy kiesés van az amerikai haditermelésben (Amszterdamból jelenti a MTI.) Az Egy e­sült Államok hadügyminisrtértUma közölte, bogy a lxadtcikkek szállítását a kitűzött idő­ben a hadairányzatokarak megfelelően nem tud­jak végrehajtani. A júliusi előirányzatot há­rom százalékkal csökkentették. A tengerészeti, minisztérium egyik: közleménye szerint az Egyesült Államok minisztériumának pillanat­nyilag egyetlen pontja a tengerészeti repülők - heti mutatkozó 15 százalékos, kiesés. Mától kezdve mozi nélkül marad Zalaegerszeg város közönsége /»íaegersweg. jáMíu» 5. Nem egyszser írtunk már arról a hosszú huza-vonáröl. ami a zalaegerszegi mozi körül folyt. A moziengedély es ugyanis át akarta épít­tetni. építési engedélyét azonban visszautasí­tották. Hosszú lmza-voim után végül kiadták az építési engedélyi, akkor azonban már nem lehetett beszerezni a szükséges építési anyago­kat és így Zalaegerszeg város közönsége ma­radt abban a piszkos, rendetlen és meg1 nem felelő helyiségben és körülmények között, ahol eddig is kény telen volt az előadásokat végig­nézni ha egy kicsit szórakozni akart. A mozi elhelyezése igen sok vitának volt már az oka, sajnos, azonban az lelt a vége, bogy maradi minden a régiben: a mozi az Iskola -közben, sem a tüzretidészeti, sem egyéb köv eteimén v eknek meg nem felelő helyen. Ma délelőtt aztán a zalaegerszegi rend­őrkapitányságtól értesítés érkezett, amely sze­rint a zalaegerszegi mozit azonnali hatály­ával le keli zárni. Az indokolást nem közölték. Érmek a rendeletnek értelmében a nm/i már ma sem tarthatja meg előadásait. Most már csak az lenne a város lak ossá­gának a kívánsága, hogy valami, megoldással mielőbb nyíljon meg egy mozi Zalaegerszegen mert hiszen köztudomású, hogy ez volt az egyetlen szórakozási lehetőség s a háborús gondok, bajok idején szükség van egy kis szórakozásra, tehát -a varos mozi nélkül nem maradhat! Ideiglenes megoldásnak a jáninájik a zsidó templom most raktárul szolgáló épületét. Cse­kély munkával nagyszerű és a városban már annyira hiányolt előadóterem kérdése is meg­oldódna. Ezért terjesztették fel Kádas Géza szakaszvezetőt az arany vitézségi éremre Galíeia. június hé­Kádas Géza szakasz vezető volt a nagy­váradi gyalogezredben. \ a lain nmét Abaúiból vetette a sors az erdélyi ezredhez. A frontot már megjárta, sokat látott, sokat tapasztalt, de amikor ezrede kifelé készülődött, addig kért. könyörgött. amíg megkapta a beosztást a »menetszázadba«. Május elején az ezred igen fontos magas­latért indult kérném küzdelembe. Az egyik zászlóalj rohamszakciszában kádas szakaszve­zető raja élén hatalmas lendülettel tőit a ma­gaslaton lévő ellenséges állások felé. Egy ol­dalban lévő kis örökrészben kisebb ellenséges erőt v ett észre, kézigránáttá! semmisítette meg. A menekülők üldözése során egymásután küz­dött le szuronnyal két ellenséges éfszket. \z egyik fészek goivószórósát szuronyával fel kon- zolta és ott egy teljesén tüzkész goivószórót zsákmányolt. \z egyik éjtszakám öt támadást kapott kádas szakasza. A szak asz vezető fölényes bá­torsággal vett részt minden roham visszave­tésében. juigv túlerőt vertek vissza és súlyos veszteségeket okoztak a ’támadóknak, Egv ilyen sorozatos támadás után súlyosan megsebesült a század parancsnok is. Rs akkor már sem l iszt, sem tiszthelyettes nem volt a századnál. Ká­das Géza átvette a parancsnok,ságyt. A meg­fogyatkozott századot összeszedte s amikor a parancs szerint új támadásba kelleti indulnia, hogy lelket öntsön a gárdába, nótázásba kez­dett. Példájára a század nótaszóval indult a támadásba. A támadás sikerrel járt. A magaslatról leszorították az oroszt. Alidkor aztán borzal­mas aknatüz miatt visszavonulásra kapott ap- rancsot, futó Mózes őrvezető társával ketten fedezték a század visszavonulását. Közben f utó is megsebesült, hátára vette és most már egye­dül, lépésről-lépésre hátrálva, go Ív ószórójával megállásra késztette az utánuk nvomtdó ellen­séget. Hátrálás közben még egv súlyosan se­besük bajtársába ütközött, nagy erőfeszítés­sé!. káimilatos lelkierővel, mindkét bajtársát a k ötöző h e 1 v re j uttatta. .Néhány nappal később, újabb támadás előtt, a következőkét jelentette egyszerű tá­bori lapon parancsnokának:- »Tekintetes Százados Ur! összesen 70 honvédem vau még. Most indulunk támadásba az Isten segítségével. Az élelmet megkaptuk mind. Idám nélkül, a tartalékadagot is. ki­tartunk a végsőkig. Hiszünk az Istenben, hogy győzni fogunk. Javulást kívánok a Százados t rjiak bajtársaimnial együtt, áldja meg az Isten, k/idns szkv.« És aznap bárom támadást hajtott végre. Az utolsónál uvakán sziiánksebet kapott, de végig ottmaradt. Mikor levitték a kötöző- lielv re, bekötözés után csak orvosi parancsra maradt vissza éjt3zakára. kora hajnalban azon­ban visszaszökött az állásba és egyik vállalko­zást a másik után hajtotta végre. Legendás híre lelt ’kádas Gézának. A haresoportnái mindenki ismerte a nevet. Pél­dája még a mole napon keresztül sok harc­ban el fáradt bajtársidban is iij erőt öntött. Ulandú harcok, támadások és ellentáma­dások között érkezett el május Ib-anak felejt- hetetjen hajnala. A magaslatok előtt es között húzódó völgyet átláthatatlan, tejIeher köd ülte meg', bök ele les volt a csend es a nyugalom. Ezek a csendes, •nyugalmas percek, órák, a legveszedelmesebbek errefelé. Mindenki ébren volt, mindenki érezte, hogy »valami van a levegőben«. Csak néhány percig terjengett még a nyugalom az erdők között, egyszereoak őr­jítő tüzelésbe kezdett az orosz. Aknavető, Sztá­lin-orgona, a csin-bum-nak nevezett páncél­törő ágyú, a tüzérség és a bombavetők pon­tosan hajnali fél négy órakor megkezdték mun­kájukat. Acélzivatar verte végig a begyeket » völgyeket ezen a hajnalon. A mríj. ködöt vil­lanások szaggatták keresztül-kasul. Felejthe­tetlen és borzalmas volt. kádas Géza ezekben a percekben mutatta meg, hogy magyar katona. Hogy méltó hír­nevére és méltó az egyenruhára, kiugrott fe­dezékéből. végigrohanta negyvenkét főre ol­vadt századának állásait és túlordítva a harci­ra jt, kitartásra adott parancsot. Ekkor érte a végzetes lövés. Bal alsó lábszára robbanó lövedéket kapott, teljesen szétmncsoita a csontokat. Még ekkor is. rette­netes fájdalmában csak a harcra gondolt. Ma­gához rendelte helyettesét és elhaló hangon ezt a parancsot suttogta a fülébe: — Bányai, vedd át a szózatot, de tart­satok ki a végsőkig! Aztán elveszítette eszméletét. Kórházba került, térdből le kellett -vágni a ballábát, hogv megmentsék az életnek. Sebesült parancsnoka meglátogatta a mű­tét után. kádas Géza nehezen ismerte fel a parancsnokát és csak ennyit tudott mondani: kitartott a század? ki. fiam! — hangzott a válasz, de ezt már nem halottá kádas Géz if. ismét -cl veszítette eszméletét. Parancsnoka a legmagasabb magyar ki­tüntetésre, az aranv vi.téztiégi éremre ter jesz­tette lel kádas Géza szakaszvezetőt, aki el­indult egy kis abaúji faluból és az erdélyi fiúk között mutatta meg. hogyan harcol a* igazi magyar katona, amikor hazáját védi a kárpátok előterében . .. . lváii László hdgy. haditudósító. Országszerte tanfolyamok lesznek a munkaügyi választ­mányok tagjai részére Az iparügyi miniszter rendelet« érteimé­ben július 1-ig az üzemekben létrehozták a munkaügyi választmányt. V munkások és al­kalmazottak oldaláról résztvevő, úgynevezett választott tagok és póttagok számára július első eflétől "kezdődő leg minden I ele gyorsa tan­tól vamot rendez a Magvar Dolgozók Országos Hivatásszervezete. A taíiloiyam tárgya a ma­gyar munkajog, nevezetesen az alkalmazot­takra és munkásokra vonatkozó legfontosabb törvények, rendeletelv ismertetése munkabér, munkaidő, túlmunka, fizetéses szabadság és a munkav iszonv egyéb kérdéséi terén. A I liv aíásszerv ezet által rendezendő tan­folyamokon nemcsak szervezeti tagok vehet­nek részt, hanem minden további kötelezettség nélkül résztvehel: bármely üzemben dolgozó, akármilyen politikai pártálláséi munkaügyi vá­lasztmányi tag, illetve póttag. A tanfolyamon való részt vétel ingyenes, a beiratkozási díj 2 pengő, amely kezdéskor fizetendő. A lan to- Kam célja ugyanis az. hogy felkészült, tájé­kozott és a jogszabályokban járatos személyek működjenek a munkaiigv i v álasztmány okban. önkéntes jelentkezés már június 29-tői megkezdődött és július 8-ig tart. Krdeklődők forduljanak bizalommal a I liv aíásszerv ezet tit­kárságaihoz. illetőleg a 1 liv aíásszerv ezet köz­pontjához. Budapest. \ .. Kálmán-utca 10.. sze­mélyesen, vagy levelezőlap útján. Lakéit kaphtió a Zrínyi könyvkereskedésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom