Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)
1944-07-29 / 170. szám
8. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. július 29 KBStóSíí-rwstai — Egyházi műemlékek fényképezése eddig egyházi főhatóságok rendelkezése folytán korlátozva volt. Tekintettel a háborús viszonyokra, az egyházi főhatóság felhívja a figyelmet a kultuszminiszteri rendeletre, amelyben a műemlékek lefényképezését rendelte el és éppen erre való tekintettel közli, hogy az egyházi műemlékek fényképezését külön engedély nélkül is meg lehet engedni, ha szakember ilyen kérelemmel jelentkezik. Lisieux lakosságának egyötödét kiirtották a felszabadítók. Roosevelt és Churchill keresztény katonái Isten nagyobb dicsőségére bombavetéssel és tüzérségi tűzzel megöltek 3800 li- sieuxi polgárt. A kis Szent Teréz városának 18.000 lakója volt: 10 ezren elveszítették otthonukat. — Zalaegerszegen lesz az edzőtábor. A kerületi elnök zalaegerszegi látogatása alkalmával ígéretet tett, hogy a jövő, azaz 1945. évi, edzőtábort Zalaegerszegen rendezik meg. Most a kerületi elnök értesítette a Move vezetőségét, hogy az edzőtábor előmunkálatai megkezdődtek, tehát Zalaegerszegnek nyilatkozni kell, hogy vállalja-e az edzőtáborral kapcsolatos munkálatokat. Természetesen Zalaegerszeg sportélete vállalja a terheket és így ebben az évben már megkezdik a jövő évi edzőtábor előmunkálatait. Ötmillió alkalmatlan fiatalember A merikában. A washingtoni legfőbb katonaorvosi hivat::! közlése szerint eddig több, mint ötmillió amerikai férfit és fiatalembert kellett egész- ségi okokból katonailag alkalmatlanná mii- ván í tani. — Borsod vármegyében már megoldották a cigánykérdést. Az egyik laptársunk írja, hogy Borsod megyében máris megoldották a ci- gánv kérdést, amennyiben Borbély-Mocsky főispán! rendeletet adott ki, amelyben elrendeli, hogy 16 éven felüli férfit és nőt munkaszolgálatra kell elvinni, ha csak orvosi bizonyítványt nem tud felmutatni munkaképtelenségéről. A rendelet által igénybevett cigányokat a j munkáshiánnyal küzdő uradalmakban helyezik el és azok a rendes napszámot kapják meg. Aki a munkáját nem teljesíti, attól azonnal megvonják az élelmiszer jegyeket. — Zalában is hasonló intézkedést kérünk! ! A román katonai hagyomány 2000 éve j nem ismer árulást. Az angolok és amerikaiak ! csalfa reményben ringatják magukat — írja a j »Beriini Posta« bukaresti jelentése szerint a j »Porunca Vremii« című újság — ha azt hiszik, j hogy Romániában Badoglio-tanítványokra találnak, mert a román katonai tradíció 2000 esztendő óta nem ismer árulást es kapitulációt. — Acélházak készüknek Belgiumban. A lakásépítés kérdése a háború befejezése után minden országban egyike lesz a legfontosabb problémáknak. Itt is, ott is annyi emberi lakóhely ment tönkre, hogy ezeknek utánpótlásáról sürgősen keli gondoskodni. A belga vasipar i érdekeltségek körében az az érdekes terv merült fel, hogy a leggyorsabb megoldási mód acélvázú házak építése lenne. Erre vonatkozólag két nagy ilyen érdekeltség pals ázatot írt ki az építőiparosok szaunára. Ebben a ra hívták fel őket, hogy olyan épületterveket állítsanak elő, amelyek összerakható é.'i szétszedhető acélvázakból állanának. . KÖSZÖNETNYTLVÄN IT AS. Mindazoknak, akik drága halottá: ú temetésén meg jeleno sükkc!, vizű aí, vagy bármi módom igyekeztek Váj 'almunkat enyhíteni, ezúton mondunk hálás köszönetét. özv. Horváth József né és családja m ü & f\ KK Äöi Ü® Dr. Pintér Lajos három-lépfees feladványának megfejtése. A szerző ismert (világos: Kd3, Uh7, Hf3, gy. a7, h6 és d7, sötét: KtÍ5, gy. b4 és g3) háromlépéses matt-felad vány a igen élénk érdeklődést váltott ki, ami örvendetes, mert a feladvány-költészet és fejtés a sakk-kultúra szerves része: szerepe a kombináló köszség kialakításában, tökéletesítésében elvitathatatlan. A megfejtők közül többen indultak el helyes úton: különösen látjuk ezt Bita József közölt elgondolásából, akinek figyelmét a második kulcslépésnél elkerülte a sötét vezér góró! történő közbelépése. . Az első helyes megfejtést Sztankovszky Imié, Zalaszentmihá 1 yfa, küldte be, akinek értékes, alapos bírálata hozzájárul rovatunk színvonalának fej 1 esztéséhez. Beérkezett még Maczek József (Zalaegerszeg) helyes megfejtése. A szerző feladványával, a szándékosan alkalmazott egyszerűséggel arra törekedett, hogy a megoldást gyakorlati sakkozók részére hozzáférhetőbbé tegye; a négy-huszáros matt-kép meglepő és tanulságos. Bunda, boa | akkor j ó, ha ] Bundák mérték után, mikádók bélelése és legolcsóbban A megjetes: 1. <1811, (az első 2. a8lí. (második 3. Hc7 matt. A. d8f vulcslépéa) kulcslépés) av2. gíV, kiazert szükséges báb, mert a ráiy kt ülődben menekül a matt-hálóból, a8V pedig azért bem elégséges, miért a g8IT a sakk- adásra közbeléphet. 3. az. feladványunk: Világos Ka5, Va3, Bel, Ilg5, Fb3 és gl, gy.: bő, b6, b7, c3, c6. sötét: Kd6, Ye3, Bio, Ha6, gy.: c5, e7, 14. Matt .két lépésben. Megfejtési határidő 1944. augusztus 5. i)r. Pintér Lajos eredeti feladványa. örömmel közöljük Sztankovszky Imre(Za- laszentmihályía ; akkrejtv ényét (eredeti), amely rovatunk 4. számú Feladványa: Világos: Kh2, Vf2, Fd2, gy. f3, (4). Sötét: Keő, Bc6, g4, Fb6. lldő, e2. gy. d4, e6, f5. (9). Véletlen matt 2 lépesben. Megfejtési határidő 1944. augusztus 1.4. iQ.LakjSánáor •lücsm^ternél készQtart ZALAEGERSZEG Bethlen Gábor-u. 5. sz. — Itt az új bérkocsidíjszabás. I. Idősze rinti díjak a város belterületén: Első félén 3, minden további megkezdett félórára 1 egész napra délelőtt 6 órától délután 6 óráit 32, fél napra 16 pengő: vasúti állomásokra Arany .bános-utcától keletre eső városrészek bői a zalaegerszegi, a nyugatra eső városrészekről az ólai állomásra 2, az Arany Jáno utcától nyugatra eső városrészeid)ől a zala egerszegi, a keletre eső városrészekből az óla állomásra 3, a bérkocsiállomásról a zalaeger szegi, vagy ólai állomásra 2, a zalaszentiván állomásra 10 pengő; Nekeresdxnajor, Szana tórium, külterületi malmok, téglagyárakba 5 pengő; a város határában lévő szőlőhegyekre külön megállapodás szerint. Vidékre: a vára kozási idő betudásával 3 óráig terjedő időre 10. 3—6 óráig terjedő időre 20, 6—12 órák terjedő időre 36 pengő; temetéseknél, esküvők vagy díszfelvonulások alkalmával 6 pengő. Ezei díjszabás a bérkocsikban látható heben kifüggesztendő. V megfejtések dr. Pintér egerszeg címre küldendők. Kaszap kilenced, Kaszap Újság és Légó. ima kapható I a;0, 7,ala- ! Az üzlet, az ipar és a mai keres todein* * élet leike a hirdetés) Hirdesse minden el' adni-, vagy ven ni valóját s Zalamegyei Uf tágban. Minden sző 8 fillér. A vastag betű du piád számít. Á »Cím a kiadóban« feladott hhrdeté (vek kezelési díja 50 fillér. wr Galiértisziítás Uj-utca 18. 18. Szép modern konyhabútor eladó. Uj-utoa Biitorozotí szoba kiadó. Cím a kiadóban — PáncéUsiregscmm: iíé:-i jelvényt alapított Miaimcrheiin. Helsinkiből jelentik, hogy Mannerhéim tábornagy rendeletére ezentúl a katonazubbony jobb karjára varrott vörös posz- csíkkal tüntetik ki azokat a finn katonákat, akik közelharcban ellenséges páncélost semmisítettek meg. Eisesihovverck vágóhídra hajtják a kanadai franciákat. A »Berlini Posta« külön tudósi tójának jelentése szerint von Kluge vezér- tábornagy főhadiszállásán fogolyv állomások alapján arra következtetnek, hogy a »de ia Chaudriere« kanadai francia ezred az első rohamnál állományának 20 százalékút elveszítette. — Tojást, tejet és szénát drágítottak — pénzbüntetésre ítélték őket. A zalaegerszegi kir. törvényszék egyes uzsoráin rája a ma tartott tárgyaláson Matus János 44 éves zala- baksai lakost szériádra gátasért 150 pengő, Kovács Lajos 68 éves káiócfai lakost tojás- és tejdrágításért 30 pengő pénzbüntetésre ítélte jogerősen. Búzaszalmát adnánk istáüótrágya ellenében. Cím a kiadóban. Bivaly. 2 drb., ötéves, jánnos, ornuíndiak gazdaságban eladó. Érdeklődni ugyanott le bet, bármikor. Ki adna szalmát marháim alá, trágya ellenében V Cím a kiadóban. Mérlegképes könyvelő könyvelést vállal vidéken, uradalmakban is. Címeket a kiadobi kérek. Hulló almát a legmagasabb napi áron vásárolok, Nagy Gáabor gyümölcskereskedő, Bazita. Érdeklődni lehet Zalaegerszeg, Kossuti Lajos-utca 55 szám alatt. Telefon 471. Bútorozott szobát keresek teljes ellátással Ghn a kiadóban. ZALAMEGYEI ÚJSÁG Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Nyomdabéc-:, G A AL ISTVÁN Felelős tÁodó: CSOBDÄS JANOS