Zalamegyei Ujság, 1944. április-szeptember (27. évfolyam, 74-145. szám)
1944-06-03 / 124. szám
4. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. június 3. * várban, ahol a város teljesen ingyen míí- terrnet és lakást biztosít a fiatal művésznek. Szobrairól és tehetségéről már szóltunk. Azért most is meglátogatjuk, mert színes és izmos tehetsége megérdemli a figyelmet. 1910-ben születtem, itt Csáktornyán, ahol <a középiskolák elvégzése után kitanultam a fogtechnikusságot. Khhez azonban nem sok léedvem volt. V megszállás (beiben beiratkoztam az iparművészetre, ahol jól éreztem magam és iíg\ éreztem, hogy helyes írtra léptem. Innen mentem át a képzőművészetire, amit teljesen el is végeztem. Tudomásom szerint szerénv családi körülményeid voltak, miből tanultál? Csáktornya város gondoskodott rólam. Megkaptam a költségeimet. Elmeséli még Scjiultbeisz Sándor, hogy MestroiT.es volt a mestere, aki mindig elismeréssel nézte munkáját. \ avasd on és Csáktornyán tartott kiállításokat és kétízben volt Olaszországban. Azóta pedig, hogy visszatért szülővárosába, itt él a várban, mert a város, dicséretére legyen mondva, nem feledkezett meg továbbra sem fiáról. Itt él és azóta iparos- tanonciskolái oktató is havi hatvan pengőéit. Ez jelenti számára a megélhetést. Mert Sándor barátunknak ezen kívül alig van valami megélhetési forrása. Maga főz és teljesen maga gondoskodik magáról. Hat esztendeje pedig nem eszik egyáltalán hűsít. W MŰVÉSZI HITVALLÁSSAL HAM 60-BÓL — Mi a művészi hitvallásod? — teszem fel a kérdést. Művészi hitvallásom. — gondolkodik egy kel eset — a tiszta művészet szolgálata. De ezen kívül tanítani is akarom a műveimmel főleg asszociális dolgok kidoiyiborításával Azt hiszem a művészetnek kötelessége is tanítani. Ezt szolgálják a szobraim. Ezért mintázom az egykét, meg a vérrokonságokon alapuló idiótákat és egyebeket. Hogy így beszélgetünk, egy szép szobor- csoportra mutatok. Két idős szülőt ábrázol és magát, Sándort. El érzékeny ül ve mondja: — A szüleim és én. Itt élnek a szüleid?- Itt élnek és sűrűn meg is látogatom ■ők a, de maguk is szerény anyagi keretek között élnek, így nem fogadok el tőlük semmit. — Ma is elég a megélhetésedhez a havi háti an pengő? Hát ma már többet kapok. Száz pengői havonta, ha van tanítás, persze., Hát bízom ez is igen kevés. De azért muszály belőle kijönni, mert más kereset alig akad. Nem ígm csináltatnak ma szobrot. Különben is a háború mostani fázisa már egyáltalán nem kedvez a művészetnek... — De eljön az idő, én hiszek benne — szólok közbe. Schultheisz Sándor rábólint és látóm rajta, hogy maga is hisz ebben. tv ö .... A nyári meleget kinn- lassan megkergeti a szél és estébe hanyatlik az idő, amikor becsapódik mögöttünk a vár vaskapuja. Lassan leszáll a harmat és a virágok szűzi kelyhén megcsillan a harmatcsepp. Nyár eleje van, a természet ígérete, hát hogyne kellene bizakodón kitárulni a jövőnek az előtt a két művész előtt, akik hittel és akarattal küz- dötték végig a megszállás. éveit és megvárok maradtak... (sz) NAPLÓJEGYZETEK Jegyzi: Csordás János A VÉLEMÉNY Sokféle emberrel találkoztam már. Bizonyára mindenkinek van bizonyos tapasztalata az emberekről, de azt hiszem, nem túlozok, — véleménye azonban nagyon kevésnek. Miért, miért sem, nem tudom biztosan. Azt gondolom; mégis, azok az. emberék nem alkothatnak vé- leménvt másokról, akik nem szeretnék, ha róluk is véleményt alkotnának. így is nagyon veszélyes dolog úgy járni az életben, hogy ismerőseink tudják rolónk: ez Takar, ez kö:nv- nyelmű, részeges, vagy még sohasem ivott, ■ez nyelveket beszél, az meg anyaméhén is csak dadog, ebből kiváló karmester lehetne, abból meg közönséges pénzember sem. és így tovább. Azok az emberek, akiknek nincsen semmiről sem önálló véleményük, rendszerint nem számítanak azok szemében, akiknek van. Az utóbbi aztán nem szokta tekinteni azt a bizonyos »társadalmi állást*, sem. mert hát a társadalmi állás mégsem emberi rang mindig és nem feltétlenül szellemi méltóság. Oly an külső, mint a ruha. melyet mindenki felvehet, kellő szerencsés keretek között. E két fajta ember mindenikével lehet találkozni. E sorok írója találkozott is. c 1- tem már társaságban, ahol csak nagyságosok és méltóság’osok v oltak. S természetesen a hozzájuk való női-garnitúra is. (Hangsúlyozom, nem azokról van szó. akik e sorok olvasásakor magukra vélnének ismerni.) Szóval azon az estén majdnem, hogy mellemre varrhat- tam az ő társadalmi rangjukat, annyira közvetlenek* voltak vedem. Sőt annyira maguk közé emeltek, hogy olyan dolgokról is beszéltek. mint például politika, művészet, irodalom, magyarság. A politikában még Bethlennél tartottak, a művészetben Erdélyi Mihdívnál, az irodalomban Mohiár Ferencnél, a magyarságban pedig Rákosi Jenőnél. En alig emr- tem Hunvady Mátyásra, Kodály Zoltánra, Szabó Dezsőre. Széchenyi Istvánra gondolni... Találkoztam aztán a másik véglet em- j herével is, aki általában nem hivatkozik nagy, történelmi nev ekre, példákra. Ezek a minden társadalmi rangból kimaradottak, akik 'ki nem mondott szavakkal sem vágják a másik felé, hogv én. a suszter, jobban tudom csak, mint | te, a kertész! Ezek általában nem a társada- j lomnyű jtotta pozíciókból vágják véleményü- | fk’et a másik felé, hanem v agy ösztönösen, v agy j némi tapasztalatból ítélkeznek. Nem igen mondanak nagy neveket, s mégis, valahogy közelebb vannak az igazsághoz. Ezek az emberek az élet hihetetlen zűrzavaraiban, elképesztő véletleneiben tanulnak. S amit így megtanul, nem pöffeszkedő társadalmi súlya mondhatja vele, hanem a lelke. S ha egyszer keserűn kifakad fajtájáért, vagv fajtája ellen, hát biztosan a lelke beszél. ( 1 Ja egy, az élet'szigorú teleihez szokott ember j jajdid. hál a lelke' jajdui. Ezt az embert, hiába f csukjátok börtönökbe, csak üres''testet és végtagokat cipeltek be a nyirkos falak közé. A i lélek és a jaj kintmarad, ha eltemetitek, ki- ; kél a földből s szomorú lelke itt nyugtala- : nít. századok múltán is. Ezeknek az embereknek pontosan az a ; vélemény ük, amit kimondanak. Sokszor csak • egv szomorú, sötét aj. De ennél tömörebben j nem is nyilatkozhatnának az életről. Én a rokonuk vagvok! cHsszonyoR és leányok / Az óvóhely kedvence Riadó! — zúg végig a város felett a szi- j róna jó ismert hangja. \ észterhes bugása egy- j szeri megállítja az életet. Autók, kocsik le- ; állanak., emberek menedéket keresnek, ahol meghúzhatják magukat a riadó alatt. Egy- ! szerre kiürül az utca, csak itt-ott hajolnak ki 1 kíváncsi fejek az ablakokon az eget kémlelve. Ez az utca kepe. üres, kihalt. Nézzük ; meg, müven egv óvóhely a riadó alatt. Megvallom, először idegenkedve, bizonyos j vonakodással mentem le a légoltalmi pincébe, í Féltem a sok embertők ideges kapkodástól, ! lármától s azt gondoltam, ahol sok ember ! összejön, rémhírekkel agvonijesztgetik egy- i mást. Azonban félelmem alaptalan volt, mi- j ve! az idő odafenn nyugodtan, sőt derűs bee | szélgetéssél telt. Ez pedig egy kéT éves kis fiúnak, a kis Pistinek volt köszönhető, akinek ! talpraesett mondásai mindnyájunk ajkára mo« i solyt varázsolt. Az óvóhely kedvence éppen i velem szemben foglalt helyet. Lassan kint, ! ahogv barátkozik, meg tudom, hogy nem fél, | sőt alig várja ezt a nagy eseményt. így szoicta ! vigasztalni, édesanyját: »ne légy szomorú, j anyukám, jó leszek és talán mindjárt meg- I szólal a sziréna.« A »zavaró repülés« szintén. I ismeri. Midőn a mamája megkérdi: »láttál i már olvan rossz fiút. mint te vagy?« »Nem« felel komolykodó arccal. Egy törhetetlen P babát szorongat, amelyet az édesapjától kapott \ és amelynek csodálatosképpen mégis sikerük. I betörnie a fejét. Sapkájába, kabátjába bugyio- lálja, amiáltal az veszedelmesen kezd hasonlítani egv madárijesztőhöz és igyekszik úgy tartani, miként éli a kis íiam. Ez azonban csak részbdh sikerül, ugyanis a nyakánál fogva csapja a hóna alá. Miközben figyeli beszélgetésünk, a földreejti szorongatott babáját, mire a mamája figyelmezteti: »jobbanügyelj fiacskám, látod a néni nem ejti el a babáját.« Közben megtudjuk a kis Pisti hőstettét is. Egvik nap átment a szomszéd udvarba, s ■ott egyre kéri a »comcéd bácsit«, hogy fogja meg neki az ott gyanútlanul sétáló liba »faj- Icáját«, mert rá akar ülni. Miután sikerült kezébe kaparintani, megkapaszkodi k a két szárnyába. Szegény, megijedt liba pedig elkezd szaladni körbte az udvaron, cipelv e a szárnyába csimpaszkodó kis fiút, aki egv re csak azt kiabálja: »Bácsi, fogd meg a Rajkáját, fogd meg a faj Icáját«. Közben a külvilággal is érintkezünk. Nagyobbacska gyermeksereg gondoskodik róla, hogy ne legyünk elszigetelve a riadó ideje alatt. Például »most Veszprémi veszítették« — jelenti lihegve az egyik kisfiú. Ilyen és ehhez hasonló formában v alóban pontos '.értesüléseket szerzünk az eseményekről. Észre sem vesszük az idő múlását, s egyszer csak megszólal a lefújó » zárón» s mindnyájan jó hangulatban hagyjuk el a légoltalmi pince helyiségét, amelynek sivár, félelmetes csendjébe napfényt varázsolt az ártatlan ■gyermekiélek derűje. Máramarosiné UjlA'lyi Anna. I fl ndQTAR KÖNYV (1NNEPE I wmwwwmi mwOTjiiniiiimwi 1£££E££££. Kör Juntas 5, 6, 7. Vegyen könyvet a „ZRÍNYI“ Rt. könyvesboltjában. 1 j h :
