Zalamegyei Ujság, 1944. január-március (27. évfolyam, 1-73. szám)

1944-01-10 / 6. szám

ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. jajrwtir 19, Puhczí Ed« fővárosi fangéh rrnon^a- mfivétz ha ngwers«ny«z Kovács sörévé és borezéban Uppovtyä-uftca 20. — Különleges férfikórus « zalaegerszegi nagytemplomban. Vasárnap méltán elámu itak azok, akik a fél 12 órai szentmisén vettek részt, mivel a szentmise kezdete után azonnal nemek énekkar szárnyaló akkordjai szálltak Istenhez. Valósággal elbűvölte az embert ez a gyönyörű ének és egyúttal fájt ,is a szívünk, Wogy miért nincsen ilyen remek, vagy legalább is sűrűbben szereplő templomi énekkara a »» gytemplomn ak. — INem tíz, hanem 100 pengő a liba kilófa. Legény Józsefné és Szilágyi Mártonné kotori asszonyok a napokban a hónuk alá csaptak egy-egy jól kihízott libát és azzal be­állítottak Kanizsára. Az úton az érdeklődők­nek nyíltan mondogatták, hogy 10 pengőt kér­nek a liba kilójáért. Szerencsétlenségükre az egyik hatósági ember is arrajárt és átadta őket a rendőrnek, aki viszont azonnal az uzsora- bíró elé kísérte a két libás nénit. Itt aztán mindkettőt 100—100 pengőre ítélték és a li­bákat azonnal elkobozták. így lett a 10 pengős liha 100 pengő. HIRDESSEN 4 ZAMMBGYBI ÚJSÁGBAN — Műkedvelőelőadás Riga csőn. \ ízkereszt »apján a rigácsi r. k. .elemi iskola termé­ben összegyűlt nézőközönségnek sokáig felejt­hetetlen napja lesz. A kitűnő műkedvelő gárda, amely leventeleányokból és leventékből ver­buválódott össze, egy nagyméretű és gyönyö­rűen. sikerült színdarabbal lepte meg nemcsak a falubelieket, hanem számos vidéki pezóit is. A minden sorában magyar és humorral sűrűn megtűzdelt darabot igazán nagy ;6s hi­vatásos színészekhez méltóan játszotta a kitűnő együttes. Különösen a főszereplő pár, Görög Magdolna és Polgár Jenő alakítása volt a »agy színpadok dicsőségéhez is méltó. De a többi szereplő is, kivétel nélkül, nagyon jól játszott. A rendezés nehéz és sok tudást kí­vánó munkájában Varjas Jenő igazgató kán- tortanítón kívül Berekaly Ida, a leventeleányok vezetője és Benézik Károly leventeceapat-pa- nancsnok jeleskedtek. Külön dicséret illeti Sza­kács Sándor rigácsi borbélymestert, aki a ku­lisszák művészi megfestésében és a szereplők kikészítésében alkotott szépet. Szakács Sándor egyébként egy ismeretlen őstehetség a fes­tészet terén, akinek képeit Bigáeson sokan megcsodálták. A 245 pengő bevételt a levente- felszerelés kiegészítésére fordítják. — Baromfikeltető nyílik a tavasszal Za­laegerszegen. Megírtuk napokkal ezelőtt, hogy Barom fi tenyésztési tanfolyamot rendeztek Za­laegerszegen, amelyen szép számmal vettek részt a zalaegerszegi tenyésztők. A tanfolyamét Kaszás Lajos vezette nagy hozzáértéssé! és .lel­kesedéssel. — Ezzel kapcsolj*te án j özöljük, hogy a tavasz folyamán az előrehaladott tár­gyalások nyomán egy magánvállalkozó kel­tető ál lom ást állít lel, ahonnan a váróé lakói napos csibéket vásárolhatnak. Ugyancsak tár­gyalások folynak egy állami ellenőrzés alatt levő telep létesítésére is. Hirdessen a ZALAMEGYEI UJSAGbU Eredményes — gyors é.i b ztosí Lezárta a jelentkezéseket a Deák Ferenc Irodalmi és Művészeti Kör Zalaegerszeg, január 9­V asárnap délelőtt ült össze a Deák Ferenc Irodalmi és Művészeti Kör igazgató-tanácsa, hogy a megalakulással kapcsolatos ügyeket el­intézze. Az igazgató-tanács tagjai a várme­gye minden részéből jött össze és kétórás meg­beszéléseket tartottak. A megbeszélések ered­ményeképpen kimondották, bog} a kor rendes tagjainak jelentkezési íveit a und nappal le­zárják és csak a kmtlévő jelentkezési ívek jelentkezései érvényesek. Kimondotta az igaz­gató-tanács azt is, hogy ezentúl ja kör tagjai közé belépni óhajtók írásban, vagy szóban kérhetik felvételüket az igazgató-tanácstól, két örökös tag ajánlása mellett. Természetesen az igazgató-tanács indokolt esetben nem zárkó­zik el a felvételek elől. Pártoló tagul bárki kórheti felvételét, aki a tagdíjfizetés .kötele­zettségét. vállalja. Az ülésen élénk eszmecsere alakult ki, amelynek eredményeképpen bemutatkozóul egy nagyszabású hangverseny rendezését határoz­ták el s ugyíancsak felhívták a képzőművé­szeket, hogy készüljenek a tavasz folyamán rendezendő kiállításra is. A lelmerült kér­dések körül az írók és művészek között élénk eszmecsere volt, ami bizonyítéka, hogy a kör tagjai szívükön viselik a zalai gondolatot. Tekintettel a zalai v onatkozásokra, a kör végül is örökös tagjaiul választotta Sinka Ist­ván írót, Muhoray Mihály, Sándor Mátyás és Laczkó festőművészeket, Hontváry Gyula írót, Boldogfai Farkas Imre grafikus tanárt, dr. Fára József főlevéltárost és Végh Lajos festő­művészt. Az elnököt felkérték és teljes felhatal­mazással ruházták fel, hogy a kör részére megfelelő termet biztosítson. Egyúttal az el­nök indítványára elhatározták, hogy az plése­ken elhangzott felszólalások alkalmává! hasz­nált idegen szók után 10—10 fillért kötelesek a tagok lefizetni egy perselybe, amelynek tar­talma a kör .anyagi céljait szolgálja. A mű­vészek és írók' nagy lelkesedéssel tették ma­gukévá az indítványt, inért ezzel is szolgálni vélik a magyar nyelv és a magyar irodalom ügy«*; Több kisebb jelentőségű pont tárgyalása után az elnök az űDst bezárta, egyúttal feb­ruár elsejére az igazgató-tanácsülést ismét meghirdette. SZÁRSZÓ. Magyar Tjét kiadványa. Egy nagy port v ert konferencia -krónikája ez a könyv. A konferenciát a Magyar Élet kiadóvállalat írói és könyvbarátai rendezték a nyáron Balatonszárszón. A táborozáson mint­egy hatszázah vettek részt, köztük a szerve­zett munkásság, a Magyar Parasztszövetség ki­küldöttei, egyetemi ifjak, tanárok, lelkészek nagyszámban, s a népi írók szinte kivétel nél­kül. Az elhangzott előadások izgalmas és ter­mékeny vitákra adtak alkalmat, amelyek so­rán a magyarságnak csaknem minden idő­szerű és fontos kérd* ve szóba kerüli, kodolányi János, Erdei Ferenc, Németh László,' Jóesik' Lajos, Karácsony Sándor, Veres Péter, Nagy István, Bállá Péter, László Gyula és többen mások tartottak figyelemreméltó előadást. Kapható a Zrínyi könyvkereskedésben. Az orosz viharban Irta: ch\ Simányi Ernő és Nemess Eri»#. V. A Sopanow előtti íkva folyó mocsarai miatt nem lehet rendes föld f edezékeket ásni* De azért a fáradt katonának mégis nagy,szed# — háborús értelemben vett nagyszerű — vé­delmet nyújt a folyó. Ha megengedi az id#, és csendben van az orosz, boldog, semmivtH sem törődő alvással, vagy bohókás móka zássá? töltik az időt. Most ,is pihennek. Mindenki, Ernő, a kai­dét is békésen alszik. Hátizsákját feje a#( gyűrte, magára terítette kaíonaköpenyét. Úgy; alszik a nyirkos októberi ködben. Egyszerre csak — négy óra lehetett reggel — fegyverr»;- pogás perlekedik álmába. Felijed. Körülnéz. Álmosan fejkönyököl... Megdörzsöli a szemét... Kedvetlenül, mérgelődve is, hogy zavarják ám álmát, letápászkodik a rögtönzött priccsről ég nagyokat nyújtózik... Sehogy sincs kedve beU- memii a ködös, nyirkos éj [szakába... Talán vissza is feküdne,... de a fegyverropogás fel­élénkül... Nem tétovázhat tovább!.. Egyszerre elröpül az álma, lomhasága és a közelgő ese­mények láza önti el. Kiszalad a szakaszába*. Megnézi, hogy rendben van-e minden? Ebre» vannak-e? Hallják-e azok is a lármát? Látja, hogy a szakasz is nyugtalan. A figyelő őr mór jelent is: — Kadét úr, alázatosan jelentem, moz­golódik a muszka. — Merre? — Mindenhol! Előttünk, jobbra, balra!... Tessék csak nézni! — Tyhű, az áldóját! Megmozdult a raj­vonaluk! Jönnek! És a szakasz? — Rendben van. Mindenki a 1 őnyíl ásnál vár. Látcsövet vesz elő. Belefigyel az éjtsza- kába. Az éj mind hangosabban riadozik. Bal­ról puskák ropognak... Az éj palástjába apró villanások tépnek bele... Ágyúk dübörögnek:. Feszült figyelemmel néz bele a nyirkos, ko- romsötét, mocsárgőzös éjtszakába. Hátha nem is orosz? Hátha csak a bokrok! Nem lát bizonyosat. És ez idegesíti. Am- nál is inkább, mert már hátul a másfél kilo­méterre fekvő falu is megélénkül... Emberi hangok, kiabálás, parancsosztogatás zaja ve­tődik hozzá. Hátra is figyel, előre is... Sem itt, sem ott nem lát semmi bizonyosai:. Nagy nyugtalanság keríti hatalmába, amelv ben meg­nőnek, kínosan megnyúlva múlnak a percek? idegőrlő bizonytalanság! Itt-ott mögöttük, ahol a zászlóaljparancsnokság van, kigyullad egy ház, majd lánggal lobog az egész falu. A század balszárnya felől izgalmas lárma. Gépfegyverkattogás. Figyel. A gépi pgyver a. zászlóaljparancsnokságnál ugat. És ... Nem érti? ... Olyan furcsa, olyan különös!... Mintha nem is magyar gépfegy­verek roopgása v olna. Nem ér rá gondolkodni. Csak nézi, kutatja a sötétség titkát... Hossza­san, míg csak szürkületbe nem szökik az éjjel. De akkor aztán nagyon megdöbben. (Folytatjuk.) tQÍl ÍTÚ & $ i Minden szó 8 fillér. A vastag Mimit. A eins a kiadóban feladót kezelési díja 50 fillér. lésdf ?kedehnJ «I­rVCl0l0**,l KEDD, január íL 8.55: ilniezky László szalonzenekara. 9.00: Délelőtti muzsika. 10.15: A Székesfővárosi Tűzol tó zenekar. 11.15: Géczy Barnabás zene­kara. 11.40: Divattudósítás. 12.10: Katona- zene. 14.00: Kamaraegyüttes. 15.00: Cigány­zene. 15.30: Gyermekdélután. 16.20: Tánc­együttes. 17.00: Beszkárt zenekar. 17.50: Aki­ket mindig szívesen hallgatunk. 18.00: Mű­vészlemezek. 18.30: »Az első«. Színjáték há­rom felvonáshau. 19.10: Hírek. 20.45: Dal, tánc, hangulat. 22.40: Szórakoztató zen*. Az üzlet, az ipar es a mai 1 ) .fjet lelke a hirdetés. Hirdesse minden { «dm-, vagy venni valóját a Zalimegyei U|- i .tágban. __________ I 50 cin. papírszc 1 esscgu »Ündcrvood« író- j gép eladó, vagy elcserélh ető. Cím a kiadó - ! hivatalban. Szakácsnőnek, vagy házvezetőnőnek el- l mennék plébániára, v agy magányos úrhoz. Cím l a kiadóban. '__ Bodo r Ödön, kérlek, xnég írj. ZALAMEGYEI ÚJSÁG Kéfzült a Zrínyi Nyomdaipari Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Nyomdabórlflk fieielö* kiadót , , GAÁL ISTVÁN. ; j

Next

/
Oldalképek
Tartalom