Zalamegyei Ujság, 1944. január-március (27. évfolyam, 1-73. szám)

1944-03-11 / 58. szám

ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. március 11 ­/ í 8. J&emnte és Sport A Csáktornyái Zrínyi Zalaegerszegen. Va­sárnap, folyó hó 12-én, a Csáktornyái Zrínyi j NB III. csapata szerepel Zalaegerszegen, hogy ! itt délután 3 órai kezdettel összemérje erejét | a Move ZSE I. o. csapatával barátságos mér- \ kőzés keretében. Sajnos, a rossz idő nem engedte meg az j 5-ére tervezett mérkőzés lebonyolítását, sőt még a csapat edzését is lehetetlenné tette. A Move csapata kénytelen volt a tornatermi ed­zéssel megelégedni. A Csáktornyái együttes kiváló játékerőt képvisel, s nem hiába sportkörökben már élőre nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt. A Move csapatának igen nagy szüksége van a bemele­gítő mérkőzésre, hiszen egy hét múlva meg­kezdődik a bajnoki pontokért folyó küzdelem. A Csáktornyái csapatot talán felesleges részle­tesen bemutatni, hiszen már többször jártak Zalaegerszegen és mindannyiszor csiszolt játé­kukkal megnyerték a zalaegerszegi közönség tetszését. Emlékezzünk csak vissza a csáktor- nyaiak 1941. évi vendégszereplésére, amikor a város válogatott volt az ellenfele. Ezen a mérkőzésen oly tökéletes és (nagyvonalú já­tékot láttunk, amit egyhamar nem tudunk el­felejteni. v. A mérkőzés iránt tapasztalható érdeklő­dés annak tulajdonítható, hogy magasabb osz­tálybeli csapat lesz a Move ellenfele. ’ Nem csalódnak azok, akik vasárnap szem­tanúi lesznek ennek a mérkőzésnek, mert jó mérkőzésben és szemet gyönyörködtető játék­ban lesz részük1. N Reméljük, hogy a Move-fiúk méltó ellen­felei lesznek jó nevű ellenfelüknek s szép já­tékkal és győzelemmel újabb örömet szerez­nek értük lelkesedő szurkolóinak. xMpréfiiróetéseá Minden nxó 8 fillér. A vastag betű duplát Hámít. A cím a kiadóban feladott Üirdetéaeái kezelési dija 50 fillér. Az üzlet, az ipar és a mai kereskedelmi léiét lelke a hirdetés. Hirdesse minden el­fedni-, vagy vennivalóját a Zalamegyei Új­ságban. Műlép kapható. Viaszt legmagasabb áron veszek. Mihók Géza, Zalaegerszeg, Piac-tér. Telefon: 435. Üz’eíbe kiszolgálólány ajánlkozik. Cím a kiadóban. Bognár uradalomba ajánlkozik (nős) áp­rilis 1-re, 8 éves szakgyakorlattal. Szerszáma van. Szíves megkeresést kér Tóth Károly bog­nár Zalatámok, Bárcai-gazdaság. Gyermekágyak és más bútorok eladók. Landler Dezsőné, Könyök-u. mióEGERS?EGI KÖLCFÖNKONYYTAP LORD ROTHERMERE-UTCA 5. Újdonságok: i Baráti: Csincsilla. 1 i * 1 i Dénes: Árnyak. s < i Szerb: Rózsakereszt. < Szőllősy: Testvérek voltak. < Vándor: Szeptemberi szél. < Tcrnova: Nem voltam kalandor. < Hilton: Más is szenved. < WWWWWWWWWWWWVWWWWWv c$ádió~m äso VASÁRNAP, március 12. 7.30: Szózat. Reggeli zene. 8.15: Hírek1. 8.30: őszinte beszéd. 9.00: Görögkatolikus egy­házi ének és szentbeszed. 10.00: Református istentisztelet. 11.00: Egyházi ének és szentbe­széd. 12.20: Leven! emu sor. 13.00: XII. Pius pápa megkoronázásának ötödik évfordulóján. 13.30: A rádiózenekar műsorából. 13.45: Idő­jelzés, hírek, vízállás. 14.00: Művészlemezek. 15.00: A földművelésügyi minisztérium rádió- előadássorozata. 15.45: Népszníműrészletek. 16.4p: Akiket mindig szíveden hallgatunk. 16.55 Hírek. 17.00: Kritikusok és művészek az ú jság­írókért. Közvetítés a Vigadóból. 18.50: Hírek. 19.00: Falun. Vígjáték 1 felvonásban. 19.30: Közvetítés az Operaháziról. Közben 20.35: Hangképek az Újpest—Salgótarján bajnoki labdarúgó mérkőzésről. 21.40: Hírek, sport- eredmények. 22.10: Idegennyelvű hírek. 22.40: Szórakoztató muzsika. 23.45: Hírek. ÁLLANDÓ KÖZNAPI MÜSORSZÁMOK BU DAPEST I. HULLÁMHOSSZÁN: 6.40: Torna. Hírek. Közlemények. Hang­lemezek. 10: Hírek. 11.10: Nemzetközi via felzoszolgálat. 12: Déli harangszó. Fohász. Him nusz. 12.40: Hírek. 13.20: Időjelzés ás víz­állásjelentés. 14.30: Hírek. 14.45: Műsorismer­tetés. 15: Árfolyamhírek, piaciárak. élelmi­szerárak. 16.20: Hírek német, román, 8/1« - vák és ruszin nyelven. 16.45: Időjelzés, hí-1 rek. 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 18.50 < Hírek- 21.40; Hírek, sport- és ló versenyered­mények. 23.45: Hírek. HÉTFŐ, március 13. 8.35: Hanglemezek. 10.15: Katonazenekar. 11.15: Szalonzenekar. 11.40: Előadás. 12.10: A rádiózenekar műsorából. 14.00: A Légierők zenekara. 15.1)0: Operettrészletek. Közben 15.40: Előadás. 16.00: »Uj magyar zongora- muzsika« gyermekeknek. 16.25: Bizet: Az ar- lesi leány I. szvit. 17.00: Előadás. 17.15: »Hej, mikor a csárdást járja...« 17.40: Pesti képes­könyv. 18.10: »Vezényel a szerző«. 19.00: A Bécsi Filharmonikusok hangversenye. A szü­netben kb. 19.50: Előadás. 21.10: Magyar ze­neszerzők félórája. 22.40: Művészlemezek. 23.20: »Valakinek muzsikálnak«. k cfilm~S»infiáz AZ EDISON MOZI MüSORA: MATINÉ. Vasárnap délelőtt 11 érakor és hétfőn délután háromnegyed 4 órakor: OROSZLÁNRÓL YKÖ A. A hétéves háború gyermekhőseinek szív- bemarkoló története 14 felvonásban. Vasárnap 2, háromnegyed 4, fél 6, fél 8, hétfőn fél 6 és fél 8 órakor: LEGÉNY A GÁTON. Magyar filmburleszk. — Pethes Ferenc, Csikós Rózsi, Hajmássy, Vaszary Piri, Juhász, Pethes Sándor. Kedden és szerdán háromnegyed 4, fél 6, fél 8, csütörtökön fél 6 és fél 8 órakor: Ünnepi műsor: KOSSUTH LAJOS AZT ÜZENTE... Magyar film 2 felvonásban. FUTÓTŰZ. Magyar film. Szabó Ilonkia, Szilassy László Csortos Gyula, Vaszary Piri, Szemere Vera. Pénteken és szombaton háromnegyed! 4, fél 6 és fél 8 órakor: KIVIKUL AZ ÖREG SZ/V. Emil Janóings tündérien szép filmje. HAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^ w ZALAMEGYEI ÚJSÁG Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépeiig Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Nyomdáin ő: Felelős kiadó: GAÁL ISTVÁN. Az orosz viharban Irta: dr. Simonyi Ernő cs Nemess Ernő. —o— 51. Most már hiába a sok, szuggesztív erejű, frázisos beszéd, amellyel Kerenszky az ese­mények elé akar feküdni. Most már hiába minden. A nép türelme elfogyott. Unják a háborút. A békevágy átszakítja Zsilipéit xés fékevesztetten morajlik az ár. A front fellázad. A helyzet mind ijesz­tőbbé kezd válni. A fegyelemnek már nincs nyoma. A harctér minden részén ijesztő je­lenségek játszódnak le. A parancsnokok kétség­beesetten sürgetnek fegyelmezett segítséget, már nem is azért, hogy az ellenség támadásai­nak ellenálljanak, hanem, hogy a saját zabo­látlan, engedetlen katonaságukat megfékezzék. Csakhogy most már minden hiába. Maguk a katonai bizottságok fokozzák a fegyelmet!en- ■ séget. Elítélik a fegyelmet sürgető tiszteket ée megtöriatlanul nézik a legénység előtt gyűlölt tisztek 1 egyilkol ását. Lenin, aki régóta várja a kedvező alkal­mat, Péterv.áron katonákból, munkásokból és matrózokból alakított vörös hadseregével fel­lázad Kerenszky ellen, Kerenszky védekezését vérbefojtja és heves éjtszakai küzdelem után elfoglalja Pétervárt. Nemsokára Moszkva is elesik. Mindenfelé diadalt aratnak a bolsevi- kiek és Kerenszkynek nem marad más meg­oldása, minthogy alig háromnegyedéves dik­tatórikus uralma után megszökik Pétervárról. A gyors szárnyon érkező vészhírek Pav- lodárban bombaként hatnak. A város csendje méginkább felfordul. Napirenden a civil la­kosság és a katonák közti súrlódás. A város vezetésében azonban még min­dig nincs változás, mert tél lévén, az egyet­len közlekedési eszköz, az Irtisen járó hajó,, nem hozhatja el a vörösöket Pavlodárba. Csak lannyi a változás, hogy a helyőrség fegyelme­zetlensége a táborra is átterjed és napról-napra nő. És mindinkább kényelmetlen, nem egyszer életveszélyes helyzetbe sodorja a pavlodári ha­difoglyokat. V. FORRADALMI TÖRVÉNYSZÉK. Reggel 9 óra. A fogolytábor mellett lévő laktanya nagy, tágas termében gyülekezik a katonatanács. Törvénykezésre jönnek. A te­rem minden bútora egy hatalmas asztal, az ajtóval szemben lévő fal mellett, két oldalán egy-egy pad s a bejáróval szemben az asz­talfőnél egy szék1 az elnök számára. A padokon már ott ülnek a tanácstagok. Mindegyik oldalon öten-öten. Csupa altiszt. A züllésnek induló katonaság néhány fegyel­mezettebb tagja. Csak az asztalfőn üres még a szék. Tagunow kapitányra, a katonatanácsi elnökére vár. Egyébként a terem és az udvar tömve za- jongó, szitkozódó katonákkal, akik már előre halált kiabálnak az ítélkezés alá kerülő fogoly tisztekre. Kerenszky aljas rágalmainak hatása féktelen gyűlölettel ül az arcukon. Jaj lesz azoknak, akik fölött ma ítél a tömeg hatása alól szabadulni sohasem tudó katonatanács. Pe­dig a tanács tagjai mintha jobbindulatú em­berek lennének! S az elnökük, Tagunow ka­pitány, is megértő barátja a foglyoknak. Csakhogy a fékevesztett indulatnak rit­kán tud ellenállni a tanács. Jóindulatát, meg­értését elnyomja a néphangulat dühös köve­telőzése. Szívük, meggyőződésük ellenére hoz­zák legtöbbször ítéletüket. Ebben a felfor­dult világban nagy úr az általános hangulat. Ez ellen nem lehet tenni. Még a katonatanács sem tud, ha csak nem akarja kockáztatni az életét. Most pedig a tömeghangulat teljes ere­jével dühöng a vádlottak ellen. Zajonganak, kiabálnak, szitkozódnak, fenyegetnek, követe­lőznek őrjöngő lármával az összegyűlt kívánr csiak. A nagy hangzavarban alig akad egy ért­hető szó. Csak néha-néha vehető ki egy-egy hang éles süvöltéséből a gyilkos követelés: — Agyon kell lőni a kutyákat! iHalál rájuk! Dúcra kell kötözni őket, mint náluk! a mieinket! (Folytatjuk).

Next

/
Oldalképek
Tartalom