Zalamegyei Ujság, 1943. október-december (26. évfolyam, 222-296. szám)

1943-10-22 / 239. szám

2. ZALAMEGYEJ ÚJSÁG 1943. október 22. előírás, beírás, előjegyzés, feljegyzés, ellen­őrzés, no meg n rengeteg rendeletgyártás, na­gyon sok munkaerőt vesz igénybe. Legalább kétszer annyi tisztviselőre van szükség, mint rendes körühnények között. Mi lesz akkor, ha la mostani állapotok megszűnnek? Hol lehet ezt a sok tisztviselőt elhelyezni? — A mai viszonyok mellett az alacso­nyaid» rangú tisztviselők fizetése nem meg­felelő. 1 iTzctéscmelés nem tart lépést - drágulással, pedig jó és sok munkát eaak jól megfizetett tisztviselővel le­het végeztetni. Olyan tisztviselőkkel, akiknek nincsenek anyagi gondjaik* Ma, amikod a gyári-, ipari, sőt még a mezőgazdasági munkás is meg tudja a társadalmi állásához mert megélhe­tését keresni, feltétlenül szükséges volna az, hogy a tisztviselői kar is megkap Írassa azt a fizetést, amiből Sziebert Gusztáv vármegyei gazdasági fel­ügyelő terjeszti be ezután jelentését, majd a tagok panaszai hangzanak el. Ezek szerint helytelen, hogy minden [ügyet a közellátási hi­vatalnak kell felterjeszteni, ami késedelmet okoz. Hangsúlyozzák, hogy pem lehet a köz- igazgatást kihagyni, de igyekezni kell, hogy a igazdák mentesüljenek az adminisztrációtól. A jövő evre (biztosítani'kell a rézgálicot, mert az idén kevés volt. Szóvátették, hogy a gaz­dasági cselédekről is gondoskodnak úgy, ahogy, de a pár holdas kisgazdák lábbeli- és ruha- szükségletének biztosításáról senki sem beszél. Egyes gazdákat megbüntettek, hogy oieiio-hort adtak el. Kifogásolták, hogy a kereskedők je­leié kerekítik az állatok súlyát, amivel a gaz­dákat súlyosan megkárosítják, hogy a kiutalt szegből a gazdák csak 20 százalékot kapnak, s hogy azt az ipartestület osztja ki, amikor a gazdáknak is van érdekképviseleti szervük. (Ér­dekességként említik meg, hogy a sümegi já­rásban minden három emberre esik egy szeg.) Panaszolják, hogy a cselédségnek kiadott napi tej járandóságról senki sem tudja még, hogy. beszámít-e a pontrendszerbe, vagy nem. A gyűlés lapzártakor még tart. Lőwinger Syuiénfil, Makó ^aeer«s*2se fee. Telefon: 117. sz. Legapróbb P 108, kissé nagyobb P 9 100 kg ként. tisz tcsségépen m egei h ét. Hangsúlyozza beszéde további részében, hogy a gazdák ezt sohasem kifogásolták, csak egyesek ténykedéseivel arányban nem álló mamiim tfizetések ellen foglaltak állást, ami indokolt is. Kitér arra, hogy a közélelmezési szem­pontból tettek valami lépést a tisztviselők hely­zetének javítása érdekében, ami szerint rnin- jíen tisztviselő mcghízlalhatja a maga sza­lmára szükséges disznót. Ehhez vásárolhat 2 mázsa árpát, amitől a disznó még nem hízik meg, legalább öt mázsa takarmány kell egy egy disznó elkészüléséhez. Még nem tudja senki, hogy a hiányzó mennyiséget megszerez­heti-e. Hibának mondja azt, hogy a gazdának beszámít az eladott 2 mázsa takarmány, azon­ban a disznó (nem. Pedig az lenne a helyes, ha az eladott disznó is beszámítana, úgy szin­tén egyeseknek is beszámítás mellett hizlal­hasson a gazda. A cséplési visszaélésekkel kapcsolatosan enyhítő körülménynek Jiozza fel a gazdák ré­széről, hogy azok nem értettek meg a ren­delet szellemét. A tévedést az okozta, hogy a cséplésnél a másodgabonát ,is az elsővel együtt (mérték le és írták be, ami azt a hiedelmet keltette a gazdákban, hogy úgy történik az elszámoltatás, mintha csakis első osztályú ga­bonájuk termett volna. Nem tudták, hogy az aki a pontokat beszolgáltatja, nem esik el­számoltatás alá. Rámutat arra, hogy még a zalaegerszegi adóhivatalnál js így történik a cséplőgépek keresetének megállapítása. A gabona leszállításokkal kapcsolatosan megemlíti, hogy a gazdák nem kapnak dis- poziciót. Hibának mondja, hogy sokszor azo­kat az állatokat veszik igénybe, amire a gaz­dának is szüksége lenne. Meg kellene engedni a szabad-kereskedelmet, mert jelen esetben az eladó jár a kereskedő után. Imerteti, hogy a gazdatársadalom a legszükségesebb ruha- és cipőszükségletét sem tudja beszerezni. Égető probléma a v as, pokróc, kötél és egyéb, szük­séges gazdasági anyagok beszerzési proldéf- mája. Megemlíti, hogy addig kellene vala-j mit tenni, amíg nem késő, mert rövidesen odajutnak a gazdák, hogy nem tudják a mun­káikat folytatni. Két gyanús alakot fogtak az esztergályi leventék Esztcrgáíy, október 21. Még a múlt hónapi zalaapáti vásár után két gyanús alak érkezett Esztergálj községbe. Éppen vége volt a leventefoglalkozásnak s a két, gyanúsan viselkedő személyt igazolásra Szólította fel a levente ifjúvezető. De csak egy ócska vásárlási könyvet tudtak felmutatni. Amikor felszólították őket, hogy menjenek a bíró házához, a gyanús alakok futásnak ered­tek. Hamarosan elfogták őket és nagy dula­kodás után kezüket, lábukat megfogva vit­ték vitéz Tolnai Ferenc bíró házához. Köz­ben a leventeparancsnok telefonált a sármel­léki csendőrörnek, ahonnan rövid idő múlva meg is érkezett kél csendőr. A vallatásnál azután kiderült, hogy az egyik férfiruhában lévő egyén nő. Saját be­vallásuk szerint régi bűnözők és a nagy kanizsai internálótáborból szöktek meg. Igen jó fogást csináltak tehát a leventék, akik közül Tulok József ifjúvezető. Szabadi István, Szialai István és Géza, Farsang László, Németh István és Liiez László leventék kapták a magyaros díszítésű, címeres »Dicsérő elis­merést« tartalmazó okiratot, amely szerbit a levelitek öntevékenyen és saját kezdeménye­zésükből bűntett előéletű egyéneket elfogtak és a közbiztonsági szervnek átadtak. K. L. Tandíjfizetés az 1943—44. iskolai évben Budapest, október 21 A Magyar Távirati Iroda jelenti: A nyári szünidőnek meghosszabbítása foly ­tán megrövidített tanév kapcsán felmerült a nagyközönség körében az a kérdés, hogy a tanév későbbi kezdése miatt van-e helye a tandíj elengedésének, vagy mérséklésének? A Vallás- és közoktatásügyi miniszter állást fog­lalt a kérdésben. Az elvi döntés szerint a a tandíj és az ezzel kapcsolatos behatási és egyéb díjak fizetésének kötelezettsége füg­getlen attól, hogy a tanuló mennyi ideig jár iskolába, A tandíj egész iskolai évre egységesen és egy összegben van megállapítva még ak­kor is, ha azt részletekben lehet fizetni. Meg kell fizetni az egész tandíj összegét akkor Szókimondó, független, friss és szines, katolikus újság amely mindennap részletesen és budapesti napilapokat 12 órával* megelőzve közli a világszenzációkat. Ha tehát lépést akar tartani a világeseményekkel eleije Ára havi 3*40 P, is, ha a tanuló betegség vagy egyéb ok miatt' ideiglenesen nem jár iskolába, de meg kell fizetni akkor is, ha az iskola ideiglenesen, például tüzelőhiány, járványos betegség, vagy egyéb ok miatt nem működik. A tandíj fize­tése alól a szülő, vagy a tanuló gondviselője csak abban az esetben mentesül, ha az iskola az egész iskolai évben nem működött, tehát ha a tanuló annak az osztály nak az anyagát, amelybe beiratkozott, az iskola teljes szüne­telése miatt nem végezhette el és bizonyít­ványt is ezért nem kaphatott. Áfás elbírálás alá esnek a rendkívüli tárgy ak tanításáért fi­zetett különdíjak, vagy a szoros értelemben vett tandíjon, behatási és egyéb díjon felül az iskolafenntartó által nyújtott külön szol­gáltatásokért (vívás-oktatás, .táncoktatás, zene­oktatás stb.) fizetendő díjak. Ezek rendsze­rint havonként vannak fizetve és a tanuló a különszolgáltatások igénybevételét az iskolai év folyamán bármikor abba is hagyhatja.,, , Ezeket a díjakat tehát . csak arra a hónapra kell fizetni, amelyben a különszolgáltatást a tanuló igénvbev ette és nem kell fizetni azokban a hónapokban, amelyekben a tanuló a küiön- szoíglátatásban az iskola működésének szüne­teltetése miatt nem részesülhetett. FERENCJÓZSEF KESiRÜVIZ \

Next

/
Oldalképek
Tartalom