Zalamegyei Ujság, 1943. október-december (26. évfolyam, 222-296. szám)
1943-10-16 / 234. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1943. október 16FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ — Gomba mérgezést szenvedett egy öttagú család. Flumbort Lászlóné az erdőben gombát atzedett és ebből este vacsorát főzött. Alig fogyasztották el a vacsorát, valamennyien rosszul lettek. Flumbort Lászlót és a feleségét, valamint 3 gyermekét beszállították a nagykanizsai kórházba, ahol azonnal elsősegélyben Részesítették valamennyieket. — Lakásának dísze a szép. függöny. Va- lódi kliipi. grenadin és egyéb függönyök miniden méretben, azonnal szállíthatók a Schüüü Áruházból. — A harctérről a fogházba került egy kitüntetett ápolónő. Ponácz Mária Szilvia önkéntes ápolónő a harctérről érkezett haza a [napokban. Útközben betért az egyik ismerőséhez Korpavárra, ahol a szíves ,vendéglátást azzal viszonozta, hogy egy óvatlan pillanatban kilopott a háziasszony táskájából né- hányszáz pengőt. A pénzzel elment Nagykanizsára, ahoi felöltözött a pénzen, a vöröskeresztes ápolónői ruhát pedig bőröndjébe tömte. A károsult azonban észrevette a lopást és feljelentést tett ellene. A személyleírás alapján Nagykanizsán fogták eb Beszállították az ügyészségre. > — Herczeg Ferenc nyolcvanadik születésnapja alkalmából Kassa, Marosvásárhely, Ung- vár és Zombor díszpolgárává választotta. Az Uj idők legújabb száma érdekes képet közöl a Revíziós Liga október 7-i elnöki tanácsüléséről, amlyeben a városok küldöttségei átadták Herczeg Ferencnek a díszpolgári okleveleket. — Színpompás, jóminőségű torontáli szőnyegek: 6 m2-es ebédlő szőnyeg 609 pengőért, valamint kisebb méretekben is kaphatók a Schütz Áruházban. — A belek gyakori teltscge és a rekesz erősebb feltolódása a kellemesen és megbízhatóan ható tisztán természetes »Ferenc József« keserűvíz rendszeres használata által csaknem mindig megszüntethető. Kérdezze meg meg orvosát! / — Felemelték a postamesterek gyermek- nevelési segélyeit. A posta vezérigazgatóság július 1-től visszamenő hatállyal felemelte a postamesterek gyermeknevelési segélyeit. Az első és második gyermek után a segély ösz- ezege ezentúl 4iavi 45 pengő, a barmiadéi gyermek után 55 pengő, a negyedik gyermek [után 65 pengő, az ötödik és ezen felüli gyermek után 75 pengő, — Divatos női ruhák, blúzok, szoknyák, gyermekruhák szép választékban találhatók a Schütz áruház ruhaosztályán. Bunda, boa akkor jó, ha i Bundák mérték után, mikádók bélelése és gallérolása legolcsóbb^ Laky szűcstől ülő ZALAEGERSZEG Bethlen Qábor-u. 5. sz. ifj.Laky Sándor szfiesmosteraél készülne! cRádió-műsor VASÁRNAP, október 17. 7.30: Fohász. Szózat. Reggeli zene. 8.15: Hírek. 8.30: őszinte beszéd. 9: Unitárius istentisztelet. 10—11.10: Egyházi ének és szentbeszéd. 11.15: Evangélikus istentisztelet. 12.15: Leventeműsor. 12.55: Rádiózenekar. 13.45: Hírek. 14: Művészlemezek. 15: Gazdásági előadás. 15.45: Keringőtői a kongóig. 46.15: Felolvasás. 16.35: A kóruszene gyöngyei. 17:,{ Cigányzene. 17.35: Magyar filmmuzsika. 18.30: Hangképek a vasárnap sportjáról. 19: Rádió hangversenydobogóján. 19.50: Színjáték három felvonásban. 21.30: Strauss-keringők. 21.40: Hírek, sporteredmények. 22.40: Magyar nóták. Állandó napi műsor: 6.25: Torna. 6-45: Zene. Hírek. Közié- mónyek. Hanglemezek. 10: Hírek. 11.10: Nemzetközi vízjelző szolgálat. 12: Déli harangszó Fohász. Himnusz. 12.40: Hírek. 13.20: Időjelzés és vízállásjelentés. 14.30: Hírek. 14.45: Műsorismertetés. 15: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 16.15: Ilirek német, román, szlovák és ruszin nyelven. 16.45: Idő- felzés, hírek. 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 18.50: Hírek. 21 40: Hírek, sport- é« lóverseny-eredmények. 23.45: Hírak. HÉTFŐ, október 18. 8.30: Rádióiskola. 10.15: A rádiózenekar műsorából. 11.15: Pallagi János hegedül. 11.40: Fe’olvasás. 12.10: Rádió/e vekar. 13.30: Honvédőink üzennek. 14: Tánczene. 15: Cigápyzene. 1!6: Előadás. 16.20: Németh Anna énekel., 17.45: Elbeszélés. 18.20: Verseket mond Jávor Pál. 18.35: Tánczene. 19: Előadás. 20.10: Az Operaház zenekara. 22.40: Operettréezietek. Újdonságok: Simenon: Az örökös. Ámucrs: Coarnvelt Erzsébet házassága. Norel: Hajós legények és urak Mami: Bébi, vagy az első szerele«:. Was: A kastély árnyékábán. Hertog: Fehér nőket kér a gyarmat Steen: És egyszer minden végetér. JlprófíiróetéseÁ Minden szó 8 fillér. A vastag betű duplán számít. A cím a kiadóban feladott hirdetések kezelési díja 50 fillér. Az üzlet, az ipar és a mai kereskedelmi élet lelke a hirdetés. Hirdesse minden eladni-, vagy venni valóját a Zalamegyei Újságban. Kitűnő kerékpár, jó gumikkal eladó Fes- tetics-u. 4. sz. alatt. (Bognárműhely.) Francia nevelőnő elmenne gyermekek, mellé. Cím: Bethlen Gábor-u. 14. Négy polgárit végzett leány állást keres. Cím a kiadóban. Üzenet. Járfás Lajos ikervári lakos ezúton kéri Szentesfalvi Ferencet, hogy címét kője vele. 6400 négyszögöl szántóföld eladó. Érdeklődni lehet Paulin Lajosnál Zalabér. Elcserélném a város központjában lévő kétszobás, különálló házban lévő régilíétres lakásomat 3 szobás, különálló házért, esetleg távolabb is. Cím a kiadóban. kmim ZE61 KÖI3ÍMÖNYVTÁ& LORD ROTHERMERE-UTCA 5. ZAUMEGYÍIÚJSÁG Felelőc Idádét , ÖÁÁL ISTVÁN Aözfth a Zrínyi Nyomdaipart Rt gépein, er rrr»* tr? St érbe ft x í - tér 4. N y orudabé riZ Egy kitűnő, használt télikabát elcserélhető egy 80—90 kilós süldőért. Cím a kiadóban. Használt bútorok eladók. Arany János-u. 15. • Elveszett kedden este a Vörösmarty-utca, la Rákóczy-utca és a Yerbőczy-utca közötf eg)' bőrönd és egy irattáska. Mivel mind a kettőben igen fontos iratok voltak, amelyek a megtalálóra nézve értéktelenek, de a tulajdonosra igen nagy értékkel bírók. Kérem a megtalálót, hogy azokat szolgáltassa be a ki- adóhivatalba, ahol illő jutalomban részesül. Eladó egy 6x9-es 3.5 fényerősségű Zeiss- Ikon fényképezőgép. Cím a kiadóban. MOLNÁRSEGÉDET keresek állandó alkalmazásra, megbízható, józ3néletü, nőtlent, vezető molnársegédnek. Fizetés megegyezés szerint. Barcs malom, Gencsapáti (Vas m ). Hatósági piaci árak Olvasóink kívánságának kívánunk eleget tenni, amikor ezentúl minden szombaton köz- ■étesszük a piaci árakat. Ezek az árak neinj a feketén alakult árakat foglalják magukban, hanem a hatóság által megállapított árakat, amelyeken túllépni nem szabad. A baromfiak «setében külön közöljük a vágott és élő, a tejtermékeknél pedig a megyei városokban ée községekben érvényes árakat. Bab, fehér, hosszú, gömbölyű, lapos, hosszú, fúrj és egyszínű színes bab kg —.95 Bab, fehér, szokványbab és gyöngybab —.90 Bab, tarka, vegyes és egyéb bab —.87 Lencse, kisszemű 1.— Lencse, középszemű 1.10 Lencse, nagyszemű (erdélyi, zsizsikmentes is) 1-30 Mák 2.20 A köménymag dkg-ja 3.40 pengő. Baromfi: Élő Vágott: Liba pengő kg-kint 4.80 — Kacsa 4.70 — Csirke 4 40 5.40 Tyúk 3.60 4.40 Pulyka 4.20 5.10 Gyöngyös 4.40 5.1Ű Burgonya termelői ár«: Nyárirózsa és Gülbaba kg-ként —.*■ őszirózsa —.a Woltmann —M Krüger __2' El la és sárgaburgonya —.2A viszonteladói árak 1 fillérrel nmiga sabbak.