Zalamegyei Ujság, 1943. október-december (26. évfolyam, 222-296. szám)
1943-10-16 / 234. szám
3943. oktíbier 16. v ZALAMEGYEI ÚJSÁG 5. Rózsi Évekkel ezelőtt hozta az első levelet. Szép, tisztabetűs írás volt. A sorok egyenesek, nyűglődtök, mint fehér lélek és könnyedtek, mint a lehelet. Finom, szelíd leánykéz írta. Válaszolnom kellett rá. S a válasz öröm volt és boldogság. Mert nem boldog-e a hegyoldal, ha visszhangot foghat íe(l s (nem kiált ja-o harsogó örömmel vissza? Ez mind jó volt és szép volt így. Szüksége is volt a lelkemnek rá, mert akkortájt sok sebet kapott. És szüksége van rá ma is. Mert Rózsi azóta hozza-viszi az üzeneteket, a leveleket, ^melyekben a lelkünket hordozza a város és a falu között. . Szóval minden rendben volna így. De mivel minden kezdet nehéz, a mi barátságunk kezdete. is nehéz volt Rózsival. Sc- hogysem akartam megbarátkozni azz^al a gondolattal, hogy Rózsi legyen a postásunk. Azelőtt sohasem voljtunk együtt. Nem ismertem Rózsit. Hideg, elutasító különcnek tartottam. (Most már ki merem azt írni, mert tudom, hogy megbocsát.) De mivel a levél írója ragaszkodott hozzá, én is beletörődtem. De sohasem felejtem el azokat a rideg, erőltetett képeket, amelyeket az első és második levél átadásakor felvettem Rózsival szemben.' ö komoly volt és szíves. Nagyon szíves. Ez meglepeti. Kezdtem más szemmel nézni Rózsit. Egyszerre csak rádöbbentem arra, hogy amit azelőtt őbenne láttam, az mind-mind jnagambar. van: én vagyok a rideg, az elzárt, a különc. Őszintébb szemmel néztem ^Rózsira... s a harmadik levél átadásaikkor már mosolygott. .Tisztán, kedvesen. S azóta is mindig mosolyog a ragyogó, nagy, kék szemeivel Mintha az egész lelke ott bújna meg a fényes szemüvege mögött. Mindig jókedvet és derűt hozott ezután. Csak egyszer volt szomorú: a tavasszal, miikor az édesapját temették. De akkor egy; árnyalattal megint közelebb került hozzám: neki apja nem lett, nekem anyám hjpdotjt.* Mostmár volt bennünk egy közös vonás is. Rózsi nem csinált páthoszt a gy ászból. Tovább mosolygott. 'Ha egy kicsit szoinor- íkásabban is, ha fájt is neki ez a r^psoly.; de azért ott volt az arcán, lágyan, szelíden. Ami a lelkében még árnyék (volt, azt magába tudta fojtani, elzárta a rejtett sebek közé, nem hozta felszínre, nem kívánta, hogy valaki segítsen gyógyítani: egyedül viselte. Ha belül s írt, kívül akkor is mosolygott. Ha megláttam valahol lobogni szőke haját, már hallani véltem azt a mindig csengő, vidám hangot, amely úgy' csobogott elő ajkáról, mint a hegy i- patak kristályvize szabadult torokból. Egyszer hosszú szabadságra ment Rózsi. Akkor vettem észre, mennyire hiányzik. Mikor hazajött, az utcán találkoztunk. Megcsókolt. Én elszégyelltem magamat. A régi kopárságaim jutottak eszembe. Úgy látszott, valamit észrevett rajtam. De azjtán i megint enyhén, kibékülten mosolygott. És mesélt a szabadságról: izgalmas dunai csónak ázásról, a szigetről, a Várról és sok mindenről. Aztán még a kis Gyurikáról beszélt, csupa aranyos gyermekmeséket. És én hallgaítarti csendes, jóleső nyugalommal. Pár nap múlva megint berontottam hoz-v zajuk. Reggel volt, friss, harmatos, még alig kelt a nap. Éjjel írt levelet s prózát kellett) beküldenem a városba. Kerestem Rózsit. — Már kiment az állomásra — delelték kérdésemre. Akkor vettem észre, hogy már csak pár perc van hátra a vonatindulásig, öccse ugrott egyet és biciklit szalasztott a kezembe. Felkaptam rá. Nekidőltem a szélnek és ki- fullva bár, de kiértem. Rózsi elémjött és mosolygott. Alig ,tudtam szólni, úgy zjhlált a szív em, tüdőm. De nem is kellett sokat beszélnem. Rózsi átvette a leveleket és megnyugtatott, hogy elintézi. Aztán még utánam nézett és amint látta kigyult arcomat, vizes hajamat a deres, hús reggelben, halk jóindulattal utánam szólt: *■ — Csak (aztán vigyázz, hogy meg ne hűlj! Aisifrrf KjJUL hxMxrntnaJí ífl Vidl&gjOQ J V, . ir'' ' •" . Szavai úgy érintettek, mint féltő gondoskodás és a lelkem csordultig megtelt hálával. Akkor elhatároztam, hogy itt, ezer szem előtt; fogok bocsánatot kérni Rózsitól a »kezdetért« s kerékbetört dacom leomlása után köszönésképpen írom meg ezt a néhány sort, mely példa is akar lenni arra, hogy nem mindig másban, hanem sokszor magunkban van a hiba. NOVÁK MÁRIA. Akasztófa árnyékában a lendvahegyi gyújtogató Ma délután összeült a statáriális bíróság Zalaegerszegen (Zalaegerszeg, október 16. Korábban megírtuk már, hogy a vármegye déli részein a beszivárgott partizánok és az egyre gyakrabban megismétlődő gyújtogatások miatt megszigorították a statáriális intézkedésekét. Ennek az intézkedésnek alapján állították a statáriális bíróság elé Hajdinák Lajos lendvahegyi gazdát, aki két nappal ezelőtt az apósával közös házukat bosszúból felgyújtotta. Hajdinákot a tűzeset után azonnal letartóztatták és a zalaegerszegi kir. ügyészségnek adták át. Dr. Still Ernő ügyészségi elnök azonnal érintkezésbe lépett az igazságügyminiszterrel, aminek alapján Hajdinákot a statáriális bíróság elé utalták. Tegnap, pénteken délelőtt a törvényszéken minden intézkedést megtettek a rögtönítéjlő- < bíróság összeállítása érdekében. Kinevezték a bíróság tagjait is. Elnöke dr. Kiss Dezső törvényszéki elnök, rendes tagok dr. Deseő Árpád tanácselnök, dr. Horváth Bertalan tanácselnök, dr. Mojzer Ferenc és dr. Demcsiy y'övh'.á ■ törvényszéki bírók. Rendkívüli tag dr. Rhédev Antal tanácselnök. A vádat, értesülésünk szerint, dr. Egerváry János kir. ügyé-: képviseli, míg a védelemi dr. Németh István ügyvéd látja el. A statáriális tanács jegyző-e dr. Bon ez Imre kir. törvényszéki jegyző. A statáriális tanács ma délután három órakor kezdi meg tárgyalásait, amely iránt egész városszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. A rögtönítélő bíróság mellé Bert'.»a (Vándor rk. hitoktatót osztották be lelkésznek. A tárgyalás éredményéről hétfői számunkban írunk részletesen.
