Zalamegyei Ujság, 1943. október-december (26. évfolyam, 222-296. szám)
1943-12-04 / 275. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1943. december 4« vsa Mindenféle vadbőrt: •Mrvatti őzet, macakát, pézsmát, borzot, nyári rókát, nyisl«* a legmagasabb napi áron megveszek. RUDII DEZSŐ tímár Zalaegerszeg, Berzsenyi Dániel-utca 55—57. sz. cAsszonyofí és leányok Nagyon alkalmas alakításra a következei fazon. Piros hitíz, fekete szoknya, a blúzon fekete velour, vagy szate in szalag, kockáz ássál, ellenkezőleg: fekete blúz és szoknya, piros, vagy különböző színű szalagdísszel a felsőrészen. Szász Lajos közellátási miniszter ítion- cWtta: kímélni kell a ruhát, alakítani, fordítani, javítani. Fontoljuk meg szavait és fordítsunk nagyobb gondot ruhánkra, cipőnkre és minden kellékünkre. Ruhánkat, ha este fáradtak is vagyunk, ne rösteljünk kefét fogni, s kikefélni, vagy ha azt nem, legalább jól rázzuk ki. Tegyük akasztóra, hogy reggelig kilógja magát. Cipőinket, amit nem használunk, tömjük ki sámfával, vagy ennek hiányában papírgombóccal. Bekenjük krémmel és nem kifényesítve, eltesszük a jövő tavaszig. Szandáljainkat, ha antilopból vannak, drótkefével jól átkeféljük, és lehetőleg vászon zacskóba bújtatva, el tesszük. Harisnyáinknak különösen jó gazdái legyünk. Közvetlen melegnél ne szárítsuk. Hetenként többször hideg vízben öblítsük át, a \íz nem árt neki. csak a közvetlen meleg. Kötőt holminkat legjobb tisztítóba adni, mindig fektetve tegyük szekrénybe, ne pedig lógatva. Háborús készülődés karácsonyra 1941-ben készültek az anyák először úgy a karácsonyra, hogy az üzletekben egyre több árura mondták ridegen: nincs, kiofgyott, vagy ha volt is, olyan sok pénzt kértek tőle, hogy a legtöbb ember számára elérhetetlen volt. Hétköznapokon az asszonyok még csak tudomásul vették, hogy nincs, de egyszer van egy évben Karácsony és a Karácsony szépségét a bajban, szomorúságban sem szabad feláldozni, hogy a boldog izgalommal váró gyermekek csalódjanak. Nagyon sokat tanultak az asszonyok a régiektől, sok mindent, amiről most már tudják, hogy kár volt elfelejteni. De a legfontosabb új tudomány az volt, vagy talán ez a tudomány is ősrégi, olyan régi, mint az anyai szeretet: hogy az ajándékozáshoz elsősorban nem pénz kell. hanem szeretet, együttérzés és az a szilárd elhatározás, hogy örömöt akarunk szerezni szeretteinknek. Készítsünk otthon ajándékokat! Nagyon célszerű (ajándék például anyukának, testvérnek, jóbarátnak, egy pár szépszínű kesztyűt, sált, vág} turbánt készíteni. Természetesen ezek csak angorából szépek. Férjeinknek, fronton lévő hozzátartozóinknak ujjnélküli mellényt, vagv sálat. Ezek különböző gyapjú-, v agy kevésbbé mű rostos fonálból készülnek. Minden rongyos-fiókban, vagy zacskóban akad batiszt-, vagy vászondarab, amiből igen csinos zsebkendőtartót készíthetünk az ajándékozott monogíamurjával. Színes posztódarabjainkból pedig kis hímzett könyvjelzőketPróbáljuk meg gyermekeinknek nagy karácsonyi ölömet, babát csinálni. Ila nriata hiányában ezt nem tudnák, ógy legalább babaruhát Készítsünk meglévő babáikra az ő ruhájuk maradékjából kis ruhákat, kötényeket, ez mindig nagy öröm számukra. LIBAMÁJ, KACSAMÁJ. A mai világban nagy kincs egy érettre bízott liba. A Dunántúl egyes helyein minden karácsonyi asztalon megtaláljuk a sült libát. Most, hogy olyan nagy árat fizetünk érte, kellő gonddal készítsük ezt el. A hízott s érett libát megnyúzzuk úgy, hogy a bőre és a kö verje együtt maradjon. Ezt darabokra vágjuk s a bőrt: mindegyik oldalon kockaformára vagdaljuk, mint a pogácsát szokás. Hibátlan lábasba rakjuk s annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Egyenletes tűzön addig pái roljuk, amíg a víz elfőtt. Aztán fedő nélkül gyorsan megsütjük, hogy a .tepertő és a zsír szép sárga legyen. Szűrőkanállal a zsírivói kiszedjük, de ne nyomkodjuk ki. A libamájat pedig: egy jó darab libahajra tesszük a máját egy kis gerezd vöröshagymával. öntünk rá vizet, hogy ellepje. A itűzre tesszük s amikor a víz elforrott, a hagymát kidobjuk a lábasból, a májat pedig erősebb tűzön alul-felül hirtelen megpirítjuk egy kicsit. Amikor ez is megtörtént, kivesszük a zsírból, amelyet kicsit megpaprikáztunk s kicsit megpirítjuk a zsírt s ráöntjük a májra. Hideg helyre tesszük, ahol hamarosan belefagy Zsírjába. Nézzünk és — lássunk! A legnagy obb testi fogyatékosságban szenvedők, a vakok jutnak eszembe, örök sötétség, örök1 homály takarja előlük az élet látható szépségeit. Világtalanoknak mondjuk őket. Mintha a lét minden keserve, nyomorúsága bennük lenne összeszűrve. Még vad, kérges emberszívekben is dobban valami szánalomérzet, ha vakot látnak. Ha ennyire megindító a testi vakok sötétsége, mennyire keik hogy megindító le- |gyen a félek világtalanjainak fekete nem látása. Isten, a csodálatos művész, különös kegye lem-eesetjévei úgv vonalazza he az élet arculatát, hogy azon minden tökéletes harmóniába olvadjon. A testi vakok csukott szeme helyett ß világosság fényét gyújtja képzeletükbe, finom hangérzéket csendít fülükbe, hogy így tegye fogékonnvá őket a rejtett szépségek megsejtésére. S mi, akik nyitott szemmel szemlélhetjük a teremtett világot, észre vesszük-e — a mindennapi kicsiségek között is — az elénk tárt szépet ? Vagy talán eszünkbe sem jut, hogy az a fekete, barna, v-agy kék üv eggolyó, amely szemünket képezi, milyen hálára kötelező isteni adom ány ? Ne legyünk látó vakok, siralmas lelki világtalanok. hanem nyissuk fel szemeinket: nézzünk és — lássunk! Tekintetünkön át szűrődjék lelkűnkbe a szépség képe. Ne mondjuk azt. hogy majd a tavasszal..., mert nemcsak az ébredés, a virágzás, hanem a halódás, a hosszú, csendes álmodás is szép... Mit rajzoljam a tél szépségét? Ki ne mondaná a hóra, hogy szép? Fehér az ég, fehér a föld és köztük hull, szálldogál millió apró, hatszögű csillagocska. Mintha minden foltot be akarna takarni klelenn. Aztán amikor zuzmarásak a fák és megannyi ruhát öltenek a bokrok! Nem, ezt nem kell mutatni, ezt minden szem meglátja: a szelíd-barna, a fémes-fekete, az ábrándos-kék... Hanem az emberek... az emberek között annyi ,a folt, a homály — mondaná valaki. Megcáfolom. Ne azt az oldalt nézzük a másikat! Olyanok az emberek, olyan a kép, amilyennek látni akarjuk őket. A minap diáklányokkal utaztam a vonatban. Egy kis komoly, szőke leányra kedveskedve rászól életvidám társa: — Miért vagy olyan szomorú? — Minek örüljek? válaszol ellenkérdéssel a megszólított. A barna lány arca széles mosolyra nyílik* szeme tele van' a tizenhat-évesek ragyogásával, szinte megszárnyasul benne a lélek, mikor kezével kis röppenő mozdulatot tesz és ógy, harsogja a szomorú szőke felé: — Hát élsz!.. . Istenem, mennyi, mennvi szépség rejlett ebben az egy szóban, örülni az életnek, amely, olyan semmi, olyan lekicsinylett va'ami ma. Köszönöm neked ezt a hangot, te ismeretlen diáklány, köszönöm, mert méj>' soká, soká szépnek látom tőle az életet. Szépnek, melynek örülni kell. Még akkor is, ha kékre marja kezünket a hideg, ha a szél pirosra csípi arcunkat, ha didergőre ráz bennünket a tél. Vagy ugyanazon a napon láttam: őszi szántást végeztek a legények a határban. A zsíros, fekete föld hideg barázdákba hullott, de egy érceshangú fiú vidáman énekelt: Édesapám, édesanyám, ne sírjatok, megvigasztal szabadságos fiatok . . . Elmehettem volna mellette úgy, hogy nem hallgatom meg. átkozhattam volna a sárt, mely a cipőmre ragadt, de a lelkem szeme nyitva volt és láttam. Becsurgott rajta az eleinterülő kép fakó- ságában is színdús árnyalata. Szelíd, barna begyek, kopott, töredezett vároldal, messze- futé, fényes acélsínek, szilaj, bátor, jegenyék! kcrbeölelő hamvas dombok, vídámdaln legények — az a hazám.. . És a sár? A ,sár is magyar sár. Zalai föld. Édes, drága, zalai föld... Ha egy dny eperparti honvédnek küldenek belőle, talán megcsókolná és azt mondaná: szép, gyönyörű sár ... Puha, fekete, zalai rög ... Mert, ha már nem láthatnék mindig, akkor tudnánk meg, mit jelent. Halkan, mint egy imádságot fejezem bo ezeket a sorokat, melyekben megköszönöm az Istennek, hogy látásra nyitotta szememet és könnyeket tudtam adni ilyen egyszerű szavakhoz is. . . Novak Mária» Zala vármegye alispánja, az egész vármegye közönsége, a vármegye tisztikara és a községi tisztviselői kar nevében, mélyen megrendülve tudatja, hogy a tisztviselői kötelességteljesítés mintaképe, Papp Jenő tüskeszentgyörgyi körjegyző, életének 29. évében f. hó 3-án hivatásának teljesítése közben hősi halált halt. Az elhunytat Zala vármegye a saját halottjának tekinti és osztatlan részvéttel f. hó 6-án d. u. kiséri a letenyei rk. temetőbe örökös nyugvóhelyére.
