Zalamegyei Ujság, 1943. október-december (26. évfolyam, 222-296. szám)

1943-10-30 / 246. szám

ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1943. október 30. 3. Csekély változással a nyári menetrend marad télire is ZaLaegersveg, ok tó be r 30. Most jelent meg a MÁV hivatalos, új menetrendje, amely zalai vonatkozásban csak néhány változást hozott. Ez szerint a Szom­bathely leié menő vonatok közül a 16.30 óra­kor induló, Zalaegerszegről 16.15 órakor in­dul. örömmel állapítjuk meg, hogy a Nagy­kanizsa felé induló vonataink száma megsza­porodott, amennyiben a reggeli Csáktornya— budapesti gyorshoz 3.54 órakor Zalaegerszeg­ről közvetlen vonat indul. Ennek ellenjárata Nagykanizsáról 21.49 órakor indul és Zala­egerszegre érkezik 23.19 órakor. Ug y ancsak csekély v áltozás van a készt- hely—balatonszentgyörgjyi vonalon, mivel a Keszthelyről Zalaegerszeg felé induló 5.35-ös vonat november elsejétől 6 órakor indul Keszt­helyről. Az új változásokkal kapcsolatosan ol\a- sóink érdekeit kívánjuk szolgálni, ha felso­roljuk a Budapestre menő vonatok indulási és érkezési idejét. Zalaegerszegről 4.35 óra­kor Bobán át (érk. Bp. déli-p. u. x 10.30)*) Ugyanezzel az indulási idővel Tapolcán ke­resztül is lehet utazni (érk. Bp. déli-p. 16.20), 3.54 órakor Kanizsán át (érk. Bp. keleti-p. u. 10.30), 5,30 órakor Kanizsán át (érk. Bp. déli-p.' u. 16.20), 14.45 Kanizsán át sínautó (érk. Bp. déii-p. 22.10), 21.20 órakor Győrön át és 19.18 órakor Celídömölkön át(érk. Bp. keleti-p. u. 9.10). A menetrend esetleges tévedéseiért sem­miféle felelősséget nem vállalunk. barangolás az őszi estben Különös, hültfényű októberest. Sápadt és szomorú. A köves országúton csak kettőnk lépése töri meg a csendet. —-y Menjünk le a porba ajánlom öcsémnek — ne zavarjuk ezt a vég- j teíen némaságot. Talán nem szívesen, de szó nélkül en­gedelmeskedik. Megszokta, már a bogaraimat. Most aztán csend van, lágy, puha, mint mikor kényes macska lépdel tömött párnákon. A csillagok már kinyitották ^felettünk aranyszemeiket. Nagy, puszta kíváncsisággal lesnek le ránk. Aztán csalódottan hunyoríta­nak: tévedtek. öcséin belerúg egy kavicsba: szikrát vág. \ Belerúg mégegybe.. . mégegybe... Megunja, i Fütyöhii kezd, halkan, szomorúan.. . és én \ alig hallhatóan dúdolom utána: Maros vize | folyik' csendesen... A végét elhavapom. öcséin j újra kezdi. j — Ne ezt! — vágok közbe. — Miért? — Mert nekem fáj ez a dal. Nem érti. Jobb is. Ránt egyet a vállán, j aztán belevág: — Pajtás, pajtás, jössz-e velem?... — Ez jú — mondom és nevetek. Abba- i hagyja. — Ravasz fiú. Azután újra hallgatunk. Csend. Csak egy- egy elhibázott lépésünk koppanik a porban. Gyenge sötét van. A föld közelében nem sokat látni, de ha feltartom a kezemet, ott már egész fényes. A csillagok nagyon élénkek. Csak j olyan borzasztó hűvösek ne volnának. Inkább | fagyos hidegek, csak ne ilyen fölényesek. ; összeborzongok. — Fussunk, Béla! — Miért? — Fázom. — Fázol? Hogyan? s-— Nem olyan nyers, hideg íázással,... csak másképp. . . valami különös borzong- j gássak ' r ; ' { — Csacsi — mondja, de azért neki- \ iramodik. Én utána. Majdnem beértem. Pár- ; száz méterig bírom. Aztán kihagy a tüdőm. j- Megállók. Béla rámnéz. ■ 1 — Most jobb? — kérdezi kedvetlenül. — Mindegy — legyintek kihullva és fújok j egy hosszút. j Szívem még egyenetlenül kalapál, de ar- \ ooju már tüzesül. Most jól esik a levegő hűs j símogatása. — Az útparton sötétárnyú, öreg l vadgesztenyefák. Szeretnék — csak egyedül ; ennyit szeretnék most — alája dőlni az egyik- \ nek és lehunyt szemmel a törzséhez simulni. De félek, hogy öcsém kinevet... meg talán tnagam is ... később. Autó jön velünk szemben. — Béla, jobbra gyere! Az árnyékodban iakarok leimi. — Miért? — Nem bírnék belekerülni abba a hid eg I reflektorfénybe. Az még fölényesebb, mint a csillagok. Mert azok néha melegek, de ez soha­sem. Az autó elrobog mellettünk. Megint hall­gatunk. A Zalaiét fölött világosabb van, mint más­hol. Sűrű, fehér köd ereszkedik fölfelé szép, lassú gőzöléssel. S a iüvön néha felragyog a ;d,ér a csillagfényben. Az ég pedig egyre ragyo­góbb és kékje egyre opálosabb. — Nézd csak, Béla, mennyit kanyarodott utunk a falu óta: most a Göncölszekér van úgy fölöttünk, mint az előbb a Kaszás-csillag. — Csakugyan. Te, minek is látják az ara­bok a Göncölt? — Koporsónak, melyet három sirató kí­sér. I A .kérdés, a felelet beleillik a hangulatba, j Kétoldalt melletünk feszes, komor jege- ; nyesőr őrzi az utat. Csodálatosan magasak. — Nézd csak, Béla, a jegenyék belenyúl- s nak az égboltba. A szép, egyese homlokuk j horzsolja a csillagokat: azokat a büszke, fényes | csillagokat. — Egyet le is piszkált közülük — felel vissza és egy rövid futócsillag után mutat. — Ezt az egyet láttuk lehullani az egész esté­ben. — Figyeled ezt a csöndét? — kérdezi azután. — Mégcsak a nyárfákon sem rezeiül egy levél. — Sőt, amelyik lehullik, az is olyan csend­ben hullik le, mintha álmodna. . . De én már nem figyelem, nem nézem j ezt a különös csendet, hanem érzem a vérem­ben, a szívemben ;és fáj, édesen fáj. A hűs áramlat megint végigfut rajtam. — Csak leg­alább szél fújna, akkor tökéletes lemre — dohogom magamban és begomboiiojm a kabá­tomat. i — Megint fázol? — kérdezi Béla. — Kínosan! Ezek a csillagok, ez az este úgy magára hagyják az embert. Árvára. Nem érzed? — De érzem... — Őszi este, Béla, de mégis szép,, fájdal­masan szép este — suttogom és két könnycsepp végigfut az arcomon fázósan, elhagy ottan . . . NOVAK MÁRIA. Tüzet gyújtott bennem az este Nemese Ernő A titkok hegedűjén Egy halk, balzsamos estén A szellő vonó végigfutott. S az álmos, hallgatag, unott Estébe tüzet gyújtott. Mámort kiacagott akkor arz este. Lelkiem láz cserepezté. • .. . És égtem............és szomjúhozfam ÉS mohó, kínzó korty Kin A titkok tömlőjét szoptam. A titkok vize: ihletésem j Lázba kergette a vérem .... I Éb ittam.... ittam a titkokat egyre Az ég palástját följém eregette: , Tüzet gyújtott bennem az este. ************************************ Töhötörrüce véleménye a világról XXIII. vélemény. Kedves Nénik és Bácsik! Mindenek előtt ki kell jelentefncjm, hogy nem vagyok már kisgyermek. Tessék most! már tudomásul venni, hogy felnőttem. Igazs hogy nem túl n agyra, mert hiszen még igeiá messze vagyok édesanyukámtól, de már nem vagyok olyan kis... izé,. i hogy is mond­jam, aki kocsiban legény csak. Én például pénteken megmutattam, hogy legény vágyókj a kocsi mellett is, azaz a Deák-parkban, áhovi édesanyukám vitt el. hogy édeijapukám le­fényképezzen. , Mert egy éves múltam, kérem, Nénik és Bácsik, mégpedig csütörtökön, amikor egy nfei- gyon szép pacit és kocsit kaptam. Ezek persze sokkjai kisebbek, mint azok, amelye/c az úton szaladgálnak, de azért megteszi majd. Mond­hatom, nagy örömet szerzett edésapukám aján­déka, »ki egy kis széket hozott nekiem. Olyan szép vesszőből yán, mint a többi. Odatették nekem a kályha mellé, és én szépei! ráültem és elgondolkoztam: Istenem, milyen szép is ja világ. Mindenki ajándékot hoz nekem. Olyan Jó volt ojtt ülni, hátija vetve a fejemet, ahogy édesapikám szokta esténként, amikor az ölében mászkálok. > Nja, de aztán volt más érdekes dolog is. Amikor megettem a levest, újra beleiílíem a székbe. Ekkor tettek az asztalira egy kerd/r valamit, aminek a közepén egy kis fehérség! égett. Persze nem mertem odianyúíni, mertj auni így lobog, az rendszerint meleg is, amit már ismerek. Nem jó! De aztán az alatta lévő kerekségből adtak egy darabot. Hát as aztán jó volt. Azt mondják, hogy torta. No^ hja ezt a torta, akkor én ugyancsak. sok tortát szeretek enni, mert ezt nagyon jól megcsináltál a nagymamám. Általában megállapítom, hogy jó az ilyen születési évforduló, mert ilyenkor mindenki kedveskedik az. emfoernefk. Bár el’ kiéi! panaszolnom, hogy' reggel azért édest anyukáin elverte a nadrágomat, amikor benne voltam, mert rosszat csináltam. Persze, könnyű az édesanyukárnnak, mert olyan nagjy és a nagy kezével nagyokat tud ütni. Rájöttem azonban, hogy ilyenkor nagyon kell sírni, cs akkor nem ütik az embert tovább, sőt cukrot is kap, hogy hallgasson. Hát ez mindenesetre vigasztaló és egy kevés vereist el lehet biruk De azért ezt ne tessék elárulni édesanyu- kánmak. mert hátha cukor nélkül ver meg, az pedig nem lesz jó. Majd elfelejtettem, hogy kinn szaladgál­tam a parkban és olyan szép volt minden.} hogy leültem a fa tövében, ott szaladgáltak a többi gyermekek, és úgy elnéztem őket. Milyen jó leime nekem is ott ugrándozni az ‘árok­parton. De el is fáradtain egy kicsit ée igen áiáááálmos vaaaaagyok. Éppen ezért minden­kit csókol: Töhötömke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom