Zalamegyei Ujság, 1943. július-szeptember (26. évfolyam, 145-221. szám)

1943-07-26 / 166. szám

1043. július 2ft. MLAMEGYBI ÚJSÁG 3- I* ©Tlapi — Kinevezések. Vitéz gróf Teleki Béla f<V ispán dr. Horváth Miklós sümegi lakost díjtalan közigazgatási gyakornokká, Horváth Sándor vm. -díj no kot pedig vm. kezelővé nevezte ki. dr. Mester - házy István főszolgabírót pedig Lentiből Paesára helyezte át. — Nyomdaszkongresszius Szombathelyen. Va­sárnap délelőtt tartották Szombathelyen a vidéki nyomdászok kongresszusukat, amelyen megjelent dr. Tóbiás Kornél miniszteri osztálytanácsos is, az iparügyi miniszter kép vise letéten. A Jcongresz- szus Siess József Antal nyomdájának emléktáb­lával való megjelölésével kezdődött, majd a vá­rosháza dísztermében kezdődött meg a tulajdon­képpeni kongresszus, amelyen Székely Géza, dr. Mészáros Hugó, Ulreich Űános, Rózsa János, Ab- ilaka György, Arany Károly, Kakas Ágoston. Szeley József, György József, Tokaji Szabó István szólal­tak fel, majd dr. Tóbiás agott megnyugtató választ laz egyes kérdésekre. — Névváltoztatás. A belügyminiszter dr. Ba- jay Imrének megengedte, hogy Takács Rajay Im­rére változtassa úgy a maga, mint kiskorú gyer­mekei nevét is. — Katona! kitüntetések átadása Keszthelyen­Keszthelyen ünnepélyes kereteik között adták át a harctereken tanúsított kiváló vitézségekért ado­mányozott kitüntetéseket. A hősi halált halt Csathó Egon főhadnagy Magyar Érdemrend Lovagkereszt­jét hadiszalagon a .kardokkal, testvére, Csathó Margit tanítónő kapta. Bronz yitézségi érmet kap­tak: Farkas Ferenc, Kovács Imre és Rumpler József. Tűzkeresztet kaptak: Raposa János, Molnár József, Szépy László, Fehér István, Szabó Dénes, Szita Jenő, Pongrácz Imre és Győréi István. — Égett a vendég szobája, miközben nyu­godtan aludt. A nagykanizsai Központi-szálló előtt egyik fiatal rendőrtiszt arra lett figyelmes, hogy valaki tüzet kiált. Azonnal felrohant a szállóba, ahol már többen jöttek feléje és megmutatták az egyik vendég szobáját, amelyben tűz volt. A rend­őrtiszt azonnal feltörte az ajtót s az ágyban nyu­godtan alvó vendéget kivitte a folyosóra, a tüzet pedig perceken belül Jeloltotta. Az ágynemű és az ág}- teljesen elégett. — Balesetek Keszthelyen. Varga András keszt­helyi építőmestert egy- megzavarodott, idősebb asz- szo-ny ijedtéljen kerékpárostul 'feltaszította. Varga -kettős lábtörést szenvedett. >— Gombor Mária 3 éves keszthelyi kislány beleült a földön lévő forró­vizes edénybe. Súlyos égési sebeket szenvedett. A-sérülteket a (keszthelyi kórházban ápolják. — Enyhítették a fel siklóm ború"' rendőr bün­tetését. Megírtuk, hogy Felsődomborún. Kovacsics Ferenc községi rendőr a postán érkező pénzek' közül többet felhasznált. Sikkasztására rájöttek a nagykanizsai törvényszék 13 hónapi fogházra ítélte. Az ítéletet most a pécsi tábla megsemmisí­tette és nyolc hónapra mérsékelte a megtévedt rendőr büntetését. — Ha folytonos .bélpangásaiktól és túlsók gyomorsavától okvetlen meg akar szabadulni, úgy ne mulassza 'el reggelenként felkeléskor egyngr gyed, esetleg félpohár természetes »Ferenc Jó|- zsef» , keserű vizet inni. Kérdezze meg orvosát! — Kézzel fonott, szövött és festett, tiszta lsen der árúk szép színekben érkeztek a SchUta Árúházba. Női és férfi kabátkára, shortra, va­lamint bútorszövetre alkalmas tarka mintá- »atban. Schutz Árúház. — öngyilkos lányt fogtak k» a Zalából. Vörös Endre szakaszvezető vasárnap délután, több társá­val együtt a Zalában fürdött, amikor egy eszmé­letlen lányra lellek figyelmesek. Azonnal a partra- húzta. Megállapították, hogy az illető Vizsy Mária bazitai lány, aki ismeretlen módon került a Za­lába. Beszállították a kórházivá. — Divatos női ruhák, blúzok, szoknyák, gyermekruhák nagy választékban találhatók v Schütz Árúház ruhaoszfáíyán. Itt a legújabb zalai szenzációi Semmi akadálya nincsen a Zalaegerszeg iparosodásának A Szombathelyen megjelenő »Vasvármegye» című laptársunk hasábjain olvassuk a következő, méltán nagy szenzációt kellő hírt: »Zalaegerszeg földgázüzemét a város pol­gármestere a vízvezeték és csatornázási üzem­hez csatolta. Az új gázüzem 1940 január 1T#1 önálló vagyonkezeléssel bír. A gázüzem vezetésével Tassy Béla főmérnököt «bízták meg.» Eddig, sajnos, azt tudtuk csak, hogy Zala.- egerszeg a legnagyobb nehézségek, sokszor könyörgések és utánjárásokkal tudott csak gázt szerezni annak a csekély számú üzemnek részére ás, amelyek földgázt használnak. S íme mpst egyszerre külön közüzemmé nyílvánítják Zala­egerszegen a gázt, aminek nyomán biztosan nagy iparosodás indul meg a megye székhelyén is, | Különösen az a meglepő, hogy ezideig úgy tudtuk, hogy Wölfer Pista barátunk a városi főmérnök, illetve most már műszaki tanácsnok, mire most a Vasvármegye révén halljuk, hogy nem, hanem Tassy Béla intézi majd ezentúl a »gázügyeket» Zalaegerszegen ... . t. Hogy a fenti híradást olvastam, hirtelen ke­zembe vettem a tollat és egyetlen mozdulattal: lepuffantottam ezt a hízott, nyári kacsát. Istenem, kacsa, kacsa...! Bár valódi lenne, ne újság kacsa, hanem egy, jól megtermett, totyogós, fehér tollú,: sárgacsörű kacsát küldene 'a Vasvármegye, leg­alább annyi hasznunk lenne, hogy jólakjunk be­lőle, míg most csak annyi az egész, hogy elmeren­günk azon, vájjon mi’ lenne, ha válóban ttgyj lenne, hogy Zalaegerszegnek gázhasználatra módja (lenne és a szemfüles kollegánk nem Nagykanizsát kereszteli el Zalaegerszegnek. Itt találtam meg, kedves Olvasóim, az első zalai vonatkozású nyári kacsát! Ami mindannyi- ónknak csak szívfájdalmat okoz, mert ebből is láthatjuk, hog}- Nagykanizsa mennyivel előbbre van, mint a megye székhelye ... (sz) Zalaegerszeg megyei város polgármesterétől, VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY Zalaegerszeg m. város szeretetháza részére folyó évi augusztus hó 1-től számítandó' 1 évi időtartamra szükséges 1. hús, zsír és hentesárú, 2. kenyér, zsemlye, 3. tej-szállításra és 4. a borbély munkákra nyilvános versenytár­gyalást hirdetek. s A hús, zsír és .hentesárukra, valamint y kenyérre és zsemlyére tett ajánlatban az érvény­ben lévő egységárakból adható százalékos ár-» engedményt js fel kell tüntetni. A tejre vonatkozó ajánlat ugyancsak a szá­zalékos árengedmény feltüntetésével, míg a bor- borbélymunkákra vonatkozó ajánlat havi átalány­összegben adandó meg. Az ajánlatokat zárt borítékban folyó hó 30-án déli 12 óráig kell beadni u polgármesteri hivatal iktatóhivatalába. Zalaegerszeg, 1943. július 22. Polgármester. JOevente és Sport _.__ ‘ i Fa rkas és Sftefanecz indult tegnap az egyesületi bajnok« ságok 3. forduléján Székesfehérváron rendezlek az egyesületi baj­nokságok 3 fordulóját, melyen a Move két at­létája, Farkas és Stel'anecz jó helyezéseket értek el. Részletes eredmények: 100 m. 4. Farkas 11$ mp. (ellenszél), 400 m. 4. Stel'anecz 57.6 (cllenszél). Meglepetés ennek a kezdő atlétának jó helyezése, annál is inkább, mert csak másfél hónapja dol­gozik és ez iaz első komoly versenye, amelyen a kerület legjobbjaival kellett megküzdenie. Ha szor­galmasan dolgozik, igen jó atléta lesz. Magasugrás: 6. Farkas 160 cm.( 165-tel nyer­ték a magast.) Rúdugrás nem volt. . . ... . ..... a Eldöntetlen a Csáktornya— Zalaegerszeg városok közötti sakk-mérkőzés Zalaegerszegi Baross—Csáktornyái Sakk Kör 4:4« Tegnap délután rendezték meg megyénkben az év első városok közötti sakk versenyét. A zala­egerszegi Baross Sakk Kör versenyzői látogattak el Csáktornyára, hogy az ottani kitűnő sakkod zókkal barátságos mérkőzést játszanak. Csáktor­nyán a sakk hívei nagy érdeklődést tanúsítottak] a verseny iránt és komoly előkészület előzte meg az összecsapást. A zalaegerszegi csapat az álta­lunk már ismertetett összeállításban érkezett Csák­tornyára, hogy lebonyolítsa első komoly versenyét. Az első mérkőzések után inkább a tiazai csapat győzelmét lehetett volna várni és a fáradj! vendégcsapat nehezen tudott jó eredményi el-» járni, a kitűnő Csáktornyái sakkozók ellen. A zalaegerszegi sakkozók első vidéki szerep­lése kitűnő eredményt hozott. ) ( f Nagytudású és komoly sakkozók elten játszottak a zalaegerszegi Baross Sakk Kör válogatottjai és szép küzdelemben { döntetlen eredményt harcollak ki. Ez az eredmény a Sakk Kör néhány hónapos múltja után mLndannyiónkat örömmel és büszke­séggel tölt el és reméljük, a jövő hónapban, ami­kor a visszavágó mérkőzés megrendezésére itt, Zalaegerszegen sor kerül, még erősebb és na­gyobb felkészültségű csapatot tud kiállítani a Ba­ross sakk-gárdája, amely nemcsak .döntetlen ered­ményt harcol ki, hanem a győzelmet is megszerzi- Az első három táblán többi versenyzőink a jobban kondicionált Bendejával, Bencével és Takáccsal szemben a «győzelmet nem tudták meg­szerezni. Nyomtatványban Papíráruban Könyvekben Kegyszerekben I N Y I, hírszolgálatban, elevenségben, színességben pedig a Zalamegvei Újság mindenkor vezet. J u

Next

/
Oldalképek
Tartalom