Zalamegyei Ujság, 1943. július-szeptember (26. évfolyam, 145-221. szám)

1943-07-08 / 151. szám

MLAMEGYEI ÚJSÁG 1943. július 8 B. ^ ©Tíapi Sired • — Áthelyezések a zalai Szent Benedek rendben. Kelemen Krizosztom pannonhalmi fő- (apát, a Szent Benedek-rend zalai vonatkozásai­ban a következő áthelyezéseket rendelte el: Tihanyban Tihanyi Miklós nyugalomba vonult, míg Zalaapátiban Holi er Lipót segéd lelkész, hitoktató, házgondnok lett. — Miért szükséges a polgármesterlielyet- tesi megbízatás V Tegnapi lapszámunkban már röviden megírtuk, hogy a polgármester a mai, pénzügyi és jogügyi bizottság elé érdekes ja­vaslattal jön, amelyben dr. Betlehem József aljegyzőnek a polgármesteri ^teendőkkel való megbízatását javasolja. Az üggyel kapcsola­tosan kérdést intéztünk dr. Milcula Szigfrid polgármesterhelyetteshez, aki az üggyel kap­csolatosan a következőket mondotta: »Az én állandó helyettesem, dr. Lendvay Lajos ta­nácsnok, aki az utóbbi időben többször bete­geskedett egy-egy rövid ideig. Viszont az is megtörtént, hogy váratlanul nekem is el kel­lett utazni betegsége alatt ugyanakkor, ami­kor a polgármester űr sem volt hivatalában, így aztán az a visszás helyzet adódott ei!(ő, hogy nem volt, aki utalványozza a munkabé­reket. Hogy tehát ilyen eset elő ne fordul-; hasson; szükség van arra, hogy a városi aljegy­zőt polgármesterhelyettesi jogkörrel ruházza fel a pénzügyi és jogügyi bizottság, illetve a képviselőtestület, hogy jogában álljon neki is! utalványokat távollétükben aláírni. — Névmagyarosítás. Lipics Ferenc ta­polcai repülőőrmester családi nevét belügy­miniszteri engedéllyel Légrádi-ra változtatta. — Jóváhagyás. A tankerületi kir. főigaz­gató Farkas Béla botfai községi tanítónak a kemendoUári községi iskolához való válasz­tását tudomásulvette. — Őrizetbevettek egy kiskanjzsai pénz­beszedőt. Többen feljelentést tettek a kis- kanizsai rendőrségen, hogy szokatlanul nagy villanyszámlákat kézbesítenek ki számukra. A nyomozás megállapította, hogy a számlákon utólagos beírások vannak, amiért azonnal elő­állították Rosenfeld József kerületi pénzbe­szedőt, aki tagadja a bűncselekményt. Egy­előre őrizetbevették. — Internáltak egy kijelölt fonalnagyke­reskedőt. A nagykanizsai rendőrkapitányság is­mét nagy munkába kezdett. Bizalmas érte­sítés alapján ugyanis megindította a nyomo­zást egy budapesti kiküldött szakértővel Tar­ján Ferenc kijelölt fonalnagykereskedő ügyé­ben. Mint megállapítást nyert, a nagykeres­kedő 230.000 pengő értékű fonalat vont el a bejelentési kötelezettség alól és ezáltal a ka­tonaságot súlyosan megkárosította. A rend­őrség .ezzel az üggyel kapcsolatosan széles-' körű nyomozást vezetett be és azonnal in­ternáló határozatot hozott Tarján ellen. Nagy­kanizsán számolnak azzal, hogy a kijelölt ke­reskedő visszaélései továbbdagadnak. — Divatos női ruhák, blúzok, szoknyák, gyermekruhák nagy választékban találhatók a Schütz Áruház ruhaosztályán. FERENCJÓZSEF KESERŰ VIZ — Fáraóék bevomijltak! Ila valamelyik Rákóczi-utcai lakos ina reggel fél 7 óra táj­ban felnyitotta a' szemeit és kitekintett az utcára, fura látványban volt része. Ugyanis több, fiatal, markos rendőr kísérete mellett tarka fáraó-sereg ballagott a rendőrkapitány­ság felé. Petőfi »Cigánykaraván«-ja jutott eszembe, amikor hirtelen megláttam a sok morét, amint a rendőrkordon között, lehor- gasztott fővel ballagtak. (Elől szép négyes- sorban mentek a férfiak, aztán meg a nők, szintén négyes sorban. Érdemes lett volna egy festőnek végignézni azt a színes látványossá­got, amit a sok cigányasszony nyújtott. 11 sorban vonultak' négyesével, no meg ittrott a karjukon is cipelték a rajkókat, hogy nagyobb elnézést tanúsítson velük szemben a »nagy­ságos rendér úr«. (Mint értesülünk, a de- tektívcsoport az utóbbi időben elszaporodott lopások miatt kénytelen volt az egész fáraó-- népséget bevonultatni a rendőrségi palotába, hogy megfelelő beismerő nyilatkozattételre szo­rítsák valamennyit. Természetesen azokat, akikkel szemben nem volt gyanúok, hamarosan szabadonbocsátották, de akadt olyan is, akit ottfelejtettek a kapitányságon, hogy bizalma­sabban értekezzenek vele, bizonyos eltűnt hol­mik irányában. — Reméljük, egyrészük az internálótábort nem kerüli el, mert néha való­sággal nyüzsögnek a városban, úgy megro­hanják az utcákat. — Kézzel fonott, szövött és festett, tiszta kenderárúk szép színekben érkeztek a Schutz Árúházba. Női és férfi kabátkára, shortra, va­lamint bútorszövetre alkalmas tarka mintá­zatban. Schütz Árúház. — Emésztési zavarok következtében ke­letkezett bőrkiütések sok esetben hamarabb el­múlnak, ha bélműködésünket reggelenként éh- gyomora egy-egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvízzel rendezzük. Kérdezze meg orvosát! effiá dió-műsor Állandó napi műsor: 6.40: Torna. Hírek. Közlemények. Hang­lemezek. 10: Hírek. 11.10: Nemzetközi víz- Jelzőszolgálat. 12: Déli harangszó. Fohász. Him nusz. 12.40: Hírek. 13.20: Idő jelzés és víz, állásjelentés. 14.30: Hírek. 14.45: Műsorismer­tetés. 15: Árfolyamhírek, piaciárak, élelmi­szerárak. 16.20: Hírek német, román, szlo­vák és ruszin nyelven. 16.45: Időjelzés, hí­rek. 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 18.501 Hírek. 21.40: Hírek,sport - és ló verseny ered­mények. 23.45: Hírek. PÉNTEK. Július 9. ( 10.15: Operarészletek. 11.15: Folyamerők szalonzenekara. 11.40: Felolvasás . 12.10: A Rádiózenekar műsorából. 13.30: Honvédeink üzennek. 14.00: Tánczene. 15.05: Budapesti kórus . 15.30: »Földalatti vadvizek a Biharban « Előadás. 1.00: Balázs Gyula dr. magyar aotákat, zongorázik. 17.00: Rendőrzenekar. 18.00: Német hallgatóinknak. 18.20: Indulók. 18.40: Sportközlemények. 19.00: Letűnt századok magyar zenéje. 19.55: Illyés Gyula verseiből ad elő. 20.10: Táncoljunk, nevessünk. 21.00: Előadás. 21.10: Cigányzene. 22.10: Szórakoztató zene. 23.00: Csajkovszkij: IV .szimfónia. Címadományozások, kineve­zések, előléptetések és áthelyezések a bel- és igazságügyi tárcáknál A Kormányzó az igazságügyi miniszter! előterjesztésére dr. Gosztonyi Ferenc zala­egerszegi kir. törvényszéki titkárt a Csáktor­nyái, dr. Paksa Jenő zalaegerszegi törvény- széki titkárt pedig az alsólendvai, dr. Büki Géza bicskei járásbírósági titkárt pedig a le- tenyei kir. járásbírósághoz kir. járásbírákká dr. Bene László nagykanizsai törvényszéki tit­kárt pedig a veszprémi kir. ügyészséghez ügyésszé, Tölgyesi László zalaegerszegi telek­könyvvezetőnek a VIII. fizetési osztály jel­legét, Farkasovszky Mária zalaegerszegi kir. törvényszéki irodatisztnek az irodafőtiszti cí­met és jelleget, a belügyminiszter előterjesz­tésére dr. Csertő István zalaapáti körorvos­inak pedig a VII. fizetési osztály jellegét ado­mányozta. Az igazságügyi miniszter dr. Arany Jó­zsef és dr. Szende István nagykanizsai kir. törvényszéki, dr. Bajnai József kir. járásbíró­sági és dr. Bojt István nagykanizsai kir. já­rásbírósági aljegyzőket jegyzőkké, dr. Tur- csányi-Sipos Tibor zalaegerszegi kir. járás­bírósági és dr. Kiss Zsolt ugyancsak zala­egerszegi kir. járásbírósági joggyakornokokat jelenlegi állomáshelyükön való meghagyásuk! ímellett, dr. Sőnen Lajos szombathelyi tan­ügyi segédtitkárt pedig a nagykanizsai kir. törvényszékhez bírósági aljegyzőkké, dr. Pallér Kálmán alsólendvai, dr. Gelencsér Mihály keszthelyi lakosokat pedig a győri és pécsi íté­lőtáblák kerületébe joggyakornokokká nevezte ki. Az igazságügyi irodaszemélyzet körében Mód Jenő VIII. fizetési osztály jellegével fel­ruházott alsólendvai telekkönyvvezető valóság­ban a VIII. fizetési osztályt, Pálfai Já;nofl( IX. fizetési osztály jellegével felruházott te­lekkönyvvezető pedig a valóságban a IX. fi­zetési osztályt kapták meg a minisztertől. Az igazságügyminiszter Talián András zalaszent- gróti kar. járásbírósági és Rozs Ferenc nagy- kanizsai kir. ügyészségi díjnokokat helyükön való meghag}rás mellett segédhivatali gyakor­nokokká nevezte ki, '.Varró Béla nagykanizsai, Soós Imre letenyei kir. járásbírósági és Lukács Miklós zalaegerszegi kir. törvényszéki díjno- lcbk kezelők lettek. .Szalai Béla tapolcai II, o. járásbírósági altiszt I. o. altiszt lett. Török Gyula zalaegerszegi törvényszéki kisegítőal­tisztet II. o. altisztté nevezték ki. Ugyan­csak I. o. altiszt lett Bécs József zalaegerszegi kir. törvényszéki altiszt is. Az igazságügyminiszter dr. Birkás Géza nagykanizsai kir. ügyészt a szombathelyi kir. ügyészséghez helyezte át. Apróságok a nagyvilágból A nap a legújabb kutatások szerint mint­egy 170.000 kilométerrel távolabb van föl­dünktől, mint ahogy eddig feltételezték. A napnak a földtől való távolsága a tudomány mai állása szerint kereken 149.7 millió kiló­méiért tesz ki. Az óriási bálnának olyan szűk torka van, hogy egyszerre legfeljebb csak két átlagos nagyságút beringet tud lenyelni. Amiál cso­dálatosabb ezzel szemben, hogy milyen ha­talmas mennyiségű halat fogyaszt egyetlen »ét­kezésre«. Egy 18 méter hosszú és ezer méter- mázsa súlyú bálna gyomrában egyszer 12,000- hering maradványát találták meg, a jóétvá­gyú állatnak tehát nem kevesebbszer, mint hatezerszer kellett egymásután nyelnie, amíg ezt az adagot bekebelezhette. A legújabb német kutatások szerint a lucerna emberi táplálékul is kitűnően alkal­mas. A lucerna levelei 8.1 százalékos fehérje- tartalmukkal táplálóbbak legtöbb ismert fő-,

Next

/
Oldalképek
Tartalom