Zalamegyei Ujság, 1943. április-június (26. évfolyam, 73-144. szám)

1943-06-10 / 130. szám

ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1943. június 10. — A szí> betegségek és az éré! m eszesed és kezelésében gyakran kitűnő szolgálatot tesz a természetes «Ferenc József» keserűvíz az­által, hogy már egy léi pohárral hévévé is minden erőlködés nélkül igen könnyiű szék­letétet biztosít és az anyagcsere-forgalmat jó­tékonyan befolyásolja. Kérdezze meg orvo­sát ! — Női honvédelmi délután. A női ön­kéntes honvédelmi munkaszervezet helyi meg­bízottja, folyó hó 13-án délután 18 órai kez­dettel a Kultúrházban műsoros női honvédelmi délutánt rendez. Tekintettel a hazafias meg­mozdulásra, szíves megjelenést kér a rende­zőség. Belépődíj nincsen. — Egyhónapi fogházat kapott a fenyegető asszony. Szabó Károlyné zalaszentgróti asszony még a múlt év decemberében fenyegető le­velet küldött Edőcs Ferenc kisgörbői gazdál­kodónak. Ebben a levélben ielövéssel fenye­gette meg a gazdát, ha nem adja vissza,, a szerinte, apósától jogtalanul, Erdőcsékre át­írt egy hold földet. Feljelentés folytán a zala­egerszegi ügyészség zsarolás bűntettének kí­sérlete címén adott ki vádiratot Szabóné el­len. A keddi tárgyaláson kitudódott az is, hogy Edőcs vétel útján szerezte meg Szabóné apósától a vitás ingatlant. A fenyegetőző asz- szony zsarolás kísérletéért egyhónapi fogház­büntetést kapott. Az ítélet jogerős. Nők tiszta teintjúket gyakran csak annak köszönhetik, hogy figyelmet fordítanak emésztésükre. Legyen az emésztésének %. V*'l szabályozója: \ i — A szcllőzőlyukon mászott be a tolvaj. Nemrégen a nagykanizsai kir. törvényszék 6 hónapra ítélte különböző lopásokért Mezga Dezső damásai legényt. Időközben kiderült, hogy egy alkalommal éjjel fél 11 órakor Tóth Mátyás damásai gazda házába is behatolt. Meziga felmászott a padlásra és a szellőző- lyukon leereszkedett a házba, ahonnan kü­lönféle értékes holmikat elvitt. Ezt az ügyét most tárgyalta a törvényszék és újabb hat hónapra ítélte a tolvaj legényt. — Nagy választékban találhatók kisrnkák, szoknyák, blúzok, leányka- és fiú ruhák, kulin női ruhaosztályunkon. Schütz Árúház. — A zalaegerszegi kir. törvényszék íté­letei- Magyar Imre csonkahegyháti földműves ez év tavaszán az elsőrendű rétiszénát a má zsánkénti 6 pengő helyett 20 pengőért árú- sította. Árdrágítást vétségéért vonta felelős­ségre a törvényszék. Jogerős büntetése 50 'pengő pénzbüntetés. — Szlatinszky József al~ sólendvai születésű cipészsegéd ez év márciusá­ban Szenti ászló községben egy cipésztől cipő- bőröket, Pörneczy József földbirtokostól pedig egy kerékpárt lopott el. A tolvaj iparossegédet a törvényszék most jogerősen hét havi börtön­büntetéssel sújtotta. — A színházi események szakavatott és bű tükre a Film-Színház-Iredalom. J&euente Sport Utolsó bajnoki küzdelemre készülnek a Move játékosok Vasárnap játsza a helybeli MOVE lab­darugó csapata az idei szezon ulolsó mérkő­zését. A piros-feketék az edzésen teljes szám­ban résztvettek és a nézők megállapítása sze­rint a csapat jó kondíciója arra enged követ­keztetni, hogy a Kinizsitől mindkét pontot a honi pályán elveszi. \ Hisszük, hogy a magára talált csapat az elmúlt hetek jó eredményeihez hasonlóan most is szép sportot nyújt és bebiztosítja helyét az NB be való jutáshoz. \ zalaegerszegi kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság. ~i 089/1943. tk. szám. HIRDETMÉNY •A m. kir. igazságügyminisztérium folyó évi március hó 17-én kelt 22.980/1943. I. M. sz. rendélete és a m. kir. minisztériumnak egyes községek törvénykezési átcsatolása tár­gyában kiadott 1680/1943. M. E. sz. határozata alapján a zalaegerszegi kir. járásbíróság te­rületéből az alsólendvai kir. járásbíróság terü­letéhez átcsatolta: Alsószenterzséhet, Bagdad, Bárszentmihályfa, Belsősárd, Bödeháza, Cseszt- reg, Felsőszenterzséhet, Gáborjárrháza, Gosz- tola, Kálócfa, Kerkabarabás, Kerkakútas, Ker- kanémetf alu, Kerkapéntekf alu, Kerkaú j fal u, Kozmadomja, Ivülsősárd, Lendvadedes, Lend- vajakalyfa, Lenti, Lentikápolna. Lentiszombat­hely, Magyarföld, Máhomfa, Márokföld, Mu- mor, Nemesncp, Pórszombat, Bamocsa, Rész­nek, Rédics, Szenígyörgy völgy. Szíj ártóháza, Zalabaksa, Zalaszombatfa községeket a hoz­zájuk tartozó pusztákkal és egyéb lakott ré­szekkel együtt. Ezt a telekkönyvi hatóság azzal az érte­sítéssel teszi közhírré, hogy a felsorolt közsé­gek telek jegyzőkönyveit a zalaegerszegi te­lekkönyvi hatóság már csak 1943. június hó 30. napjáig fogja kezelni, 1943. július 1. napjától kezdve a felsorolt összes községek telek jegyzőkönyveit pedig már az alsólendvai kir. járásbíróság fogja vezetni.-A jogkereső közönség figyelmét a telek­könyvi hatóság felhívja, hogy az említett köz­ségek telekkönyveire vonatkozó mindennemű kérvény és megkeresés 1943. június hó 30-ig bezárólag a zalaegerszegi kir. telekkönyvi ha­tóságnál, 1943. július hó 1. napjától kezdődően pedig az alsólendvai telekkönyvi hatóságnál, mint illetékes telekkönyvi hatóságnál nyúj­tandó be. A hirdetményt az érdekelt községek elöl­járóságaival közli azzal, hogy a községben a7 átcsatolás a szokott módon közhírré teendő, a képviselőtestület ülésében kihirdetendő. A zalaegerszegi és az alsólendvai kir. járásbíró­ság, mint telekkönyvi hatóság hirdetési táb­lájára kifüggesztendő, dr. Telman Sándor, dr. Samassa János zalaegerszegi, dr. Széli György alsólendvai kir. közjegyzőket, a zalaegerszegi ügyvédi kamarát, a szombathelyi közjegyzői kamarát, a novai kir. adóhivatalt, a zala­egerszegi adóhivatalt, a zalaegerszegi kir. pénzügyigazgatóságot, az alsólendvai kir. já­rásbíróság elnökét, az alsólendvai járás fő- szolgabíráját és Zala vármegye alispánját ér­tesíti . A Zalaaegerszegen megjelenő helyi lapok­ban, a Budapesti Közlöny-ben, a Muraszom­batban megjelenő »Muraszombat és VidékeC és végül a Csáktornyán megjelenő »Mura­köz« című lapban egy ízben közétenni ren­deli. Zalaegerszeg, 1943. évi június hó 1. nap­j an­ile dry M5kh»s, a kir. járásbíróság elnöke. A kiadmány hiteléül: Oszlányi Mihály sk. te­lekkönyvvezető. P. II. ZALAMEGYI ÚJSÁG (Politikai napilap) Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon: 128. Előfizetés: egy hóra 2.50, negyedévre 7.29 P, Hirdetések díjszabás s»erint. Poatatabarékpéiiztári cekkszámla: 49.368. Felelés kiadó: GAÁL ISTVÁN cTkdóió-műsor Állandó napi műsor: 6.40: Torna. Hírek. Közlemények. Hang» lemezek. 10: Hírek. 11.10: Nemzetközi víz-* jelzőszolgálat. 12: Déli harangszó. Fohász. Hím» nusz. 12.40: Hírek. 13.20: Időjelzés és víz 4 állásjeientes. 14.30: Hírek. 14.45: Műsorismer­tetés. 15: Árfolyamhírek, piaciárak, élelmi-« szerárak. 16.20: Hírek német, román, szlo-* vák és ruszin nyelven. 16.45: Időjelzés, hí» rek. 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 18.50* Hírek. 21.40: Hírek,sport-cs lóversenyered­mények. 23.45: Hírek. ' i PÉNTEK, június 11. Zenekari művek. Hegedűszámok. Orvosi előadás. Szalonzene. Honvédeink üzennek. Cigányzene. Rádiózenekar. i Ifjúsági rádió. Indulók. ; Rádiózenekar. Sportközlemények. Német hallgatóinknak. Magyar ének — magyar lélek. Válasz a légoltalom gyakori kér­10.15: 11.15: 11.40: 12.10: 13.30: 14.00: í I 15.05: 15.30: 16.00: 17.00: 17.50: 18.00: 18.20: 19.00: déseire. flSf.15: 19.40: 20.05: élén. 22.10: 23.00: Spanyol dalok. Verseket mond Sennvei Vera. Neves karmesterek, híres zenekarok Cigányzene. Séta operettországban. cAprófiiróetésefi Az üzlet, az ipar és a mai kereskedelmi élet lelke a hirdetés. Hirdesse minden el­adni-, vagy vennivalóját a Zalamegyei Új­ságban. Antiquorus könyveket vásárol a Göcseji Egyesület. Négyközépiskolát végzett fiút tanulónak felvesz a Zrinyi-nyomda. Újságkihordót június 15-re felvesz a Zala­megyei Újság kiadóhivatala. AUTÓBUSZ MENETREND Érvényes 1943. május 17-től. 14*45 15.17 Í5*20 15*45 17 40 1750 Zalaegerszag—Keszthely Zalaegerszeg Széchenyi-tér é Bak Hangya szövetkezet i, Bak Hangya szövetkezet é Zalaszentmihály—Pacsa p. u. i, Keszthely Hungária szálló i Keszthely pályaudvar 10*00 ©•28 9*26 9*00 7*25 i. —*— 17*25 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. ; < 'Vf 17 05 17*57 é. Bak Hangya szövetkezet i. 16*33 8*10 i. Bak Hangya szövetkezet é. 1631 8 55 é. Zalaszentmihály—Pacsa pu . i. 16C5 10*45 é. Keszthely Hungária szálló i. 1405 10*55 é. Keszthely pu. i. —•— Bak—Nova. 8*35 i. Bak pályaudvar L 13*15 9*30 i. Bak Hangya szövetkezet é. 13*10 10*10 é. Nova i. 12*30 |5’4(J i. Bak pályaudvar é. 655 15 45 i. Bak Hangya szövetkezet i. 6*50 16*25 é. Nova i. 6*10 17*25 17*57 18*19 19*50 14*20 14*58 Zalaegerszeg—Szcnta dórján, i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. é. Bak Hangya szövetkezet é. é. Söjtör Búza-vendéglő i. é. Szentadorján i. i. Bak Hangya szövetkezet é. Söjtör Buza-vendéglő é. i. 700 6.42 5 10 15*20 15*05 Kéiszült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széchenyi-tór 4. Nyomdabcrlő: Gaal István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom