Zalamegyei Ujság, 1943. április-június (26. évfolyam, 73-144. szám)

1943-06-30 / 144. szám

Boose megkezdte a hindu katonák toborzását — Török lap szerint Anglia legyőzésének veszélye még fennáll — Olaszország felkészült az esetleges partraszállásra — Élelmiszerhiány van Amerikában — Újabb ötvenezer ember lépett sztrájkba A Magyar Távirati Iroda jelenti: A keleti hadszíntéren a kubáni hídfő vi­dékének középső és ész’aki szakaszán nagyobb csatározásokra került sor. Tegnap élénkehb volt a hareitevékenység. A légierőt csak ki­sebb mértékben vetették harcba. Német harci- és ztihaxióbombázo repülő­gépek rendszeresen folytatták a vasúti hálózat szétrombol ás át. Egy német tengeralattjáró a Földközi- tenger nyugati részén erősen biztosított hadi­hajó-kötelékeket támadott meg. 1 cirkálót és egy másik hajóegységet, amelynek vízkiszo­rítóképessége 9860 tonna ys személyzetének száma 750 ember, súlyosan megrongált. Fjegy ­(MTI) A Német Távirati Iroda tokiói] értesülés szerint közli, hogy Boose a rádiói útján üzenetet intézett Kelet-Azsiában élő faj- testvéreihez, hogy jelentkezzenek önként mincl­verzete 9 darab 15.2, továbbá 8.2 és 4.7 cm-es ágyú és 8 géppuska. 4 torpedóvetőcső is állt rendelkezésére. A fedélzetén 2 repülőgépet is vihetett magával. Berlin részleteket közöl a kölni, újabb brit bomhatámadásról. A britek, mint írják, a repesz- és gyújtóbombák 10.000-eit dobták le a városra. Megsemmisült a kölni városi ta­nácsépület, valamint a (Városháza is. Nagy] a kár a kölni székesegyházban is. A bombák a templom belső részén robbantak fel, ahol nagy pusztítást vittek véghez. Német részről a kölni dóm lebombázá­sával kapcsolatosan megjegyzik, hogy nem ér­kezett el a megtorlás ideje. azok, akik alkalmasak katonai szolgálatra. A japán kormány kész segítséget nyújtani, de elsősorban a hinduknak maguknak kell ki­vívni szabadságukat. Isztambul. Az egyik török lap szerint, bár Anglia minden elképzelhető! megtesz a szállításokra, legyőzésének lehetősége az ed­diginél semmivel sem kevesebb. Kóma. Pasolini miniszter kijelentette* hogy Olaszország készen áll minden eshető­ségre. Ha Olaszország területére teszi, az el­lenség a lábát, azt már csak halva hagy-' hatja el. —o— Budapest- A Magyarországon tartózkodó! spanyol lapszerkesztők tisztelő látogatást tel­tek Antal István propaganda-miniszternél. A sajtófőnöknél tett látogatás után a miniszter­elnök fogadta kihallgatáson a szerkesztőket a* Sándor-palotában. m / • Madrid. Spanyolországban, egy város ál­lomásán robbanás történt. Két lőszerre] meg­rakott vasúti kocsi felrobbant. A robbanási nagy kárt okozott a városban. Sokan súlyosan! megsebesültek. : Éhínség fenyegeti Dél-Omerikát? Boose hadsereget toboroz (MTI) Buenos-airesi jelentés alapján köz- lik, hogy az északamerikai Laaso beutazta! Dél-Amerika legnagyobb részét. Útjáról haza­térve kijelentette, hogy Dél-Amerikában nagy az élelmiszerhiány. Az élelmiszer-készleteket^ felélték és a Jcereskedők nem tudnak új kész­leteket beszerezni. A délamerikai állámoknak bele kell törődniök abba, hogy először a had­sereget kel ellátni élelemmel. ■ . —o— Berlin- Az amerikai és angol légierő az elmúlt 24 óra alatt a Német- és Olaszország elleni támadásban 61. repülőgépet veszít étig Leginkább négymotoros repülőgépek vesztek! el. A kölni bombázás alkalmával 28 négy­motoros repülőgépet lőttek le a német éjt- szakai vadászok. Légitámadás Livornó és Pantelleria ellen (MTI) Az észak-olaszországi Livorno egy hónappal ezelőtt szenvedte el az első bomba­támadást, közli a Giomale d’ Itália tudósítása! alapján a Német Távirati Iroda. A második! bombatámadás sokkal hevesebb volt az első­nél. A város az első es második bombátámadás közötti időben lassan 'visszakapta megszokott külsejét. A második bombatámadás délelőtt 11 órakor kezdődött meg. Az amerikai bom­bázók nagyon magasan repültek és ígv nem tudták kiszemelt célpontokra dobni bombái­kat. A támadás lóereje a város középső pontja felé irányult. Főként a pályaudvar és kor­nyéke szenvedett sokat. > Népiét b arcirepül őgépek több hullámban Bombázták Pantelleria kikötőberendezéseit. A kikötőben horgonyzó gőzösök és teherhajók közül 4 hajót olyan súlyos találat ért, hogy; elveszésükkel számolni lehet. Pantelleria repülőterén a német gépek nagy károkat okoztak. 11 repülőgép elpusztult. röviden Washington. Amszterdamon keresztül ér­kező jelentések szerint újabban ismét 57 ezer ember hagyta abba a munkát USA-ban. — Ugyancsak innen származó hírek szerint Roose­velt kísérletet tesz Sztálin és Lengyelország közötti közeledésre. Vichy. A párisi rendőrfelügyelő ellen me­rényletet követtek el. A merényletet akkor, hajtották végre, amikor a rendőr felügy elő la­kásáról hivatalába ment. A merénylő kerék­párral menekült el.Közelebbi részleteket még nem közöltek. Tokió. A japán földművelésügyi miniszter! azt íűondótta, hogy kitűnő termés lesz az; egész japán szigetcsoport területén. Róma. III. Viktor EmánueJ olasz király és császár meglátogatta a sebesült katonákat és hosszasan elbeszélgetett velük. —©— Ara: 10 fillér. Níi ki m il i mm ideit. lEltnlil Hi i hi in MIM hwsolaii Mini

Next

/
Oldalképek
Tartalom