Zalamegyei Ujság, 1943. április-június (26. évfolyam, 73-144. szám)

1943-06-26 / 142. szám

1943. június 26. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 7. c71 api fiireti '\ 7~*~ — A Jézus Szíve ferences plébánia úr­napi körmenete. Mint már jeleztük, június 27-én, vasárnap tartják az úmapi körmenetet a ferencesek. A plébánia ezúton szeretettel kéri a kedves híveket, hogy minél többen vegyenek részt azon. Ezen a napon reggel 7, 8, 9 órakor csendes szentmisék, 10 órakor ünnepélyes nagymise és utána a szokott út­irányban (Rákóczi-, Jókai-, Virág Benedek- Verbőczy-utca) lesz a körmenet. A körmenct sorrendje: kereszt, két piros zászló, iskolás, fiúk és leányok, egerszeg- és ebergényhegyi leányok fehér zászlóval, középiskolás fiúk, le­ventezenekar, Leventék, hajadonok, férfiak, rendőrség, tűzoltók, énekesek, levente dísz­század, ferences harmadrend, virághintők, pa­pok, szentség, hatóságok, képviselőtestület és a nép. A plébánia kéri a kedves híveket, hogy kátolikus hívekhez illően viselkedjenek, imád­kozzanak és énekeljenek. — Liturgikus mise-próba jesz kedden, szerdán és csütörtökön este 6 órakor a Mária - MagdoLna templomban. Az elnökség kér; a Szociális Missziótársulat tanait, hogy teljes számban jelenjenek meg. — A polgármester felhívása. Felhívom a város háztulajdonosait, hogy folyó hó 27-én, vasárnap Szent László király emlékezetére há­zaikat lobogózzák fel. — Kirándulás. A Notre Dame zárda pol­gári iskolájának negyedik osztálya kirándulást rendezett Sümegre, amelynek során megtekin­tették Sümeg nevezetességeit. — Ma disznótoros vacsora ésv kertmeg- íivító a Gosztonyiban. van az ideje a szokásos tisztogató kúrának. A Darmol hashajtót milliók használják, mert hatása kitűnő. Hasz­nálata után az ember mintha újjá születne. Használja,, mert önnek is segít! — Ma új műsort mutat be a Donnert­cirkusz. Tegnap este a közlekedési viszonyok miatt nem érkeztek meg a Donnert-církusz vendég-artistái, s igy a szombat esti elő -1 adáson kerül bemutatásra az új műsor. — Pénteken egy ebként két helybeli fiú kiállott a medvével birkózni. A legkisebbiket le is győzte, arrfiért a hűszpengős 'díjat azonnal meg is kapta. Úgy értesülünk, hogy esténként felváltva birkóznak a medvékkel városunk vál­lalkozó: szellemű if jai. — Ki tud róla? Felkérem mindazokat a zalai,v 17-es bajtársakat, akik fiam, Kaufmann Ervin karp. tizedessel a Don-menti utóvédharcokban 1943. január és február hónapokban resztvettek és hol­létéről vagy sorsáról közelebbit tudnak, tábori postaszám 219/123., értesítsenek engem. Címem: Kaufmann István műsz. ellenőr Budapest, Magyar Optikai Művek, XI., Csörsz-utca 35—49a. — Jöjjön el július 2-án a Kultúi házba Jézus Szíve ünnepélyére. I — Eredmények a női szaktanfolyamon. A Zalaegerszegi Társulati Egyéves Női Kereske­delmi szaktanfolyam vizsgái pénteken zajlot­tak le, amelyen 4 jelesen végzett: Kertay E., Kertay M., Petro vies E. és Vass 11. 15 tanulólány jól végzett, á többi elégséges ered­ménnyel. — Szerencsétlenség. Molnár Jenő pakodi főmplnár kezét a szí j munka közben elkapta és összeroncsolta. Súlyos sérüléssel szállították a zalaegerszegi kórházba. A Szociális Missziótársulat műsora Az 1943. évi július hó 2-án, pénteken este fél 8 órakor tartandó Jé^ws Szíve ün­nepélyre a Kultúrházban. 1; ünnepi beszédet mond Sarlós Mihály hitoktató. , 2. Ének Jézus Szívéről. Énekli: dr. Rhédey Antalné. Zongorán kíséri: Ferenczy istvánné. 3. Versek. Szavalja: Vörös Ferenc. 4. Chopin: Gis-moll Polonaise. Zongorán előadja: Takáts Éva. 5. Melodráma. Szent Ferenc búcsúja édes­anyjától. Rövid párosjelenet. Előadják: Markó Erzsébet és Vörös György. 6. Ave Mária: M.L. Märchen. Énekli^ Ivánfi Jánosné, Zongorán kíséri: Gáspárné Ta­kács Dóra. 7. Eucharisztikus himnusz. Helyárak: I. hely 1.50, II. 1, Ili. 50 fillér. Állóhely 20 fillér. Helyrevezetés: érkezési sorrendben. Külön meghívót nerc* bocsátanak ki. Jegyek a Zrínyi könyvkereskedésben is kaphatók. Megható hálaadás Becsehelyen i A becsehelyi plébánia tűzharcos katoná megható módon köszönték meg a jó Istennek, hogy a harctérről ezer veszély között hazase- gitette őket. Űrnapján a 8 órai mise előtt testületileg a templom szentélyében állottak fel Evagelium után plébánosuk beszédet intézett hozzájuk. A szentbeszéd után fennhangon köszönték meg a jó Istennek, hogy a nehéz vérzivataros óráik­ban mellettük volt és a halál angyalának vil­logó kardját elhárította fejük fölül. ígéretet tet­tek, hogy ezentúl hálájuk kifejezéseképpen még hüebben akarják Istent és a Hazát szolgálni. A szentáldozáshoz mindnyájan közösen járul tak — Divatos női ruhák, blúzok, szoknyák, gyermekruhák nagy választékban találhatók a Schütz Árúház ruhaosztályán. — Az Uj Idők 26. számában Kárai Sán­dor, Gulácsy Irén, Bónvi Adorján, Zajzon Ádám, Harsányi Gréte, Koroda Miklós. Ormos Gerő, Kaposvári Szabó István, Harsányi Zsolt írásai szerepelnek. Egyes szám ára 80 fillér. — A Magyar Lányok legújabb számában Szentml- háiyine Szabó Mária, Péchy-Horváth Rezső, stb. írnak cikkeket. — Vonat elé vetette magát egv keszthelyi lány. A vörsi vasúti átjáró közelében Maver Jolán keszthelyi úrilány a vonat elé vetette magát. A fiatal lány vőlegénye Keszthelyen volt szabadságon, amikor elutazott, a lány annyira szívére vette, hogy kiszaladt a vő-, legénye vonata elé és a kerekek alá vetette magát. Öltözködjünk TÓTH GYŰL* úri ég női szabóságából Kész nöikabát és ruhaosztály Urídivat; és szöveteladás *— W — Feltűnő jó képesítő eredményiek a* Notre Dame zárda tanítónőképzőben. 18 kis­lány jelentkezett a zalaegerszegi Notre Dame zárda tanítónői képesítő vizsgáira. tMínd a 18 tanuló a legnagyobb felkészültségről tett tanú bizonyságot, amely ismételten kihangsú­lyozza, hogy női szerzetesrend nemcsak minden állami iskolával felveszi a versenyt, hanem meg is haladja azok eredményeit. Ugyanis1 18 jelölt 33 százaléka, 6 jelölt kitűnő képe­sítést nyert és pedig Barabás Ilona, Czapárv Éva, Földes Mária, Gonárj Ilona, Rákos Erzsé­bet és Szuly Katalin. Jelesen képesítést nyert 1, Németh Piroska, míg 8 jelölt jó és 4 elég­séges képesítést nyert. FIZESSEN ELŐ A ZALÁMIGYEI ÚJSÁGRA! | Mindenféle vadbőrt: szarvast, őzet, macskát, pézsmát, borzot, nyári rókát, nyalat (nyári házi- ! nyulaf is) a legmagasabb napi áron megveszek. j RADU DEZSŐ tímár j Zalaegerszeg, Berzsenyi Dániel-utca 55—57. sz. J — A színházi események szakavatott és hű tükre a Füm-Színház-Irodaloni. HIRDESSEN A ZALAMEGYEI ÚJSÁGBAN l Elveszett egy drapp-barna összetételű női kötöttkabát. A becsületes megtaláló illő ju­talmat kap. Cím a kiadóban. Nyomtatványban Papíráru ban Könyvekben Kegyszerekben I M Y I, hírszolgálatban, elevenségben, színességben pedig a mindenkor vezet Zalamegyei Újság

Next

/
Oldalképek
Tartalom