Zalamegyei Ujság, 1943. április-június (26. évfolyam, 73-144. szám)

1943-05-29 / 121. szám

ZALAMEGYEI ÚJSÁG

2.

J3ékemunka a front mögött

(Honvéd Haditudósító század Gallyas Ferenc főhadnagy)

Keleti hadszíntér, január hó.

Az éles szél vadul szembevágja a havat, amikor bundám köré még egy vastag pokrócot is takarok, hogy a lábam a gyékénycsizmában ne fázaon. Két három ótai ut szánkon, a mély hóban, éles téli széllel szemben komoly öltözködést tesz szükségessé. A folytonos hóesés miatt a mellékutat egyáltalán nem lehet látni, de kocsis ismerős már ezen a terepen. Neki köszönhető, hogy nem tévedünk el, de viszont 6 sem tehet róla, hogy néhányszor felfordulunk s hogy még többször úgy kell kiemelnünk a szánkót valami mélyedésből, amelyet mély hóban nem veszünk észre.

Végre mégis ott vagyunk az erdő aljában húzódó kis faluban. Voltaképen nem is olyan kicsi, mint amilyennek az első pillanatban hittem. Orosz jellegzetességgel a két sor ház elhúzódik csaknem három kilométer hosz- szuságban. Mindig a völgyben marad. Az er dős hegyoldal innen egyenesen a Donig húzódig. Ha felmegyünk a tetőre, az utakon

mindenütt sürü kocsi vagy menetoszlopokat Htunk, amelyek felett repülőgépek keringenek. Eltéved erre egy-egy orosz repülőgép is, a végtelen magasságban, csak olyankor bújik ki a felhők mögül, olyan mélyre azonban nem ereszkedik, hogy érdemes lenne rá megnyitani a tüzet

Ebben a faluban csend van és béke. A háborúnak alig látni valami nyomát. Az erdőben és az erdő szélén hatalmas orosz tankok szétlőtt állapotban, autóroncsok és alkatrészek, amelyekről már nem lehet megmondani, hogy mi volt valaha a rendeltetésük. Aránylag kevés magyar katona és sok orosz fogoly látható az egyetlen utón, amelynek két házsora a falut jelenti.

Az állomásparancsnokságon dr. Koszó György főhadnagyot találom, szegedi járásbiró, természetesen azonnal közös ismerősöket fe dezünk fel, egy kicsit beszélgetünk, aztán megmondom, hogy kit keresek. Hallottam egy hadapródról, aki rendkívül érdekes munkát végez ebben a faluban.

— Hát ez igaz, én csak két ([napja va1943. május 29.

— Hogyan megy az igénybevétel?

— Mindennap kihallgatást tartottam. Megjelent a sztaroszta, a milícia vezetője, az orvosnő, meg a tanítónők és a foglyok parancsnoka, egy orosz főhadnagy. Ezeknek megadtam mindig az eligazítást. Ment minden, mint a karikacsapás. Eleinte egy kicsit nehéz volt, de most már úgy forognak a kerekele, mintha esztendők óta mindig ezt csináltuk volna.

— Mennyi gabonát szállítottatok el eddig?

— Talán két vagonnal. De még sok van. Ha fel nem fedezem, eltűnt volna az utolsó szjemig.

— Tudsz-e még valami érdekességet mutatni?

Megint felülünk a szánkóra s néluinyf perc múlva ott vagyunk a — gőzfürdőben. Valódi, igazi, rendes gőzfürdő. Van benne öt: zuhanyzó csap is. hat komoly üst, amelyet forróvíz és gőz fejlesztésre használnak. Rendes, tiszta öltöző és a megfelelő személyzet, ismét a polgári lakosságból. A vizet kézi szivattyúval kapják. A hozzávaló alkatrészeket szintén itt találtam.

— Honnan vannak mindehhez a szakismereteid? Mi vagy civilben?

— Kántortaniíó a Bácskában. Katymáron.

Azt tudtam, hogy otthon a tanító a falu

mindenese, de hogy ennyi mindent tud, azt soha sem hittem volna, — gondolom mar ganiban.

—- Civilben én is nevelő vagyok, érdekel az iskola ügy is.

— Úgy nézz rám, hogy én vagyok a tanfelügyelő is, kineveztem magamat — mondja nevetve. -— Mindjárt, amikor idejöttem, feltűnt, hogy nagyon kevés gyerek jár az iskolába. Kiderült, hogy nem vezetnek mulasztási naplót. Mert az itt nincs előírva. Az járij iskolába, aki akart. Én aztán elrendeltem, hogy mulasztási naplót kell vezetni s azt be kell mutatni nekem. Hetenként megnézem s aki igazolatlanul mulaszt, annak szüleit a sztaroszta útján megbüntetem. Kizárom őket a munka lehetőségéből és így nem kapnak ennivalót sem. Most aztán tele van az iskola. Igaz, hogy a falu terhére a tanítónők fizetését is felemeltem. Mert annyi fizetésért, amennyijük volt, csak koldulni lehet. De most már folyik rendben a tanítás.

— Kíváncsi vagyok az iskolára.

— Mindjárt ott vagyunk. Kisablakos, rosszulvilágított, piszkos helyiség. Nyoma sincs benne a csinosságra törekvésnek. A tanítónő — idősebb asszony, olyan, mint nálunk a koldusasszony. Szánalmasan szegényes a ruházata. Közben Tarnóczay vizsgáztat egy kicsit. Jól beszél szerbül, ígv az orosz sem okoz neki nehézséget. Megdicséri a gyereküket, megköszöni a tanítónő munkáját és aztán belátogatunk a másik tanítónőhöz. Ennek tanítványai már hazamentek.

Micsoda szegénység... A fiatal tanítónőn nyoma sincs annak az ápoltsagnak, amelyet mi odahaza már megszoktunk. A ruházatot fel nem venné nálunk egy rendesebb szobaiam. De ez a »kartársnő«, szegény, nem válogathat. A szűk kis szobában szekrény nincs, egész ruhatára elfér egy fogason, egymásra akasztva. Azt hiszem, a szobának egyetlen és legfőbb értéke egv köm v volt, amellyel kartársnőnk valami köcsögöt takart le, a cirilbetüs felírásban Puskin nevét ismertem fel. Kartársnőnk határozottan csodálkozott, hogy ismertük Puskin nevét. hoi>\ cl tudtuk sorolni néhány, nevezeteset)!) alkotását, sőt, hogy Dosztojevszkij, Tolsztoj, Tu rgem e\ és Mereskovszkij mellett még a nagynak tartott ukrán költő. Selesenke nevét is ismertük.

Amikor elbúcsúzunk, kamoczy közli a tanítónővel. hogv dr. Koszo főhadnagy az, új állomásparancsnok. A kartársnő, láthatóan, elkeseredik.

— Mondd meg neki, hogy azért te maradsz a tanfelügyelő — mondja Koszó főhadnagy, — mire én nem állom meg szívből- jövő, jóleső nevetés nélkül. Hogyne, hiszen van-e szív etderítőbb valami, mint ez a had- apródőrmester-kántortanító, aki jó kétezer ki-*

Lukas bolgár vezérkari főnök látogatása Magyarországon.

gyök itt, de csodálom, hogy mit végzett itt eddig. Menjük keressük meg.

Elindulunk, de a hadapródda! szembetalálkozunk Szánon vágtat Hénk, valami égé szén jó fekete ló huzza a szánját.

— Nagyon szívesen megmutatok mindent, — mondja szolgálatkészen — de aligha van itt olyasmi amiről érdemes lerne írni.

Felülünk szánjára, amelyen egy farkaskutya is ott gubbaszt Magyar gazdájához láthatóan "ragaszkodik, pedig eredetileg orosz, máj német gazdája volt.

Nemsokára fent vagyunk az erdőben, két három katona vigyáz a foglyokra, akik lehetnek vagy negyvenen, szerteszét az erdőben. Igazán az mehetne el, aki akar. A szökésnek különösebb akadálya nem lenne De szökés nincs, mert a foglyok enni kapnak.

— Három hónap alatt 10 ezer ürméter fát termeltünk itt, mondja Tarnóczy József hadapródőrmester. Ennek nagyrésze erődfa volt, már fel is használták az elsővonal téli szállá sainak kiépítésénél. Rájöttünk, hogy ezzel egy idejüleg faszenet is lehet termelni, arra pedig ugyancsak nagy szükség van kinn az első vo nalban. Kaptam egy honvédet, aki otthon fa szénégető. Az most a munkavezető. Van a keze alatt 40—50 fogoly.

Három négy nagy boksát látunk, ugyne- vezet kétemeletes rakásokat. Egyet éppen most raknak be, kettőnél az égés folyamatban van, egy pedig már elkészült, ki lehet szedni a kész faszenet. A foglyok dolgoznak, a magyar honvéd irányúja őket, az eredmén/ kitűnő Már mintegy három vágón faszenet termeltek ki.

— Természetesen nem álltunk meg itt sem, meséli a hadapródőrmester — rájöttünk, hogy szánkóra is nary szükség lesz a télen. Az arra alkalmas, kitermelt fát kiválogattuk.

Kértem egy honvédet, aki otthon kovács s most már javában vasalják is a legújabban elkészült szánakat Ez a munka éppen most indult meg, csak úgy mellékesen, a többi munka mellett. Ebb 1 is készül naponta néhány.

— A többi munka mellett? Hát még mi van itt?

— A legnagyobb hasznunk mindenesetre abból volt, hogy az előttünk itt járt németek itt hagytak néhány hatalmas kazal learatott búzát Szereztem egy cséplőgépet s most csépelünk.

— Csépeltek? kérdezem szinte hitetlenül. — Hiszen tegnap valóságos hóvihar volt. «&&&

Valahonnan valóban zúgást hallok. Eddig feli sem tűnt, hiszen itt tele van a fülünk mindig valami motorzuggással A fekete ló máris arafelé üget. Szokatlan látvány fogad. A hatalmas asztagokat hó fedi, a foglyok és az asszonyok csizmában, vastag téli ruhákban vannak, de ez valóban cséplés. Tarnóczy oda is megy a géphez és magot enged a tenyerébe, Messze elmarad attól, amit én otthon Makón látni szoktam, de végeredményben mégis csak búza. És a magyar pékek kitűnő kenyeret sütnek majd belőle.

Eszembe jut, hogy milyen nehéz volt ide jutnunk.

— Hogyan szállítjátok el innen — kérdezem.

— A kicsépelt gabonát felrakatom vagy negyven szánkóra, előtte kirendelem a lakos Ságot az utak rendbehozására, aztán a negyven szán elindul

— Honnan veszed a fogatokat?

— fgóiiyl)e\ eszem a polgári lakosságtól. Adok érte ennivalót, meg egy kis szalmát a lovaknak. A lakosság nagyon meg van elégedve. mert így legalá])!) van mit ennie.