Zalamegyei Ujság, 1943. április-június (26. évfolyam, 73-144. szám)
1943-05-22 / 115. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1943. május 22.» Májusi emlék Hiába akarok megmaradni a ma témái mellett, hiába nem akarok visszanézni a múltba, mégis akad egy-ket kép, amelyet; ( nem tudok egy pillantással ott hagyni, amelyet le kell akasztanom az emlékezés faláról, hogy idiis porát lefújva, szívem olajával felfrissítsem azokat. Dehát ki ne sírná vissza azt az arany- fürtös, gondtalan gyermekkort, kit ne kísértene ez az anyacsóktól roskadozó múlt, melyre olyan jó visszagondolni, mint borús időben a napsütésre. Csakhogy a felhő után a napfény visszatér, de a gyermekkor — soha! Május volt akkor is. Fényes, virágos,> Bzellőcsókos május... Az iskolában, mint minden évben, akkor is megtartottuk az erdei iárándulást. .. Első elemista voltam. Micsoda fenséges ünnep volt először kirándulni nóta- szóval, szabadságvággyal, apró csodavárással ia nagy. öregerdő felé. Lábunkkal nagyokat liuppanloltunk az út páráim, utána ugráltunk a tar kasza, ny ú Lepkéknek, leszakítottunk egy virágot az útparton és szakadatlan nevettünk. A zsivajról még jobb nem is beszélni. Azt úgyis elképzelheti mindenki, hogy ahol több, mint 200 gyermektorok szabadjára van engedve, ott nem maradhat meg vad a határban. Szegény nyuszik csináltak is ám olyan száguldozást az erdőijén, mintha legalábbis a »világvégé t« akarták volna elérni. Egészen belemelegdtünk a gyalogolásba, mire odaértünk. Hatalmas, százados fák alatt puha, hős gyepszőnyeg volt terítse. Határozottan nekünk. Hogyne lett v olna szép, amikor maga ia jó Isten készítette egyedülálló művészettel. Leheveredtünk... Némelyikünk az arcát is belefúrta a zöld selyemszálak közé. Fölöttünk K végeláthatatlan lombsátor sugárral átszőtt nyílásai között csattogó, harsogó, fütyülő, elomló, lágy és dós hangok áriája vegyült a madarak százainak énekébe. A bokrok között kósza szellőcske bújkált, de még az is lágyan, melegen. A levegő tele volt illattal. Éreztünk valami édes boldogságot ebben a korlátlan szabadságban, ahol minden olyan üde, olyan természetes, olyan végnélküli volt. Éreztünk valamit, ami jó volt, ami homálytalan vágyakba pezsdiilt bennünk, de, hogy mit. azt nem tudtuk. » Hogyan is tudtuk volna, ujjnyi gyermek- ésszel, hogy ilyenkor melegebben dobban a föld szíve, mérhetetlen kincsű leikéből szakadatlan törnek fel mély, titokzatos sóhajok és megifjúdott ajkán halk lehelletbe finomultál! szétszakadnak, hogy fűbe, virágba, lombba, dalba valósuljanak. Hogyan is értettük volna mi ezt. Csali szívtuk magunkba öntudatlanul azt az édes- összevisszaságba keveredett illatot, dalt, mindent, amit az erdő adott. Madarak és fák napja volt ez. Tanítóink jóságos szeretettel mesébe kezdtek és egyszerre csend llett a tarka táborban. Csak a madarak, azok a kis versenytorkíó csodadalosok nem hagyták abba a hangoskodast. Dehát nekik szabad volt, hiszen őket ünnepeltük. Mikor már fellelkesültünk mindattól, amit hallottunk, tanítóink körbeállítottak bennünket fogadalomtételre. — Na, tegyetek szépen szívetekre a jobb kezeteket és mondjátok utánam, amit én mondok — szólt kedvesen, mosolyogva jó, öreg tanító urunk, míg szelíd várakozással, nyugodtan v égigsímított ezüstbeesillanó haján. Hogy hogyan történt, hogyan nem —nem tudom, de én hirtelen elfeledtem, hogy hol van a szívem. — Jobb kéz, ez az elsőbb — gondoltam, hát akkor biztosan jobb felől van a szív is. Kis tétovázással rászorítottam kezemet jobb oldalt a keblemre, oda, ahol a szívemet gondoltam. Dobogását meghallgatni nem volt időm: a fülemig, az ajkamig, a szemem pedig akkor még nem hallott el hangja, mint most. Biztonságot kereső pillantással néztem körül társaimon, de ott olyan káosz uralkodott, hogv jobb lett volna oda se nézni. Éppen olyan tétovaarcok, mint az enyém. Kinek 'életlen bal felől volt a keze. az éppoly bárgyú képet vágott, mint én. — Na. mostmár müidegv, jobb vagv bal — valahol csak van a szívem, az biztosi De nem oda Buda! Mert akkor egv hosszig csontos fiúkéz mailt áf a vállamon és durván megragadva jobb kezem csuklóját, erőteljes, bosszús mozdulattal úgv csapta baloldalra, hogv megrendültem belé. Mire imdton hátranéztem. már csak tovatűnő alaki át láthattam a fák között. A nagvhátvám volt. aki akkor akkor a hatodikba járt. Sehai! Csakhogy már tudtam, hogy hol van a szívem. Mikor már elszállt A fosa dalom hangja, mikor már jól kifutottuk, kiiátszőttük' magunkat és az uzsonnától felfrissítve induláshoz készülődtünk, tanít' unmk mégegy- szer szabadjára engedett bennünket, hogv egyem- zöldágat toriunk és azt hazarigviik az éde=amánknak. mert áz anváknapját is megtartjuk.. Gyönvörű gondolat volt. Emlékszem, milyen hősködő, gvúlt tekintettel simogattam az édesanyámnak szánt kis zöldágat. Hazafelé szép, színes szav akat válogattam és hozzágondoltam annyi szeretetek annyi hálát, amennyit csak egy gyermekszív érezni tud. Mikor hazaértem porosán, kicsit fáradtan, szorongó érzéssel álltam meg az ajtóban. Most biztosan tudtam volna, hol v an a szívem, mert úgy kalapált, hogv majd kitörte vékony ketrece falát. Benn az édesanyám varrógépének megszokott zakatolása hallatszott. Beléptem . . . Dicsértem . . . Aztán beszéltem mindenről, erdőről, dalról, madarakról, csak éppen a legszebb szavak nem értek el az ajkamig. A Ids zöldágat még ott szorongattam a kezemben és csak néztem — néztem: az Édesanyámat. Éreztem. lío'gV nem tudok semmit sem Nyomtatványban Papíráruban Könyvekben Kegyszerekben I M Y I, hírszolgálatban, elevenségben, színességben pedig a Zaíamegyei Újság mindenkor vezet. mondani. Semmit, ami ennek a szenvedéstől megtört asszonynak, ennek a szent édesanyának megfelelne. Zavaromban babrálni kezdtem újjaimmal a leveleket és bátortalanná' egyszerűsödött hangon kimondottam az egyetlen kimondható mondatot: A tanító úr aaC mondta, hogy hozzunk zöldágat az édesanyánknak. Ebben a percben talán legszívesebbe*' elsírtam volna magamat, hogy Édesanyám megértő mosolya könnyeimre essen, de csak álltam, hangtalan tehetetlenséggel és még ahhoz sem volt erőm, hogy karjaiba omoljak. Novak Mária* ©HsszonyoR és t&ány Az idén legbecsesebb anyag a santung. Ugyiátszik azért, mert »nincs«. Ennek ellenére annyi santungkosztüm nem készült soha, műit most. Mindenki előveszi féltve őrzött anyagait, vagy ismert kereskedőjénél megveszi a »régi, jó«, utolsó métereket. Mert ezí a »régi, jó«, már egészen divat lett. Ha A nők ezt meghallják, utolsó konyhapénz filléreiket is rááldozzák, csak hogv megvehessék. Pedig higyjük el hölgyek, a mostani mű rostos anyagok között is nagyon sokszor van jó, erős anyag és tart ugyanaddig, mint a »régi, jó«, csak kezelését gonddal végezzük el. • Amióta a hosszú ruhák korszerűtlennel, v áltak, az öltözködési irány eltolódott a kosztümforma felé. Ma már estére is viselik taftból, ripszből, és különböző selymekből. * Négyszögletes kosztümkabát a divat. K«t- liárom évvel ezelőtt kezdték csúiálni a gal- lémélküli kabátokat. Idén tovább mentek egy! lépéssel s így született meg a négyszöglete» kivágás. Nagyon előnyös, természetesen, bhxa is kell alá. Különösen a csíkos, kockás, avgyi erős színű kabátkákat készítik így, azt a fajták amelyet több ruhához viselnek. * Ag egyik bécsi divatház drindli modeljé- hez, a harisnyanélküliség leleplezésére, ki, kézzel festett kendőt mutatott be, ami a bokára, van erősítve, csöpp, kis masnira. (Szerintünk ez nehezen helyettesíti a harisnyát, sőt még a zoknit se.'i RECEPTBK; Burgonya karikák gombával. A burgonyát meghámozzuk, vékony karikákra felszeleteljük, megmossuk, szárazra töröljük. Nagy tepsit zsírral vagy vajjal kikenünk, egysorosán belerakjuk a burgonyát. A gombát megtisztítjuk* megmossuk, a szárakat apróra el vágd aljuk. A gombafejekbe kevés vajat teszünk, rárakjuk a gombát a burgonyára, megsózzuk, néhány kanál tejföllel meglocsoljuk és forró sütőbe* kisütjük. Fejes salátát adunk mellé. * Kirántott tök. A nagyon gyenge tököt megtisztítjuk, magvas belsőrészét kikaparjuk és ujjnyi vastag karikákra szeleteljük fel. Tojásban, zsemlyemorzsában megforgatjuk és forró vajban, vagy zsírban kisütjük. Forró* tálaljuk. Gombamártást adhatunk mellé. * Salátafőzelck. Vajból és kevés lisztből híg rántást készítünk, keveset pirítjuk és kevés piros paprikával hintjük meg. A salátát megmossuk, ujjnyi csíkokra szeleteljük, beletesz- szük a rántásba és zöldség-, vagy húslével feleresztjük. Megsózzuk, puhára főzzük, tálaláskor 1 deci tejföllel meglocsoljuk és forró« tálaljuk. Aki savaiiykásan szereti, kevés citromlevet önthet hozzá. * Káposztáspalac into. 30 deka liszt. 2 drb. tojás, só és kevés tejjel sűrű palacsintatésztát! készítünk. Ha szép sima, belekeverünk előzőleg megpirított és kisütött káposztát. Fél kg. káposztát megreszelünk, besózzuk és 4 deka zsírban világosbarnára pirítjuk. Palacsintasütőben, forró zsírban, késfok vastagságú palacsintákat sütünk és összegöngyölve, forrón tálaljuk. Ai sütéshez 14 deka zsír szükséges.
