Zalamegyei Ujság, 1943. április-június (26. évfolyam, 73-144. szám)
1943-05-15 / 109. szám
1943. május 15, ZÁLAUB6Y0I OMA« 8- * Május 20-án ünnepélyesen fogadja Zalaegerszeg hős honvédéit Hosszú-hosszú hetek óta várja minden zalaegerszegi, hogy a közelben lévő zalai honvédeket a megyeszékhelyen szeretettel, boldogan a keblére ölelhesse. Tudvalévő ugyanis, hogy a derék zalai honvédek jelenleg Nagykanizsán vannak vesztegzár alatt, hogy véletlenül kiütéses tífuszt he ne hurcoljanak. Mint értesültünk, ez a vesztegzár most ér véget és vasárnap Nagykanizsán, majd 20-án pedig Zalaegerszegen fogadják ünnepélyeseti a hazatérő, legendáshírű zalai hősöket, akiknek érdemeiről külön hadijelen lésben emlékezett meg a bonvédvezérlcar főnöke. A tervek szerint a Széehenyi-téren tábori mise vezeti be a fogadtatást, majd a katonai és polgári hatóságok üdvözlik a hazatérőket. Amikor erről nagy örömmel adunk hírt, már most felhív juk a lakosságot, hogy ezen a napon mindenki lobogózza fel házát és íw csak lélekben, hanem személyileg is vegyen részt a fogadtatás (alán soha nem látott ünnepségén, amikor elveszettnek hitt fiuk és férjek bo... Mögöttünk maradt a fehérre meszelt. karcsú Zalahíd... Kétoldalt a rét tavaszi pompában virult. Drágakőszímí arcára üde-fiatalon, finoman, fehér virágmosoly simult. .. Előttünk Szépeik ... Hárman voltunk: a nagynéném, az unokahúgom és én. A templomhoz értünk. Betértünk, hogy néhány, rövidke percre szemtől-szemben beszélhessünk az Urak-E i ával. Benn csendes, hús, ünnepdélutáni béke honolt... Azt hittem, senki sem lesz rajtunk kívül... és ott, legelői, az oltárlépcsőn kopottruhás alak térdelt. Ismertem... Ahogy, észrevette ajtónyitásunkat, ijedten kapta hátra fejét, mintha attól léit volna, hogy most rajtérték valamin,- amit neki nem szabad tennie. ... Mert félénk, bátortalan természete volt. A határon túlról jött ide, mint idegen. Látszott rajta, hogy sokszor még a jó indulatéi szóval szemben is bizalmatlan volt; talán so- kat-sokat látott odaát az idegen uralom alatt. Gyámoltalan félszegséggel félrevonult az emberek htjából. Csak végezte ügyetlen, de vigyázni akaró mozgásával napi, egyhangú munkáját a postamesternő figyelmes pillantása alatt. Takarított, etetett, dolgozott a konyhán. — mint a mindenes. Azután ld és be- hordta a postát az állomásról. Ha valaki megszólította. nevetett, félénk, mentegetődző nevetéssel. és megint félrevonult. Egyszer én is megszólítottam: nekem kellett volna megköszönnöm valamit és ő köszönte meg. Túlságosan nyomhatta a hibaérzet, mert nagyon vigyázott, hogv véletlenül rosszul ne csináljon valamit. Mikor idekerült, még alig beszélt magyarul. Azóta már évek múltak el, de még kevés vizet sem zavart. Ki is közeledne hozzá halk megértéssel, hogy szerény, egvügyü világába belepillantson? Még a jóindulatú, mélyebb lelkivilágéi embereknek »nincs ideje» mu ilyenre. Századunk mindgyorsabban. hajszoló kar-korbácsa alatl kevesen tudnak megállni és a maguk sebeinek sajgását feledve védőkarral nyúlni a gyengék fölé, hogy egy- egy ostorcsapást felfogjanak. Nemcsak a részeket atomokra bontó, a lombikokban kémiákat gyúró, a műhelyekben titkokat tároló, vagy a dús fantáziák bármely más területén sistergő villámagyakat j köti le egy új. megállásnélküli tempó, hanoi , * eljut egészen odiág, ahol azelőtt csak a kasza- 8 rulnak majd szeretteik nyakába. Úgy tudjuk, hogy ezen a napon a Zászlóalj jobb ebéddel kedveskedik a harc kemény fiainak, éppen ezért ezúton kérjük fel a város' lakosságát, hogy ehhez a jobb ebédhez minden szőllosgazda adjon össze bort, hogy ezzel emeljük a hazatérés ünnepének fényességét. Úgy tudjuk, sok még a bor a pincékben, tehát senkinek sem jelent különösebb nehézséget, ha néhány liter bort adományoz a honvédek részére. Amennyiben valaki egyéb dolgokat is kíván adományozni, azt is szívesen veszi a zászlóalj parancsnoksága. A bor felajánlásokat vagy a Zalamegyvi Újsághoz, vagy pedig a zászlóalj parancsnoksághoz kérjük bejelenteni, hogy azt idejében a katonaság összeszedhesse. Adjunk minél többet, mert ezek a ház tető derék magyar hősök megérdemlik azt! kapa zörgése verte a legnagyobb lármát. Ma kevés embernek nincs problémája, kevésnek’ nincs sürgős magánügye. Pedig a lélek örök természeténél fogva békét sóvárog. Keresi, míg meg nem találja. Talán azért jött ez az igénytelen lélek I is azon a nyomasztóan meleg, tavaszi va- j sárnap délutánon a béke honába... Ha va laki bent lett volna akkor, amikor belépett, biztosan nem mert volna oda elő menni, biztosan félt volna, bogy szerény külsejével neki nem kzabad ... De a templom megnyugtató, csendes volt. A kicsi, piros villanymécs híva- gató fénye alázatos harmóniába olvadt leikével. Nem látta senki, nem félt. Most neki is szabad... És végigkocogott az ódon kövezeten ... Letérdelt oda, ahol máskor aranyos ruhában a pap térdel... és imádkozott. Mit imádkozott, kiért imádkozott? — fordul meg bennem ki tudja már hányadszor a kérdés. Vájjon mit mondhatott a győzelmes Királynak, Akitől alig egy lépés választotta el? Vájjon tudta-e, mit mond akkor, amikor a Miatyánk legszentebb és legalázatosabb szavait. kimondta:... legyen meg a le akaratod... V agy eszébe jutott-e, hogy az «üd- vözlégy Mária« ... először angyal ajkáról j hangzott el? Vagy csak odahullott, néma Lehetetlenséggel. bárgyú nyomorúsággal, tudatlan formátlansággal az oltár lépcsőjére és minden mélyrelátás nélkül puszta, gyatra ön- j maga és imádsággá vált? Mert nem tudott I adni. többet, mint ami volt. De itt mégsem kellett télnie, innen nem kellett elmenekülnie, sőt idemenekülnie kellett. Tálán kibuggyant ajkán egy-egy- fáradt, keseríti sóhaj és a templom hűs, ma'asztos illatában megfürödve szállt, szállt, túl a formás, gót oszlopokon, túl a falun, hogy megenyhülte» elpihenjen egy távoli határon, ahonnan elindult. Talán imádkozott azokért, akiket elhagyott, akikért titokban elejt néha még egy- egy könnyet. Talán imádkozott azokért, akik között él: szép, hidegarcán, arisztokratikus kisasszonyáért, u kis szőkehajú diáklányért és a többiekért... Vagy nem is \olt külön kérésé. csak iá agyta magát szerénységével, minden elnemmondott kérésével árra, Aki mindenek Tudója? halán nem sokkal mondott; többet, mint az az agyügyü fráter, ki egy életen át azzal a két szóval: A ve Mária! kiérdemelte, hogy halála után liliom sarjadjon sírján, amelynek gyökere szívében vala tés »kinek ő levelein vala árván A ve Mária! >| Talán nem sokkal mondott többet, de imádkozott. Egy ember imádkozott... Mi csak futó látogatók voltunk ott hátul az jatóban, ő bizalmas társalgó. A nap délutánba hajolt. Sugarai fényes, hódoló aláhuliással törtek át a domború, csúcsba hajló, nagy ablakokon és leomlottak az imádkozó ember elé. Kinn, kilómétereken túl, szemben a tempi o m m m a 1, egy feketezöld I» ú z a- f ö 1 ti ön utolsót fény lett egy ta- vaszbaborult ág fehér virágcsokra. Mellette finom, nesztelen susogással hajladoztak a bó- zasások és betakarták hervadó szirmukat. Boldog, halódó mosolyukra ráesett néhány dús sugár abból a bomlott aranykévéből, amely a templom felé szóródott és magukba itták illatlelküket, hogy imává foszlott testük fölött örökké lebegjenek. tr Ezt a virágos ágat pár nappal ezelőtt egv másik ember szórta a búzasarjak közé, fáradó karral, mezőn jártában, hogy minden gyengeségét, minden szavakva nem férő mondanivalóját belevesse és imádságba bontsa. Emberszívvel imádkoztak a virágok. Két ember imádkozott.. . Novak Maria* \ Két ember imádkozott Kolozsváry-Borcsa Mihály «a m ejvar újságírók nevében vendégül látta a spajivol újságírókat«
