Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)
1943-03-08 / 54. szám
2L ZALAM1GYEI IJJSÄ« 1943. március 3. üi« Két zalai tanító eilen indít fegyelmi eljárást a közigazgatási bizottság Öltözködjünk TÓTH GTU LA tiri és női szabóságából kmmíhí Kést női kábái és ruhaosztály Uridivat; és szöveteladás tett Bott Gabriella hocíosányi állami népiskolai tanítónő és Fork Mihály nagvrécsei tanító «Heti. Az első ellen azért, mert eg\ végrehajtással kapcsolatosan olyan kijelentésekkel illette a hivatalos közeget, hogy ezért a bíróság 90 pengőre ítélte el. Ferk Mi-i hályt, pedig azért, mert mint a községben megbízott igazgató azzal az indokolással, hogy délelőtt nincs erre idő, szeptembertől kezdve február 28-ig nem működtette a gazdasági iskolát. Megállapítja ugvanis a tanfelügyelő, hogy ha délelőtt idő nincsen, délután kellett volna azt megtartani. Ugyancsak azonnali hatállyal visszavonta az igazgatói megbízást is. A közigazgatási bizottság úgy határozott ezek alapján, hogv a két tanító ellen íegye{WÜ eljárást tesz folyamatba. A vármegyei mezőgazdaság helyzetével kapcsolatosan I hassv Kristóf dr. a muraközi birtokok ügyét tette szóvá és kérte a mul-t évihez hasonlóan, ne forduljon elő olyan eset, amikor a földek megírni véletlenül állnak és kérte, hogy ezek a 'birtokok muraköziek kezébe is kerül jenek. Ugy ancsak szó\ átette, hogy a közigazgatási bizottság kérje meg az illetékes minisztériumokat, hogy a gazdasági cselédek minden negyedben megőrölhessék a kenyérgabonái j u kát. Gyömörev Sándor azt tette szóvá, hogy wem szegődnek az aratók, mert a vasútépítésnél 80 filléres órabért adnak és annyi embert alkalmaznak, hogy egymástól nem tudnak dolgozni. Szóvá teszi, hogy itt dolgozik zsidó munkásszázad is és kéri. hogv inkább mind ezeket alkalmazzanak, mert haj lesz a gabonák betakarításával. A, munkásság ugyanis a legkülönbözőbb trükkökkel igyekszik kibújni a törvényes rendelkezés alól. A közigazgatási bizottsági tagok szóvá- tették, hogy Nagykanizsa környékén a széna- vásárló nem fizeti ki az árakat. I eleki lőispán válaszában bejelenti, hogy; rá Murán inneni földek szétosztása már megtörtént, a fennmaradó 100 holdat pedig a Közjóléti Szövetkezet adja ki bérbe. Utasítják a gazdasági felügyelőségét, hogy őrködjék a földek bevetésére. A munkásszerződésekkel kapcsolatosan ismerteti a főispán, hogy a rendelet szerint minden gazdának március 15-ig be kell jelenteni, hogy hány mezőgazdasági munkása hiányzik és ezután intézkednek hatósági úton ezeknek a munkásoknak a pótlásáról. Ugyancsak bejelenti, hogy a minisztérium felkéri a gazdákat, hogy minden állati szőrt! gyűjtsenek össze, mert azt jó pénzért az állam megvásárolja. Ülést tartott az Asszonyszövetség helyi szervezete érkező szappankészletbői pedig elsősorban ü a kisgyermekes anyákat látják ei. A szalmakészítő tanfolyammal Kapcsolatosan mindennap várják a tanfolyam megn vitását. Dr. Juhász Miklós előadása a pénzről a Baross Szövetségben A kereskedelmi alkalmazottak érdekképviseleti csoportja v asárnap délelőtt ülést tartott a Baross székházban. Juhász Miklós dr., Baross titkár, kereskedelmi iskolai tarnál? a pénzről tartott igen érdekes előadást. — A pénz — mondotta — a gazdasági élet legégetőbb kérdése. Tulajdonképpen csereeszköz, amelyet a liberális világ öncélú bálvánnyá tett. A keresztény felfogás szerint azonban a pénz csak egy eszköz, amelynek segítségével a cserekereskedelmet könnyebben lebonyolítják. Hivatását csak abban az esetben tudja betölteni, ha a külső értéke megfelel a belső tartalmának is. Ezért készült eredetileg aranyból. Ebben az esetben azonban nem volt más a csereeszköznél. Hogy azonban aranyat nem tudtak eleget bányászni és a meglév ő készleteket Amerika magához szippantotta. az egyes nemzetek, majd később valamennyi nemzet áttért a bankjegyre, amikor már megelégedtek azzal, ha az aranyat a bank fedezetül tartotta és róla, mintegy utalvány adták ki a bankjegyeket, vagyis a mai pénzt. Közben az arany is eltűnt és az emberek rájöttek arra, hogy a pénz értéke másképpen is fenntartható. Áttértek a munkavalutára, amikor a pénz nem nemes fém alapján áll, hanem az egyetemes nemzeti, munka erején. A gumivaluta lehetővé teszi! a pénz értékének nyújtását, vagy éppen szűkítését, amint azt a nemzet közgazdasági érdeke megkívánja. Ebben az esetben azonbam megmaradt a régi aranyfedezet. Érdekes fejtegetéseit azzal fejezte be, hógyj a liberális világ a pénzt Marnmonnak tartotta, pedig az nem öncélú valami, s aki annak gyűjtésével, vagy jelen esetben árdrágítással az gyengíti a pénz értékét éi foglalkozik, Ma délelőtt tartotta havi ülését a yár- megye közigazgatási bizottsága yitéz grol i e- leki Béla főispán elnöklete mellett. A megnyitóbeszédében rámutatott arra, hogy 23 ey - vei ezelőtt fogadta el a kormányzói tisztel» nagybányai vitéz Horthy Miklós, aki azóta kimutatta, hogy nemcsak rátermett erre a nagy hivatásra, hanem olyan tökéletesen latja el azt. hogy a nemzet az ő országiása alatt indult meg a Jeltnmadas útján. Az esemény jelentésből kitűnik, hogy a nagykanizsai rendőrség 36 ügyben nyomozott, míg a zalaegerszegi szintén 36 esetben indított eljárást, amiből a nagykanizsai 22, a helybeli pedig 34 ügyet derített ki. A csendőrség a múlt év utolsó bárom hónapja alatt Összesen 2991 esetben indított nyomozást és 2863 esetben ki is derítette a tényállást, ame lyekkel kapcsolatosan 2186 egyént vezettek elő. Kihágási eljárást 3813 esetben indítottak meg. A vármegye területén az elmúlt hónapban két tüzeset fordult elő, amiből 18.150 pengő kár merült fel. Az ügyészségi elnök jelentése szerint a zalaegerszegi kir törvényszéki fogházban 66 férfi és 25 nő volt fogva. A beküldött kész- pénzösszeg 2811.20 pengő. A nagykanizsai fogházban 98 férfi és 25 nő volt letartóztatásban. A beszállított összeg 904.64 pengő. Az egészségügyi helyzet a vármegye te- rületén az elmúlt hónapban általánosságban jónak mondható. Keszthelyen, a Ranolder-in- tézet II. osztályát le kellett zárni. A frontról hazahurcolt flektilüsz következtében egy ember meghalt. A betegség terjedésének meg- gátlására bizonyatalan indőre lezárták a zalaegerszegi hadikórházat. A betegség enyhe lefolyású és meggátlása folyamatban van. A megye területen az elmúlt esztendőben 8665 tra- homás beteget kezeltek. Gyermekágyi láz 3 esetben fordult elő, ring öngyilkosságot öt esetben jelentettek a hatósági orvosoknak. A Zöldkeresztes és egészségvédelmi szervezet a gyermek«■íkeztetési akcióra 87 ezer pengő ál- Jamsegéiv érkezett, amiből a megye területén több helyen folyik a gyermekétkeztetés akciója. Zalaszentgíóton Zöldkeresztes tüdőbe- teggondozó intézet. Nagykanizsán pedig 45 ágyas tüdőszanatórium nyílott meg. A pénzügyigazgatóság jelentéséből kitűnik. hogy a délvidéki viszacsatolt területeken összesen 75 községben 26.527 esetben a köz- igazgatási bizottság 933.402.83 pengő törlést eszközölt a behajthatatlanság miatt. A tanfelügyelői jelentéssel kapcsolatosan Thassy Kristóf dr. országgyűlési képviselő szólott hozzá és aziránt érdeklődött, hogy azok a tanítók, akik dupla iskolát vezetnek, vagy két helyen is tanítanak, kapnak-e valami pót- díjat. A tanfelügyelő szerint ezek a tanítók az államtól nem kapnak ugyan semmit, de vagy a helybeli iskolaszék javadalomból, vagy pedig a szülők maguk is méltányos ö-szeggel sietnek a tanítók segítségére. A tanfelügyelő fegyelmi előterjesztést Vasárnap délután 4 órai kezdettel a helybeli Asszonyszövetség ülést tartott dr. Apáthy Imréné elnöklete mellett* Az ülésen Reinhardt Imre tábori lelkész a nagybőj ti bűnbánatra hívta fel az asszonyok figyelmét. Bűnbánatra, amelyre a mai háborús világban igen nagy szükség van. Utána Indra Erzsébet a »Ha majd visszajönnek« című hazafias verset adta elő. Majd Kazav Gyula városi főintéző mondott érdekes beszédet, amelyben kifejtette, hogv a mostani háborúból mindenkinek ki kell vennie részét. Mindennap mindenki azzal az elhatározással keljen fel, hogy többet dolgozunk, mert győznünk kell. Rámutatott arra, hogv ma szokás panaszkodni, pedig elégedetlenség mindig volt és mindig lesz, amíg ember van a földön. Mert az ember mindig a saját foglalkozásának a rossz oldalát nézi, a másikénak pedig a jó oldalát. Részletesen kitért ezzel kapcsolatosan az otthonra, amelyből szeretetnek kell kisugároznia. Rámutatott arra, hogy mennyire szűk- « séges zöldségfélék termesztése. Egyes nemzetek sokkal erőssebbek, egészségesebbek, mert a táplálkozásukban sokkal több zöldségfélét használnak. Sajnos, meg kell állapítani, hogy mifelénk igen kevés zöldséget termesztenek, pedig cnélkül nincs élet. A káposzta. saláta, burgonya és bab. esetleg zöldbab fogyasztásával teljesen kimerül zöldségfélék fogyasztása, pedig ezen a téren is egész munkát kell végeznünk. A ház lakójának a névjegye, amelyet virág nélkül nem is lehet elképzelni. A virág fogadja az embert, amikor megszületik és elkíséri egész életén át és ez is búcsúzik utoljára a sírnál az embertől, ültessen tehát mindenki virágot a kertjében, hagyjuk a gyermekeket virággal játszani, mert aki szereti virágot, az szereti az embereket, az állatokat, tehát nemesebb lelkülete van. Kazav Gyula nagysikerű előadása után az elnöklő néhány darab szappant osztott ki a csecsem ős anyáknak, majd az elnöknő be- j jelentette, hogy az Asszonyszövetség tagjai ré- I szere külön lelkigyakorlat lesz. A városba