Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)
1943-03-11 / 57. szám
4. ZAl AMEGVEI ÚJSÁG 1948. ml áréin* 11. Híres zalai emberek \l II. A k«w.«ghYfk. r" .Nem zalai emberek. de egykor egész Zala Mi«gye az ő hálálniuk alá tartozott. Hírességükről, illetve hírhedtségükről íme «irhám sor. A család hírességének és nagy vagy o - wának megalapítója Henrik, aki 1\. Ljpszló király, elleni lázadásakor, 1274-ben, a fejér- megvei polgárdi csatában esett el. Négy Hátiak lázad« »zása. hűtlensége és erőszakoskodása fél évszázadig rettegésben tartották a Dunántúl jobbérzésű embereit. IV. Kun László ki rá I \ ellen ötször lázadtak fel, 111. András királlyal ismételten harcban álltak. Mikor aztán Iván semmiképp sem akarta Ili. Andrást királynak elismerni, a magvar főpapok kiközösítették az Egyházból. A pápától a kiközösítés alól 1299-ben felmentést: kért. mert — ígv írta — azért érte őt a büntetés, hogy nem alkart más királyt, mint az apostoli Szentszék választottját, azaz Károly Róbertét Persze az egész kérés vakmerő képmutató«. Mikor ugyanis III. András meghalt, éppen ő és testvére lett legdühösebb ellensége az apostoli Szentszék jelöltjének, Károknak, akinek erős várát, Esztergomot is elfoglalta s a cseh Vencelnek adta át. Az unokák sem különbek. András 13lóban lázadt fel Károly király ellen s testvére János, \ örös Salamon által ekkor vihette végbe a vasmegyei Gersén a Károly pártján lévő Miklós kiirtását. A király ekkor még megbocsátott. András azonban nem fért a bőrében. 3 év múlva újra fellázadt, most! embereire akadt. Mert Eelsőlendvay Miklós, Köcski Sándor és Kanizsav Lőrinc teljesen leverték, úgy hogy Kőszeghy András minden várát elveszítette. A hírhedt Iván fia, Farkas János is hasonló. 1325. és 1326-lnm Lenti v árnagy át, Kaba Demetert, meg Vörös Salamont küldi a király pártján lévő Resznekyek ellen s a vad horda Bárom Resznekvt ölt meg. 1327-ben ugyancsak a király ellen lázadt, de Ákos Micsk egy ■ kettőre leverte. Farkas János, Borostyánkő kivételével, minden várát elvesztette. Későbbi ebben a várában lakott. Utódai osztrákok lettelv s Perstain néven sokáig szerepeltek. Kakas Miklós 1319-ben szintén fellázadt, de elbukott. Ekkor vesztette el a zalamegyei birtokait, Peleske és Kanizsa várát. Ez utóbbit a Kanizsayak őse kapta meg, az előbbit pedig Ákos Micsk, a peleskei Ordöghök őse. Kakas Miklósnak csak a vasmegyei Léka vára maradt meg. Utódai visszakapták a Zalaegerszegtől nem messze fekvő Kernend várát is. Leszármazni a Lékay, a Rohonczv és Kernend i családok. A családban előforduló ragadványnevek, mint Farkas, Kakas, Hörcsög, eléggé mutatják a család tagjainak természetét. Az erélyes Károly királynak is 25 esztendejébe telt, mire hatalmukat egészen megtörte. Egyed Ferenc. JPevente és Sport Játékvezetői tanfolyam Vz első országos leven te-labdárógóbajnok- ság hatalmas mezőnyének zavartalan küzdelmét a megfelelő szánni és minőségű játékvezetői gárda biztosítja. Ezei‘t az országos vezetőség levente-játék vezet ős tan 1«Jvamul í er- vez városunkban. Ezúton kérjük fel a sportembereket, liogv minél nagyobb számban jelentkezzenek a tanfolyamra. Szándékukat a Tő **vénysíkcki hírek Á zalaegerszegi kir. törvényszék büntető eg*elbírója csütörtök délelőtt a . következő ügyekben tartett tárgyalást és hozott ítéletet: Kosta István 39 éves nagylengveli -/ti- letesü lelsőmándi gazdasági cseléd a múlt év szeptember 20-án megfúrta ken véradó gazdájának, láncos Lajos nemesrádói földbirtokos istállójának merni vezetet és így a padlásról 2 zsák zabot lopott el. \ zabot a kocsistul \ ölier László nemesrádói kőműv esmester vásárolta meg. K tolvaj kocsis három heti fogházat, az orgazda iparosmester pedig 40 pengő pénzbüntetést kapott. Az ítélet jogerős. —•— Kovács István 35 éves nemesapáti földműves a múlt év szeptemberében megharagudott a hegyőrre, mert az nem engedte- őt a plébános lóhereföldjén legeltetni. A hirtelen haragvó gazdálkodó összeszidta és botjával karon ütötte a hegyőrt. A törvényszék most hatósági közeg elleni erőszak vétsége címén Kovácsot 30 pengő pénzbüntetésre ítélte jogerősen. —v—Salamon Mar git 29 éves zalaegerszegi cselédleány még a múlt év október 24-én ruhákat és egy élelmiszerkartont lopott el özv. Vas Jánosné zalaegerszegi lakostól. Jogerős büntetése 3 hav i fogház. , —-o—Molnár József 19 éves bocföldei legény karácsonykor a \ izsy-léle korcsmában tévedésből nem haragosát, Sebes Elemért, hímem Kóbor János bocföldei földművest v ágta fejbe székkel. A békéltetni akaró ember 3 hétig állott orvosi kezelés alatt. A verekedő legény pedig a mai nappal kezdette meg a jogerősen rámért egyheti fogházbüntetését. —o-Beresik János budapesti születésű műszerész a tegnapi nap föl várnán Sümeg községben kerékpárgummikat és egyéb kerékpáralkatrészeket lopott. \ sümegi csendőrőrs ina délelőtt szállította be a zalaegerszegi kir. ügyészségre, a törvényszék pedig jogerősen 2 havi fogházbüntetésre ítélte. cflpréfíiróetése/í A* üzlet, »z ipar és a mai kereskedelmi é$ct lelke a hirdetés. Hirdesse minden eladni-, vagy vennhalóját « Zalamegyei U|- %£gban. Gépírónő ügyvédi irodába felvétetik. Cím a kiadóban. Eladó mű jéggyár felerészben Szombathelyen Petőfi Sándor-titca 18. szám alatt részlet- fizetésre is. Bővebbet Rákos Sándornál. Nagykanizsa 2. postafiók 11. Pipahegyi szőlőmet kiadnám évi kezelésbe, feleshaszonbérbe. Raffiáról, rézgálicról gondoskodtam. Címem: Szikszay Pál rendőr- tiszthelyettes Nagyvárad, főpályaudvari rendőrség. ’ y Apponyi-utca 28 szánni ház eladó. Cím a kiadóban. Kovácssegédet és kovácsinast felveszek. Apponyi-utca 87. sz. Tanulót felvesz a Szalav és Dankovits asztalosüzem. darú gó 1 ú /,«>ttsá ga « Buda; »es 1 , v . Ali, aitmány utca 5— 7 címre jelentsék .? ízt. hogv a köz pont UH gküldhesse a szüksé ges :-egé< Hetet. ’ tan ('« Jva m megfelelő számú Ú1 entk: rző e-se ten 2 i lapon: március .hó 24(■TT e s 25-és kerü 1 so na. i Készült j> 'Irinyi Nyomdaipar Egy új kisebb méretű ebédlőszekrény eladó Rákóczv-utca 16 szám alatt. ZALAMEGYEI ÚJSÁG (Politikai napilap) Szerkesztőség és kiadóhivatal; Zalaegerszeg, Széehcoyi-tcr 4. Telefoni 12$. Előfizetés: egy hóra 2.50, negyedévre 7.20 P, Hirdetések díjszabás szerint. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 49.368. Felelős kiadó: ■ G \ \ h lg'TV 1 N €$ilm~SzinRáz Ünnepi filmre készül az Edison Holnap lesz a premierje Gárdonyi Géza szépséges regéméből készük irodalmi értékű filmjének, amelynek a címe ugyanaz, mint a regénynek: , ISTEN RABJAI. Már a pesti bemutatója bebizonyította, hogy az Isten rabjai premierje eseményben. túlnő a szokásos filmbemutatók jelen tő,ségénd a páholyokban négy miniszter s az állami, társadalmi és művészi élet számtalan reprezentánsa. Az ísetn rabjai már jónéhánv éve szerepelj a fii merítésre váró irodalmi remekek listá-i jón, de mostanáig nem mertek hozzányúlni. Fel-emelőin’ szép téma, egyáltalán nem! »sablonos« mese. Pedig van benne izgalom! és cselekmény éppen elég: várvívás, asszony-» rablás, hangos tömegjelenetek stb. De gon-1 dolat is! A tatárdúlás után országépítő nagvf király gondjai vetődnek fel az előtérben játszódó, hol kacagtatóan v idám, hol pedigköuv^ nveztetően szomorú események mögé .. . A szereplők közül elsőnek Bulla Elmét kell említeni. J\. Béla király legendás leányának liliomtörékeny, halk figurájában Bulla' Fámának nemcsak a hangja muzsikál, de. ai mozdulatai is. A. szemrebbenése, karjának lendítése ... Szilassy László ját-sza Jancsi frátert. S ba Bulla Elinánál az előbb színészi alázatról beszeltünk szerepe megelev enítésév el kapcsolatban, meg kell ezt feltétlenül térniük Szilassy-* fial is, dkiről tudjuk példáid, hogy a szerep kedvéért a haját is, levágatta tövig. A 167-ik napja pereg a harmadik premier színházban egyfolytában Budapesten KATIT amelyet várva-vár a zalaegerszegi közönség Nem kell már sokat várni rája! <31 áóió-műsor ÁLLANDÓ KÖZNAPI MÜSORüZÁMOK BUDAPEST I. HULLÁMHOSSZÁN: §.40: Törne. Hírek. Közlomények. Hanglemezek. 10: Hírek. 11.10: Nemzetközi vízjelzöszol gálát, 12: Déli harangszó. Fohász. ílmínusz. 12.40' Hírek. 13.20: Időjelzés és vízállásjelentés. 14.30 Hírek. 14.45: Műsorismertetés. 15: Árfolyanihírelf piaci árak, élelmiszerárak. 10.20: Hírek német román, szlovák és ruszin nyelven. 10.45: Időjelzés hírek. 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 18.5# Hírek. 21.40: Hírek, lóverseny eredmények. 23.45 Hírek. PÉNTEK, március 12. 10.15: Zenekari műv ek. 11.15: Bagosy. Judit zongorázik. 11.40: Felolvasás. 12.10: Országos Postászenekar. 13.30: Honyédeink üzennek. 14: Cigányzene. 15.15: 11 ád iózenekar. 16: Előadás. 17: Egyházzenei hangverseny. 17.50: Sportközlemények. 18: Német hallgatóinknak. 18.20: Népdalfélóra . 19.05: Rádiózenekar. 20.10: Gobbi Hilda előadóestje. 20.40: Közvetítés a szegedi hadikór házból 21.10: Sovinszky, János szalonzenekara. 22.10: Tánczene. 22.45: Magy ar nóták. 23.15: A Rádiózenekar műsorából. gáp«4n, ZaftKcgenraeg, Széchenyi-tár 4- Nyomd* ivérlő: (ínál István. Ili