Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)
1943-02-09 / 31. szám
2. ZALAIMEGYEI ÚJSÁG 1943. február 9. A három legnagyobb cseme^ekereskedő utján kerül forgalomba 36 ezer darab tojás Zalaegerszegen Ismeretes, hogy Zalaegerszegen igen nagy nehézségek árán lehet csak tojást kapni, ami pedig igen pótolná az egyéb hiányokat. Éppen ezért a város vezetősége a közellátási) miniszterhez fordult. Ebben az ügyben dr. Mikula Szigfrid pnjgármesterhelyettes az elmúlt napokban Budapesten járt. ahol 36 ezer «darab tojáskiutalást kapott Zalaegerszeg. A meszes tojás elfogyott, s így csak hűtőházi, jtojást sikerült szerezni, aminek fele a na-i pókban meg is érkezik a városba. Természetesen, a nagymennyiségű tojás nem a város, hanem a három legnagyobb fűszer- és esc- megekereskedés. éspedig: Németh József. Németh László és Fangler-cég veszi át és a költségek felszámítása után a legalacsonyabb' áron hozzák forgalomba. _. A polgármesterhelyettes egyúttal eljárt a belügyminisztériumban is, ahol az ONCsA ezévi költségvetését 143 ezer pengőben állapították meg. A pénzügyminisztériumban különféle légoltalmi berendezések megépítésére is sikerült olyan nagy összeget szerezni, amilyenre a város hivatalos vezetői gondolni sem mertek. Az egyik korábban befejezett állam- segelves munka végleges rendezésére beígért 25 ezer pengős államsegélyt szintén sikerült most már tető alá hozni. Örömmel vesszük, hogy a polgármesterhelyettes közbenjárására az illetékes minisztériumokat sikerült meggyőzni a város anyagi helyzetét illetően és sikerült olyan államsegélyeket is szerezni, ami biztosan nagy könnyebbséget jelent és nagy gondoktól menti meg a város felelős vezetőit. A Az államépitészeti hivatal munkája Az égenföld—fenékpusztai úton földimunka és kőanyagszállítás, a csapi—zalaiíjlaki bekötőd ton kavicsanyagszállítás, a zalaszent- grót—sümegi vie. földmunka volt folyamatban. A 7. szántű budapest— nagykanizsa—va- rasdi állami úton és a 733. szánni zalabér— nagykanizsai állami utón kőanyagszállítás volt folyamatban. A c-sö m ö dé r—m u mór—kér ka - szentkirályi tin. úton a 90 méteres nyílású fahíd űjáépítés és a zalaaszentgyörgyi vie. úton a 6 méteres nvílású fahídnál cölöpverés és járomkészítés veit. A vármegye területére kiszállíttatott: a törvényhatóság részére 652 köbméter, az állami utak részére 1016 köbméter kőanyag. A hó folyamán a karmacsi községi iskola' építése, a Csáktornyái állami polgári fiúiskola vízvezeték szerelése, lesenoetomaji községi iskola, kerkateskándi rk. iskola, sármelléki orvoslakás. beesehelyi orvoslakás, kisrécsei áll. elemi iskola, beesehelyi községi iskola építése, Csáktornyái járásbírósági épület, a d rá vádi ósdi községháza, Csáktornyái közkórház, Csáktornyái kereskedelmi iskola tatarozása, drávavásárhelvi orvoslakás, murahelyi állami elemi iskola építése, hársligeti állami elemi iskola, szentpéterúri rk. iskola, zalaháshágyi rk. iskola tatarozása, a kristóffalvi községi iskola befejezése, a perlaki állami népiskola és a vaspöri körjegyzői épület tatarozása, a sormási népiskola, nemesrádói rk. Iskola, zala- szentbalázsi orvoslakás, a zánkai orvoslakás, a tótszentmártoni és semjénházai állami ovodák építése, a nagykanizsai n>. kir. dőliánvraktár helyreállítása, a nemesgulács—köbölkúti rk. iskola befejezése, a balatonszepezdi rk. iskola a letenvei járási székháznál melléképület, a són vei rk. iskola és a kisszentgróti rk. iskola, melléképületének építésidéit tatarozási munkálatai voltak folyamatban. Öltözködjünk TÓTH GYULA úri és női szabóságából Kész női kabát és ruhaosztály Uridivatj és szöveteladás Új nemzetvédelmi keresztesek Magyarország kormányzója újabban a következőknek adományozott Nemzetv édelmi Ke- rszetet. Jandó László műegyetemi hallgató (Nagykanizsa), Jegyűd Károly (Perlak), Juhász István dr. ügyvéd (Bak), Kavran István joghallgató (Perlak), Kétszery László tiszt ri-elő (Keszthely), Kiss János könvv kötősegéd (Zala- lövő), Kiss József műszaki rajzoló (Söjtör), Kollarics Emil községi irodatiszt (Temesvár), Kollárok Vilmos földműves (Perlak), Kosa József banktisztviselő (Zalaegerszeg), ivósz József földműves (Perlak), Kováts Béla dr. kir. járásbíró (Zalaegerszeg), Kovács Imre Mávag irodai beosztott (Zalaegerszeg), Kovács Imre műszaki tisztviselő (Tapolca), Kovács István díjnok (Nagykanizsa). Kovács Istv án földműv es (Cserszegtomaj), Kovács János kárpitos (Keszthely), Kövecs Béla MAY kocsifékező (Zalaegerszeg), Laborczy Károly MAY intéző (Nagykanizsa), Lakatos Ferenc cipész (Zalaegerszeg), Lakatos Frigyes városi villamos üzemi tisztviselő (Zalaegerszeg), Laky Károly MÁV állomásfőnök (Keszthely), ifj. Laurencsik Ferenc kertész (Alsóraj k), özv. Lebonovits Nándorné (Nagykanizsa), Lelkes György dr. gyógyszerész (Alsólendva), Lengyel János postamester (Csatár), Lénárd László OTI díjnok (Zalaegerszeg), Ma gassy Antal gimnáziumi igazgató (Nagykanizsa), Magyarv Kossá László napidíjas tisztviselő (Zalaegerszeg), Nlaróthy Károly dr. országgyűlési képviselő (Keszthely),, Milley Istv án üzemi altiszt (Zalaegerszeg), Murai Károly elemi iskolai tanító (Perlak), Nagy István városi adótiszt (Zalaegerszeg), Németh Lajos fodrászsegéd (Keszthely), Németh Balázs Ferenc földműves (Cserszegtomaj), Orbán János földműves (Lendvahosszúfahi), Pecsornik Ottó gépészmérnök (Csáktornya), Pesthy Pál dr. volt tanár, Pintér János OTI bizl. felügyelő; (Keszthely), ifj. Prastyik Károly szabósegéd (Zalaegerszeg), Pulka István fodrász (Zalaegerszeg. Anyakönyvi hírek A zalacserszegi állami anyakönvvben az o o j j elmúlt héten a következő bejegyzések történtek: Születések: Németh László fűszerkeres- kedő és Zsömhöly Jolán István fia rk., Tavaszi Katalin bejárónő Mária leánya rk., Kajtláij Zoltán szűcssegéd és Kiss Erzsébet Erzsébet leánya rk., Gyarmati János vincellér és Tóth Gizella Edith leánya rk. (Németfalu), Laki Zwjgmond földműves és Gulyás Margit Zsig- vnond fia rk., Kappan Lajos lakatossegéd és Pátcrnoszter Mária László fia jk., Forgács) Teréz napszámos Gyula fia rk., Szántó Józsefi csend őrtörzsőrmester és Györfy Ilona Józsefi lia rk., Csuka János fölműves és Nagy Erw zsebet Ferenc és János fiai rk. Halálozások: Németh Jézsefné Ráth Mária 76 eves rk. (Alsólendva), Braun József 67 éves eipészmester rk., Varga István 63 éveq i k., Németh Istv án kőműv esmester 76 éves rk., Dirnbeck Mária 1 hónapos rk., özv. Molnár József né Nagy Julia 86 éves rk., Berzsenyi Sándor tanító 72 éves rk., Laki Zsigámon d 3 napos rk. (Csáfordhegy), Horváth! PaL 10 eves tanuló rk., Antal Lajos 62 éves rk., Biczó József gazdasági cseléd 39 éves rk. Házasságot kötött 2 pár: Toplak Jánosi cipészmester (özv.) Gál Apoloniával, (özv.) rk., Schifter Ferenc Maori tisztviselő Autós Teréziával rk. Törvényszéki hírek A zalaegerszegi kir. törvényszék büntető, tanácsa a következő ügyekben tartott fűtárgyalást és hozott ítéletet: Tóth Ferenc szepetki 66 éves földműves, még a múlt év júniusának elején közélelmezési kihágáséit a zalaegerszegi járás foszd- gabírája 1 napi elzárásra ítélte. A tárgyalás, után az öreg gazdálkodó elpanaszolta a üoigoí a 33 éves vejének, Pilás Józsefnek. A panasznak megállapodás lett a vége, amelynek alapján Pilás Tóth Ferenc nevében jelentkezett a szolgabíróságon a büntetés letöltésére. Az időközben szabadságáról hazatérő szolgádról előtt ismételten sorrakerült Tóth ügye, aki nem ismerte fel a fiatalemeberben az öreg* vádlottat. A szolgabíró ezért kiállította a rendelvényt és utasította a v ádlottat, hogy jelentkezzen a törvényszéki fogházban. A iogházi irodában azonban egy kis baj történt, a személyi adatok felvételénél, Pilás József ugyanis; a saját apjának a nevét mondta be a fogoly- lajstromba es így kitudódott a turpisság. A zalaegerszegi kir. törvényszék büntető tanácsa közokirathamisítás vétségéért az apóst és a vöt egyaránt, 8—8 napi fogházbüntetéssel sújtotta. Az idős após büntetésének végrehajtását azonban 3 év i próbaidőre felfüggesztette^ Az ítélet jogerős. Bolla Mór 55 éves szövetügynököt a zalaegerszegi kir. törvényszék fajgyalázás bűntettéért félévi börtönbüntetésre ítélte. Az íbólét} jogerős. Rácz Gyula nagykanizsai fiatalember sorozatos csalásokért a zalaegerszegi kir. törvényszék 1 évvel ezelőtt 5 évi szigorított dologházra ítélte. Ezért a büntetést a győri kir. ítélőtábla is helybenhagyta. A kir. Kúria azonban az ítéletet 3 évre szállította le. A Dunántúlon a kaladjait jól ismert fiatalember előtt Dezső Árpád dr. tanácselnök hétfőn hirdette ki a Kúria ítéletét. €&ilm~SzinfiᣠFÉLVÉR. Az Edison íilmszíház szerdán és csütörtökön mutatja be a svéd—norvég filmgyártás kimagasló műv észi alkotását, a Félvér-t, amely a skandináv népek v égtelenül kifejező es kristálytiszta eszközeiv el ismertet meg bennünket. A történet szerint a hires lapp vadász paraszt- asszonyt vesz feleségül és a házasságból származik fia, a félvér, aki sem a vadászok er- ■dei törzséhez, sem a parasztok jámbor nemzetségéhez nem tartozik. E kettős sorstórésbőilj megrendítően emberi és művészi Ültnél ke- szítettek a norvégek. A film legnagyobb értéke, felvételei kizárólag szabadban készültek, a havas tundrán, a jégkristályoktól csillogó északi őserdőkben, az Északi fény villogásában. A töriéneten keresztül az északi nomádok pogány emberii élete tárul fel, évszázados hagyományok és sötét ázsiai titkok, amelyek közt egy romlatlan nép él szenvedélyeihez és szokásaihoz híven. l