Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)

1943-02-22 / 42. szám

1943. február 22. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3. cfíapi RireR Magyar hősok A hősi önfeláldozás dicsőséges példaképe marad minden időkre Gcrgelyffy Janos főhafd- nagv. harekocsiszázadparancisno k. 1942 szeptember 13-án honvédjeink el- lecseredett harcol vívtak az ellenséggel lJryv; Inellett. A harcokhan mindkét oldalról pán­célosok is resztvettek. Az ellenség csaját csa­pataink sikeres támadása után dühös ellen­támadást intézett a hevenyslézett állásokban; védekező honvédjeink ellen és evégből számos jmehéz harckocsit indított rohamra. Gcrgelyffy főhadnagy, bár az ellenség páncélos kötelékei nemcsak számban, hanem vértezethen és fegy­verzetben is aránytalanul erősebbek voltak -j— bátran felvette velük a harcot és megállásra, kényszerítette őket. Harcközben oldalról is megtámadta járművét egy ellenséges harckocsi. 'Gcrgelyffy főhadnagy a szovjet páncélos zö­mét tartotta veszedelmesebbnek s egész tüzé- vel azokat igyekezett leküzdeni, miközben jár­műve az oldalába tört páncélosok tüzében ál­lott. Hősi önfeláldozással vívott küzdelmében harckocsiját telitalálat érte s a vitéz lionvéd- ffőhadnagy életét áldozta hazájáért. — Áthelyezés. Mészáros Árpád zalaeger - szegi államrendőrségi detektívet hasonló mi­nőségijén Magyaróvárra helyezték át. — A tankerületi kir. főigazgató mindazon iskolák tanulóinak és tanulóifjóságának, akik! a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alapra ado­mányoztak, köszönetét fejezi ki. — Kinevezték az új árvaszéki elnököt. Szombaton lapzárta után érkezett hozzánk a hir, hogy vitéz Hertelendy Ferencet, a perlaki főszolgabírót, a belügyminiszter a hosszabb* idő óta üresedésben lévő vármegyei árvaszéki elnöki tisztre kinevezte. A kinevezés nem kel­tett meglepetést, mert hiszen amennyiben a vármegyei autonómia meghagyása mellett vá­lasztás útján került volna betöltésre az árva- »zéki elnöki szék, úgy szintén a népszerű fő­szolgabírót választották volna meg egyhangú­lag. Tgv a vármegye akaratát tulajdonkép­pen a belügyminiszter most szentesítette. A rármegve új magasrangtí tisztviselőjét a szék­iéi ven szeretettel üdvözöljük. — Gazdaköri megalakulások megyénkben. folyó hó 17-én Náprádíán Cigány Ferenc és Balázs Béla jegyző vezetése mellett megalakí- ;ották, Gutorföldén pedig Simonii Ferenc.kör- egyző vezetése mellett újjáélesztették, 18-án bedig Zalaboldogfán Leilner Gergely elnök­iekével és Magdics Nándor vezetése mel'e t, Tá­jolván pedig 21-én alakult meg a Gazdakör. Valamennyi alakulás lefolytatását Asbótb Ká- oly gazdasági egyesületi titkár vezette. — Botokat és savanyúságot a hadikóc- t áznak. — Baromfitenyésztési tanfolyam. Az el­műt napokban Aranyodon, Nagy kapó mákon; s Sárbidán mintegy 100—120 hallgató előtt aromfi tenyésztési tanfolyamot rendezett a uldművelésügyi miniszter vándortanítőnője. .z előadások iránt általában nagy érdeklődés vilvánult meg, ami remélhetőleg meg is hozza maga eredményét a baromfitenyésztés jöve- elmezőbbé tétele érdekében. — Zalaegerszeg megyei város adóhivatala özbírré teszi, hogy azok az adózók, akiknek '»védelmük a múlt évvel szemben oO száza­kkal emelkedett, továbbá az új adózókat, a 1.000 pengőn felüli adózókat, hogy az általá- :>s kereseti adó, illetve jövedelem- es vagyon­ió bevallásukat bírságolás terhe mellett leg­főbb február 28-ig a városi adóhivatalnál jszerezhető nyomtatványon adják be. Tiszta gyapjúszövetek, műrostmentes in- ;k, bélelt bőrkesztyűk TÓTH GYULA divat- Szúban. Híres zalai emberek ii. HAHÓT CSÁK a jCsány család őse. Bernek apának remek fiai. Búzád bán, másodszülöttje. Azé a Búzád báné, aki fényes pályájának del előj én hagyta ott a tisztségeit)' kitüntetéseit s vonult a pesti domonkos ko­lostorba. Ott lett a haza és az egyház vér­tanúja. Érdekes — nem messze e helytől 600 esztendő múlva ugyancsak vértanú lett vé­rének egy késői virága, Csíny László. A mi Csákunk is derék ember. Fiatal korában résztvett a hahó ti monostor javadal­mazásában. A tatárjárás után azután egyszerre! felszökken pályája. 1246-ban megyénk fő­ispánja s tíz esztendő múlva újra 4 évig* serénykedik, mint zalai főispán. Azután tár­nokmester, s mint ilyen, évekig a kis király, \ . István mentora, Stájerorszában és Erdély­ben. Eközben tartja az igazságot itt, Zalában. A zavaros időkben sok kincstári vagyon tűnt el, vagy jutott jogtalan kezekbe. A vissza- szerző bizottság oszlopos tagja éppen a mi; Csákunk. 1265-ben meg, mint zalai főispán, a feje annak a bizottságnak, amely a neme­sek jószágait vizsgálja felül s adj * meg kin ek- kinek az igazát. Dicsérik, mint tótországi bánt, s 1269-ben mátrai főispánként említik utol-.' — I j kanonokát neveztek ki Zalából] Veszprémbe. XII. Bins pápa Babies Endre balatonfüredi esperesplébános, kormányfőtná- csost, a veszprémi székeskáptalan tagjává ka­nonoknak nevezte ki. A. megyéspüspök az újon­nan kinevezett kanonokot bízta meg a vesz­prémi Szent Mihály arkangyal főplébánia ve­zetésével is. A kanonok ma mindössze 47 éve.-* iés a balatonfüredi plébániának 12 esztendő óta vezetője. A magas méltóságot elért derék és fiatal papnak sok szerencsét kívánunk ój hi­vatalához: Viaszos vászonpólló asztalra, lemosható, 20- féle szép mintában 80 fillér métere a Schütz Áru­dban. . ; j a! . i i_j li — Elfogták a cser fii Idei nemze igya hízókat. Cserföldei tudósítónk jelenti: Kolenkó Ferenc* Horváth Ferenc és Tkalecz Iván cserfökli la­kosok még a januári alsólendvai vásár al­kalmával estefelé részegen jöttek le a lcnd\ai hegyről. Uangoskodásuk miatta községi rendőr csendre intette őket. A lármázok megtámad­ták a rendőrt, majd az egyik korcsmába men­tek, aliol Magyarországot gyalázták és Jugo­szláviát éltették. Az állomás környékén azi autóbuszra várakozó két úriembert a hól>;4 lökték. Átadták őket a csend őrs égnek, akik a megindult eljárás során mind a hárpiát let <r tóztatta és Budapestre szállíttatta. Ott a to- loncosztáÍvnak adták át őket. klőreláthatófag) internálják őket. jara. Ennyi kitüntető tisztség mellett vagyonát is szépen gyarapította. Különösen a Mura-, közben igyekezett magának birtokokat sze­rezni: vétel és királyi adományozás által. Kü­lönben egész rokonságát úgy vonzotta Mura­köz, mint vasat a mágnes. Ö is szerzett jócs­kán Muraközben. De nem is hagyta ittenij birtokait védelem nélkül. Szép, nagy tornyot! (kis v árat) épített a muraközi jószágainak v é­delmére. A torony régen eltűnt. Nem hinném, hogy a köveiből egyetlen egv is meg volna. Díei tornyának emléke ma is őrzi nevét:' Csáktornya nevében. Mert ez a város volt az ő erőssége és birtokainak központja s nevének mai napig fenntartója. Unokája, Csák, a mai Zalacsányban Ja- ikotlt s máé e faluról írta a nevét. Fel, egészeit a XIX. századig az ő- utódaié Csány. Innen) röppent fel a magyar glóbuszra 500 esztendő múlva Csány László, akinek szobra megyénk székhelyén, Zalaegerszegen hirdeti a Hahótok} elpusztuló dicsőségét... Egyed Ferenc. * 1 — A ’eHiányok a sebesült honvédeknek. A zalalöv ői Leánykör 1128 különféle ciga­rettát, a bázakerettv ei Maort elemi iskola ta­nulói 12 pengőt és egy nagy doboz cigarettát, dr. \\ eszely Józsefné 3 görbebotot, 100 cigarettát és pipadohányt, Varga -Mihály 3 'görbebotot. Rózsahegyi Antal 1 botot. 1 üveg savanyút, 145 cigarettát és 15 orvosságös üve­get. plébániahivatal egy nagy üveg savanyút és 1 üveg lekvárt, Sobók Ferencné pedig 1 nagv üveg tölteni való paprikát, 3 üveg savanyút, 1 üveg szilvaízt és 1 üveg málnaszörpöt ado­mányozott szerkesztőségünkön keresztül a se­besült kórház bajtársi Szolgálatának, amelyért ezúton mondunk hálás köszönetét a beteg bő­sök nevében. — Felhívom mindazokat, akik 1942. jú­nius, havától kezdve önkéntes női honvédelmi) munkás?,olgá aira jelentkeztek, keresztény szár­mazásukat a szülők mindegyikének eredeti, születési és házassági anyakönyvi kivonataival nálam, Zalaegerszeg Kossuth Lajos-utca 6. sz. íalatt igazolják. Az igazolás kötelező és egységes jelvény viselésére jogosít. Jelentkezésre külö­nösen fejhívom azokat is. akik otthonuktól tá­vol végzendő munka vállalására készek. Helyi meghízott. Pokrócpótló kender- és lentakarók erős minőségben 28—36 pengő darabja a Schütz Áruházban. FELHÍVÁS! Borszükségletét legelőnyösebben beszerez­heti Bődey Gyula bornagykereskedőnél, Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-utcn 32 sz. Telefon 378. — Iskolalátogatás Csertőidén. Titán Jó­zsef muraszombati népművelési titkár ma a cserföldi iskolát látogatta meg. ahol a nép­művelési munkáról érdeklődött. Megállapította, jliogy a magyar nyelvtan folyamra az egész köz­ségben 9 jelentkező van. Régbevált teveszőr lódén kabátok min­den színben hanielton és gazdász fazonban ismét kaphatók Tóth Gyula divatházában. — Telt ház előtt játszottak a Katolikus Legényegylet műkedvelői, Mint jeleztük, ai Katolikus Legényegylet és a Napsugár Leány­kor a »Csókos huszárok« című zenés vígjá­tékkal lépett vasárnap a közönség elé. Az elő­adás megkezdésére a színháztermet színtűkig megtöltötte a közönség, amely hálásan meg­tapsolt minden jelenetet. Az előadást Feiglj Antal elnök nyitotta meg s bejelentette, hogy a 73 tag közül 43 legény egyleti tag teljesít) harctéri szolgálatot. A darab szereplői: JancseW Ferenc, Válics Jolika, Mendly Xusik.i, Szök- rönyös Cilibe, Nagy Sándor, Heigli József, Ta­kács Jenő, Nagy Gyula, Siklósy Árpád, Mát.ay. Ferenc, Bencze Pál, Nátrán Pannika, Újhelyi Sándor, Szommer János, Heigli József és Ma- dos Bözsibe volt, akik valamennyien tehet­ségük legjavát nyújtották és dicséretre méltó munkát végeztek. A tiszta jövedelem 50 szá­zalékát a helybeli asszony-szövetség kapja, hogy) hogy a honvédcsaládokat segélyezze. juZ&ÜEGERSZEGI KÖLCSÖNKÖNYYTÁB | ! LORD ROTHERMERE> UTCA 5. Újdonságok: Gotta: Három szerelmes asszony, v. Somogyváry: A hadtest hű marad. Nagviványi: ígéret. Priestley: Ádám holdfényben. Vilmáim: A mennyezete« ágy. Katona: Boszorkánvpör. Roberts: Viktória, fél öt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom