Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)

1943-03-20 / 64. szám

1943. március 20. ZALAMEGYEI ÚJSÁG mmm Vasárnap kezdődik a kerületi elsőosztályban a tavaszi évad A ZLE idehaza Játszik barátságos mérkőzést a a m mérkőzések megindulása utas va­sárnap már a kerületi első osztályban is meg­nyílnak a labdarúgópályák kapui és a zöld gyepen ismét bajnoki mérkőzések keretében mérik össze a csapatok erejüket. A Mávie gárdája, mint az ősszel is, vidéken'kezdi a tavaszi évadot és Sopronban küzd a bajnoki pontokért. Aggodalommal bocsátjuk útjára a, Move csapát, mert a lejátszott három barát­ságos mérkőzés egyáltalán nem elégített ki bennünket és nem nyugtatott meg senkit sem arra nézve, hogy a Move kitűnő felkészült­séggel kezdi a tavaszi évadot. A piros-feketék­nél .alig van néhány biztos hely. Kámán edzés nélkül védte végig az eddigi mérkőzéseket, INagy és Montag még mindig nem szoktak össze, hiányzik a fedezetsor gerince, Füiöp minden mérkőzésen gyengén szerepelt, Göncz az egyedüli, akiben a fedezetsorban hízha­tunk. A támadósorban sem alakult még ki a helyzet. Loppert és Kovács válogatva, hol középfedezetet, hol csatárt játszottak. Perlaki ti. jó formában van és sokat várunk tőle j vasárnapi mérkőzésen. Török és Perlaki 1. isszjátékából is szerezhet a Move 'egy-két ?ólt, ha a csapat nem küzd balszerencsével. V Move szurkolói az eddigi rossz sze­replés helyrehozását kívánják Sopron­ban. Ez természetesen csak úgy lehet­séges. ha a Move lapos játékkal, vé-í gigküzdi mind a 90 percet és szívvcl- léiekkel is játszik. l csapát összeállítását a tegnapi játékosérte- ezleten hozták nyilvánosságra. Értesülésünk eerint a piros-fekete gárda a következő ösz- zeállításban a játszik a Sotex csapata ellen: rámán — Szabó, Montag — Göncz, Nagy, lilöp — Perlaki I., Török, Loppert, Kovács, erlaki II. \ kerületi elsőosztályban még a következő1 lérkőzéseket bonyolítják le vasárnap délután: zFC II.—Selyemipar, Kőszeg—Haladás II., etrutz II.—Kinizsi, CVSE—Sárvár. Minden sportember, akit a kerületi mér­őzések érdekelnek, a legnagyobb érdeklődés- :1 a Szombathelyen lejátszásra kerülő Se4 emipar:—SzFC II. mérkőzés elé tekint. A ombathelyi kék-sárgák utánpótlás csapata >van jelenleg nem tud kiállítani olyan jó tékerőt képviselő csapatot, mint amilyennel ősszel rendelkezett, de soha sem szabad! felejtenünk, hogy Szombathely futballszem- mtból a meglepetések városa. Az SzFC győ- Ime természetesen kellemes meglepetés lenn Move szempontjából, hiszen akkor a Selyem- ar bajnoki reményei csökkennének és a öve is jobban megközelíteni a bajnokjelöltek náját. A Kőszeg—"Haladás II. mérkőzés ered­őivé senki előtt sem lehet kétséges. A Ha­lás II. jó formában van és a szombathelyiek! nos győzelme várható. Pápán helyi rangadó lesz a Kinizsi és a rut/. Ti. csapata között. Ha az erőviszo­un da, boa <kor jó, ha 1 ndák mérték után, kádók bélelése és érwása legolcsóbban Lakj szűcstől való ,L AEGERSZÉG hlen Gábor-u. 5. sz. ifj.Laky Sándor szncsmesternól Kószálnék nyokat nézzük, akkor Perutz győzelmet kell jósolnunk, de természetes, mint minden helyi rangadónál, a lelkesebb es a küzdőképesebb csapat kerül ki győztesként. Mindenesetre kí­váncsian várjuk a pápai csapatok tafálkt>4?- jónak eredményét, annál is inkább, mivel ha­marosan a Move-nak is lesz dolga a pápÉni csapatokkal. Az utolsó mérkőzés, amelyet a kerüU4 első osztályú csapatai játszanak, a CASE—- Sárvár találkozó lesz. Celldömölkön nem tn4 a Sárvár megbirkózni a C\ SE kemény f»*-1 ballt játszó csapatával, ezért a helyi eeap»H várjuk. győzelmét II sebesült honvédeket meghívta a ZLE elnöksége a holnapi mérkőzésre Tegnapi lapszámunkban röviden beszá­moltunk arról, hogy vasárnap délután kettős barátságos mérkőzést játszanak a ZLE .1 á- kum-utcai sporttelepén. A leventék kedvenc csapatának ellenfele a Zrínyi Maort 1. osz­tályú csapata lesz. Az elmúlt vasárnap mu­tatkoztak be Zalaegerszegen az »olajosok« és szép játékkal legyőzték a Move csapatát. Az első főidőben nem mutatkozott a Maort erőn­léti fölénye, de szünet után szép összjátékkal, pompás adogatással megérdemelték a győzel­met. De am(i a legfontosabb, a Maort játékosok1 bemutatták a Movenak, hogy hogyan kell lel­kesen, szívvel-lélekkel küzdeni akkor és nem elcsüggedni, amikor az elenfél vezet egy két góllal. Néhány lerohanás és két-három jó löv és, már megváltoztatja a helyzetet. Vasárnap a Leventék küzdenek a Maort-tal. Nem szá­mítunk a ZLE győzelmére, de biztosak va­gyunk abban, hogy a lelkes levente-gárda méltó ellenfele lesz az 1. osztályban szerepliíl nagykanizsai csapatnak. Ezen a mérkőzés*» fogják a leventék bebizonyítani, hogy a Mow elleni jó szereplésük nemeska szerencse roll* hanem a lelkes játék és küzdeniakarás ered­ménye. A mérkőzés előtt az újudvari »ólajosoWí és a leventék utánpótlás csapata méri ősségi erejét szintén barátságos mérkőzés keretébe,»* Ennek a mérkőzésnek a lev entelabdarúgóbaj- nokság szempontjából vari nagy jelentőség». A barátságos küzdelmekre a Levente Egyesület v ezetősége meghívta a sebesült hon­védeket. Kérjük a közönséget, hogy a mérkő­zésen sportszerűen viselkedjen és a seb esőit! honvédeket a mérkőzés után engedje a le­járathoz. A mérkőzés kezdési időpontja délután PÄ 4 óra. Az előmérkőzés 2 órakor kezdődik. Szüneteltethető a leventefoglalkozás a tavaszi mezőgazdasági munkálatok érdekében gal foglalkozó leventék számára május 1-i^j szüneteltethetik. Ahol a kiképzés szünetelteté­séinek szükségessége május 1. utáni időben Mf fennáll, ott a hadtest leventeparancsnokok in­tézkedhetnek. t ! Tavasz a kessendi hegyen Pietykázzuk el, Kitárt karokkal állok a tetőn. Itt békesség van, fény van. — semmi más. Ez a márciusi délelőtt csupa szépség és csupa ragyogás. / Távoli, sötét rém a háború, ahol a csontkezű Kaszás kaszál, mert felettem pacsirta énekel és libbenve egy piros pille száll... De ha lecsukom fénnyel teli szemem, azokat látom mégis, kik mentek, hogy nekünk kinyílhasson a tavasz s új fű borítsa a vén Kcmendet. Azokat látom, akiknek nevére és szép szemére ráborult az árny, míg bennünket parsirt aszó ringat és gyönyörködtet tarka lepkeszárny ... * • — Most azt szeretném legjobban talány ha a lábam itt gyökeret ereszt és a kemendi Várdomb tetején lennék1 örökre nagy, fehér kereszt. 7 _ I Tavaszi fényben és őszi ködben fáradhatatlan tárnám szét karom: Ha felnéztek rám rnúló emberek, emlékezzetek rájuk! Akarom! Ezt szeretném most... De meddő a vágy: az élét hív, a munka vár megint. — S amíg szívemben mécsei gyújt a hála. a hegyi kápolna oltárára leteszem az első kankalint. ! Háry Emma. hogy felelős szerkesztőnk az ország leg'-* nagyobb példány számban megjelenő napilap­jának első oldalán az címűit hetekben képes riportot írt Zalaegerszeg városról, és feltárta abban a város legégetőbb kérdése, is... hogy az egyik városszerte ismert kisíáuy boldog menyasszony lett. A nevét íejvcsztésf terhe mellett senkivel sem közölhetjük ... hogy a legutóbbi napokban megtartott Társadalmi Egyesületek együttes ülésére a szorgalmas Csáktornyái asszonyok öt tagot hűl­tek ki a MANSz részéről... hogy a fenti ülésen, megfigyelésünk sze­rint, mindig ugyanaz a hölgy és mindig úgy am­az az imert úr helyeselt a szónokok megúyíJ latközásaira... hogy Pék Gy ula és társa aláíratk a szerző­dést a Baross Székház megvételére. A vétel-; ár 60 ezer pengő és három hónapon belül keli megkezdeni az építkezést. Amennyiben ezt el­mulasztja, érvényét veszti a szerződés. Itt em­lítjük meg, hogy a legutóbbi napokban ér-l tesítés érkezett a zalaegerszegi rendőrkapi-í tányságra, amely szerint a második mozi en­gedélyese elveszítette engedélyét, mert a mozi megnyitását az elmúlt év novemberéig iicimS teljesítette... hogy lapunk más helyén található >A nők! egymás köaütt« című kedves írásunk szerzőj« nem más, mint az évekkel ezelőtt sokat Írogató, Újhelyi Anna, pénzügy i tisztviselőnő... \ Mint a Levente Hírközpont jelenti, az országos termelés fokozása érdekében a le­venték országos parancsnoka rendelkezésére azokon a helyeken, ahol a tavaszi mezőgazda- sági munkálatok érdekei feltétlenül megkí-i vánják, a leventekiképzést a mezőgazdaság-

Next

/
Oldalképek
Tartalom